Az életkor csak egy szám, és ahogy öregszünk, az nem jelenti azt, hogy egy bizonyos kor felett értéktelenek vagy láthatatlanok lennénk. Sőt! Szabadítsuk fel magunkat, és legyünk büszkék az éveinkre.
Milyen furcsa az élet. Gyerekként a harmincévest öregnek láttuk, a negyvenévest valóságos matuzsálemnek, az ötvenes-hatvanas korosztályt pedig észre sem vettük. Akkoriban persze fogalmunk sem volt róla, mi is korosodni fogunk. Persze gyerekként nem volt problémánk a megjelenésünkkel, vagy azzal, hogy ki mit gondol az öltözködésünkről, még akkor se, ha téli szoknyát vettünk fel júliusban. Bármilyen véleményünk lehetett, senki sem nézett ránk úgy, mintha őrültek lennénk. Aztán felnőttünk, és a dolgok nehezebbek lettek. Az öregedés azt jelentette, hogy a reggeli készülődésnek is már egy átgondolt folyamatnak kellett lennie. Egyre idősebbek lettünk, ami azt is jelentette, hogy tudatossá váltunk, és ez figyelmesebbek a körülöttünk lévő világra. Ez meg magával hozta, hogy azzal foglalkozzunk ki mit gondol rólunk.
De pusztán a korunk nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk olyan dolgokat, amelyek boldoggá tesznek bennünket. A kor csak egy szám, ami ugyan minden évben eggyel több lesz, viszont nem határoz meg semmit. Azt hisszük, ha elérünk egy bizonyos életkort, már nem tehetünk meg dolgokat és csak egy bizonyos módon élhetjük az életünket (természetesen szigorú összhangban azzal, amit a társadalom elvár). De semmi nem változik a születésnapunkkal! Egyik másodpercben 44 évesek vagyunk a következőben már 45. És? Pontosan ugyanaz van, mi is pontosan ugyanazok vagyunk. A kor csak egy szám, ami behatárol és korlátoz minket. Különben is, ki az, aki megmondhatja nekünk, hogyan kellene gondolkodni, milyen frizurát kellene hordani, hogyan kellene öltözködni? Csak az számít, amit mi gondolunk.
Az, hogy mennyire vagyunk boldogok, nem sorolható be egy bizonyos életkorba, mert az életünk bármely részében, bármikor jogunkban áll boldognak lenni és úgy csinálni, ahogy nekünk jól esik. Legyünk negyvenkettő, hatvanhárom vagy kilencvennyolc évesek. Vagy százegy, mint a divat történetének egyik legikonikusabb alakja. Na, én pont így képzelem el magamat idősen. Százegy évesen éppen olyan szeretnék lenni, mint Iris Apfel: sugárzóan magabiztos, bájos, akinek nem csak bölcsessége, de divatérzéke is egyedülálló. És ami miatt igazán felnézhetünk rá: fittyen hány a szterotípiákra, és a lehető legtöbbet kihozza életkorából. Őt nézve a kor tényleg csak egy szám, és nem számít, mit gondol a világ. Mert élni úgy kell, ahogy nekünk jól esik.
Iris Apfelt bárhol és bármikor felismerhetjük. Eszébe sem jut elbújni sötét alaktalan ruhák mögé: bagolyszerű, túlméretezett szemüvegével (talán bölcsességének visszatükröződése), hírhedten színes együtteseivel, súlyos nyakláncokkal és karkötőkkel egy igazi karakter, aki nem hagyja, hogy bárki számára észrevétlen maradjon. Sőt! Apfel kifejlesztett egy ékszercsaládot, könyveket és dokumentumfilmeket írt róla, és véletlenül a nők divatikonjává vált szerte a világon.
Nem tudom, Irisben ez mindig benne volt-e, mert százegy évvel ezelőtt, amikor 1921. augusztus 29-én New Yorkban megszületett nagyon más volt a világ. Talán édesanyja divatáru üzlete hintette el benne a divat iránti rajongás magvait, talán veleszületett tehetsége van. Mindenesetre a divat mindig életének része volt. 1950-ben férjével Carl Apfellel megalapították textilipari cégüket, amely régi korok szövetreprodukcióival foglalkozott. Az évek során egyre híresebbek lettek, még a Fehér Ház berendezésén is dolgoztak. Ez sem egy hétköznapi karrier, de Iris attól igazán nagy, hogy ezt még 83 évesen fokozni tudta. Akkor vált igazán ismertté, amikor figyelemre méltó ruhatára bekerült egy kiállításra a Metben. Így indult el divatikoni karrierje. És ekkor 83 éves volt! Sorra döntötte meg az előítéleteket: 98 évesen modellszerződést írt alá, századik születésnapján saját napszemüvegcsaláddal rukkolt elő.
Szóval félre minden öregségről szóló rosszmájú megjegyzéssel és előítélettel. Legyünk bátrak, mint Iris Apfel, aki magasról tojik arra, hogy mi a divat és hogyan kellene kinéznie egy százéves embernek. Legyünk merészek és szabadítsuk fel magunkat. Ne hagyjuk, hogy mások lebeszéljenek valamiről, ami nekünk tetszik. Azért, mert minden évvel egy évvel idősebbek leszünk, még nem jelenti azt, hogy láthatatlannak kell lennünk. Sőt! Legyünk büszkék arra a sok mindenre, ami mögöttünk van, legyünk büszkék az éveinkre és az élettapasztalatunkra.
Ahogy Iris mondaná: „Ha nem úgy öltözöl, mint bárki más, akkor nem kell úgy gondolkodnod, mint bárki más.”
