Huszonnégy óra leforgása alatt keltették életre a közel háromszáz fő befogadására alkalmas menekültszállást az Ukrajnából érkezők számára.
Figyelem az udvarra beálló kék, platós kisteherautót, amely egy mosógéppel és néhány kék kanapéval érkezik. Valószínűleg ez is egy civilek által felajánlott adomány, amelyre most egy szüksége van az éppen egyhete megnyitott budapesti menekültszállónak. A Migration Aid által kibérelt munkásszállóból átalakított menekültszállás jelenleg a legnagyobb az országban, és közel háromszáz fős kapacitással rendelkezik. Szinte a semmiből hozták létre, száz százalékban önkéntes és civil támogatással.
„A munkásszállónak tervezett frissen felújított épületre azért esett a választás, mert alkalmas arra, hogy az Ukrajnából menekült családok együtt tudjanak itt maradni arra a néhány napra, amíg eljutnak végső úticéljukra.” – magyarázza Siewert András a Migration Aid vezetője. – Megnyitása óta eltelt egy hét alatt máris több, mint 700 ember fordult meg itt, nagyrészt nők és mindenféle korú gyermekek, akik szemükben rémülettel érkeznek Ukrajnából a Keleti és Nyugati pályaudvarra, illetve a záhonyi vasútállomásra. A vonatok általában éjszaka futnak be a budapesti pályaudvarokra, ahol a Migration Aid önkéntesei regisztrálják a szállásigényeket. Azokat a menekülteket, akiknek a Madridi úti menekültszállóban találnak üres férőhelyet további önkénteseik által ide szállítják. Ha itt már nincs szabad kapacitás, akkor olyan szállodákba szerveznek fuvart, akik felajánlották támogatásukat, legvégső esetben pedig a civil lakosság által felajánlott lakásokba és otthonokba.
Ahogy haladunk tovább belépünk az étkező helyiségbe, ahol minden asztalánál nők és gyerekek ülnek. András mellett egy másik önkéntes munkatárs, Horváth Viktória és a menekültszálló koordinátora Elődi Márton mesél arról, hogy milyen itt ez az átmeneti élet. A vendégek még éppen a reggelijüket fogyasztják, sokan a menekültkrízis legnagyobb kedvencét, a Smack poharas leveseket (a másik nagy sztár a Kinder tojás, amelyet nagy kincsként tartanak számon).
A szállóra érkező minden étel civil felajánlás és adomány, és sok szervezet közös munkája ez: a Krisnásoknak hála naponta egyszer melegétel érkezik, a sok-sok szendvics olyan civil szervezetektől, mint a Budapest Bike Maffia. Egyelőre az étkező egyik sarkában kapott helyet a gyereksarok, ahol a háborútól és meneküléstől riadt és különösen nehéz időszakot megélő kisebb-nagyobb gyerekek játszhatnak, és amely hamarosan a Hintalovon Alapítvánnyal közös szervezésben egy külön szobát kap majd az épületben. A szálló nagy előnye, hogy már saját egészségügyi szobája is van. A raktár tele van a civil lakosság és más adományozók által feltöltött készletekkel, ételekkel, kis üdítőkkel, higiéniai és tisztálkodási termékekkel – még kutyakaja is van.
Bámulatos, hogy huszonnégy óra leforgása alatt csak önkéntesek segítségével mekkora hegyeket lehet megmozgatni. Amikor egy héttel ezelőtt pénteken meghirdették Facebook oldalukon, hogy mire van szükségük, szinte néhány óra leforgása alatt megérkeztek a felajánlások és az adományok. Rengeteg önkéntes segédkezett abban, hogy a másnapi nyitásra készen álljon az épület és fogadhassák a menekülteket a 64 szobás szállón, ahol a családoknak privát fürdőszobával ellátott szállást is tudnak adni – akár babággyal is – mert sokszor bizony kicsi babával is érkeznek.
A frissen felújított épületben minden nap egyformán mozgalmas, és sokszor csupa új feladatokkal szembesülnek az itt dolgozók: hol az ágyneműk mosását kell megszervezni, hol buszjegyvásárlásban kell segíteni, vagy csak néhány bátorító szó kell az elkeseredett menekült embereknek. Az első néhány napban olyan kihívásokkal kellett megküzdeni, mint a melegvíz ellátás vagy a szemétszállítás, de egy hét után már kezdenek egy egészséges mederben működni a dolgok – holnaptól már kiépített wifi hálózat is lesz.
Az ideérkezők maximum három napig tudnak maradni és csak olyanokat fogadnak, akik tudják, hogy hová mennek tovább. Ez többnyire Németország vagy a többi nyugati és északi ország, és a szállóra érkezők közül szinte mindenkinek van már vonat vagy buszjegye. A nyitás hatodik napján elindult az első ingyenes Migration Aid által szervezett buszjárat Bécsbe, ahol a bécsi városvezetéssel leegyeztetve társszervezetek fogadják az érkezőket, akiknek egy idegen országban kell majd új életet kezdeni.
Ha segítenél, itt tudsz jelentkezni…
Olvasd el ezt is: