A tálib hatalomátvétel után sokan attól tartanak, hogy a tálibok egy egész generációnyi fejlődést és előrelépést vetnek vissza. Az afgán nők számára ez egy különösen gyötrelmes időszak, mert számukra túl sok minden forog most kockán.
Nőként és anyaként nem tudok szó nélkül elmenni azok mellett a tények mellett, amelyek mind arra utalnak, hogy mekkora veszélyben vannak az Afganisztánban élő nők és jogaik. Azok a jogok, amelyek nekünk magyar nőknek és anyáknak olyan természetesek.
Az afgán nép vért izzadt, hogy az elmúlt húsz évben fejlődni tudjon és az országban gyökeret verhessen a demokrácia. Vajon, amikor az Afganisztánról szóló híreket olvassuk, eszünkbe jut, hogy húsz évvel ezelőttig a tálibok által szolgasorba kényszerített afgán nők nem járhattak egyetemre, míg például Magyarországon ez 1895 óta lehetséges volt számunkra?
2001 előtt az afgán nők nem kaphattak semmilyen orvosi ellátást, és semmilyen tájékoztatást. Semmiről, hiszen mint emberek nem léteztek.
Ha 2001 ezelőtt Afganisztánban éltem volna, nem járhattam volna iskolába. Valószínűleg nem tanultam volna meg írni, olvasni, nem tanultam volna matematikát, történelmet, nem tanultam volna meg angolul sem. Egyetemre sem járhattam volna, nem dolgozhattam volna, és nem tehettem volna ki a lábam a lakásból férfi kísérő nélkül.
Ha 21 évvel ezelőtt afgán nő lettem volna, az első gyerekem lehet, hogy nem is élne. Nem jártam volna terhesgondozásra, nem vizsgáltak volna ultrahanggal, hogy egészséges-e a magzat, és nem szülhettem volna a választott orvosomnál az általam választott kórházban.
Ha afgán nő lennék, aki húsz évvel ezelőtt várandós lett volna, semmiről nem kaptam volna tájékoztatást, halvány fogalmam nem lett volna, hogy mi az a fogamzásgátlás, hogy mi történik a testemben és a kisbabámmal a várandósság kilenc hónapja alatt, és mit kéne tennem, milyen vitaminokat kellene szednem, hogy a gyermekem ne koraszülöttként jöjjön a világra. És miközben Magyarországon egy 34 hetesen született kisbaba is jó esélyekkel indul neki az életnek, ha Afganisztánban az előző tálib rezsim alatt koraszülött gyerekem született volna, akkor az a gyerek ma nagy valószínűség szerint nem élne.
Újra láthatatlanok lesznek az afgán nők?
Az egész világ attól tart, hogy a tálibok újra bevezetik azt a brutális rendszert, amely az 1996-2001 közötti ötéves uralmuk során teljesen kizárta a nők jogait. Ebben az ötéves periódusban a nőknek és a lányoknak megtiltották, hogy iskolába járjanak, nem hagyhatták el a házat férfi kísérő nélkül és nem fértek hozzá a férfiak által biztosított egészségügyi ellátáshoz. A kötelező és mindenüket beborító burka viselése mellett a nők politikában való részvétele tiltott volt, ahogy a nyilvános beszéd is. Vagyis a tálib rendszer nagyon hatékonyan tette láthatatlanná az afgán nőket.
Múlt héten a tálib harcosok bevonultak Kabulba. A militáns csoport egyik szóvivője, Suhail Shaheen azt mondta, hogy „tiszteletben tartják a nők jogait, akik továbbra is dolgozhatnak és hozzájuthatnak az egészségügyi ellátásokhoz egészen addig, amíg szem előtt tartják a hidzsábot.” Azt is hozzátette, hogy kivizsgálják az ország északnyugati részén fekvő Kandahárból és az ország déli tartományából, Heratból érkezett jelentéseket, amelyek szerint néhány tálib harcos önkényesen küldött haza nőket az irodákból és az egyetemekről.
Mindezeket olvasva jókora szkepticizmus maradt bennem: vajon tényleg megvan-e a jószándék a nőkkel szemben, vagy az elért 20 év eredményeit mind elveszítik majd ezek a nők?
Afgán anyák
Rashmee Roshan Lall újságíró az OpenDemocracy nevű független globális médiaszervezet egyik cikkében egy érdekes és tanulságos történetre bukkantam, amely három generáció asszonyain keresztül nagyon jól szemlélteti az anyák helyzetének változásait Afganisztánban. Rashmee 2011-ben (tíz évvel azután, hogy az USA bevonult Afganisztánba) az amerikai nagykövetségen dolgozott, itt ismerte meg az akkor 37 éves Pashtanát és történetét, akinek első gyermeke halva született. Néhány évvel később, amikor már legkisebb gyermekével várandós volt, már egy charbagh-i klinikán szülhetett. Ott, ahol az anya és a magzat egészségét kényelmes körülmények között háromhavonta vizsgálták. Mivel falujukban sok nő korábban azért veszítette el a kisbabáját, mert nem kapott orvosi segítséget, Pashtana nagyra értékelte a leendő afgán anyák számára ezt az újonnan elérhető kényelmet. Az első terhessége során nem voltak se ápolónők, se orvosok. Létezett ugyan néhány hagyományos szüléssegítő asszony, de túl messze voltak, hogy odaérjenek, amikor megindult a szülés.
2010-ig a koraszülés volt a csecsemőhalandóság leggyakoribb oka Afganisztánban. 2000-ben egy évvel azelőtt, hogy a tálibokat erőszakkal eltávolították volna a hatalomból, az ENSZ jelentése szerint minden 1000 élveszületésre 150 csecsemőhalál jutott. Pashtana édesanyja, Bihaji szintén elveszítette koraszülött babáját, mert nem jutott orvosi ellátáshoz. Az ő édesanyja pedig kilenc gyermekéből hatot elveszített, mindegyiket még ötéves koruk előtt. Pashtana legidősebb lánya, Ruhina mostanra 3 gyermek édesanyja. Jó körülmények között, kórházban szülte meg gyermekeit. Vagyis az afgán nők élete nagyon sokat változott az elmúlt két évtizedben.
2010-ben – a tálib uralom után kilenc évvel – készült Afganisztánban egy halálozási felmérés, amely megállapította, hogy tízből hat afgán nőnek már lehetősége volt terhessége során szakképzett egészségügyi szolgáltatóhoz fordulni, az anyánkénti gyermekek száma hatról ötre csökkent a családokban, és a lakosság közel 80%-a férhetett hozzá szülésznőkhöz, egészségügyi dolgozókhoz, megfelelő tájékoztatáshoz és kórházi ellátáshoz.
2021-re az afgán nőket érintő szabadságjogok már igen jelentősek voltak, és a csecsemőhalandóság 150-ről 47,4 főre csökkent (1000 élveszületéshez viszonyítva). Tavaly Afganisztán 9,5 millió diákjának 39%-a lány volt. Sőt mi több, ahogy a korábbi oktatási miniszter, Rangina Hamidi mondta: „Az afgán lakosság pszichéje (legyen az felnőtt vagy gyerek) nagyon sokat változott az elmúlt 20 évben. De most, a tálibok visszatérése arra kényszeríti őt is, hogy féltse saját és az ország többi lányait. Visszatértünk a 2001-es kiindulóponthoz.”
De vajon mennyire vert gyökeret ez a sok pozitív változás az afgán nők életében? És vajon csatlakoznak-e a férjek, apák és fiúk Afganisztán asszonyaihoz az elmúlt 20 év nyereségeinek védelme érdekében? Ez forog most kockán minden afgán nő és lány számára…
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
