spot_imgspot_img
spot_img

Meglepő ajánlat: influenszerré válhatnak a Sugarbird vásárlói

-

Article Top Ad (AdSense)

Ismét valami újjal és szokatlannal rukkolt ki a Sugarbird, ezúttal nem a ruhák területén. Lehetőséget adnak a hűséges vásárlóiknak, hogy a márka nagyköveteivé, influenszerrekké váljanak.

Egy teljesen új, a vásárlóikat inspiráló koncepciót mutatott be a közkedvelt magyar brand, #realbird program néven. A céljuk, hogy olyan embereknek adjanak kedvezményt, akik valóban örömmel viselik a ruháikat és szívesen pózolnak bennük a közösségi médiában. Az ötletgazdával, a márka alapítójával és tulajdonosával, Jagasics v. Csonka Hedviggel beszélgettünk.
– Mit takar a program?
Mindig próbáltunk marketingben is érdekességekkel és újdonságokkal előrukkolni. Nálunk volt először Magyarországon tervező celebrity csapat, utána világmárkákkal dolgoztunk együtt, harmadik fázisban pedig a vásárlóinkat szeretnénk bevonni legújabb marketingkoncepciónkba. A #realbird programon belül azoknak a Sugarbird kedvelőknek posztjait „fizetjük” meg voucherekkel, akik egyébként is szívesen választanak minket. Ők a cég valódi arcai, a minket kedvelő influenszerek mellett. Azok a lojális vásárlók, akik szívesen viselik nap mint nap a Sugarbird márkát, megérdemlik a kedvezményt azok az akciók helyett, amiket a tömeggyártás diktál. Ezért egy mondhatni rendhagyó koncepció született: a vásárlóinkat választjuk, velük szeretnék reklámozni és népszerűsíteni a brandet. Szeretnénk egyfajta influencerré avanzsálni őket, hiszen ők a mi leghitelesebb reklámarcaink. Így honorálnánk és köszönnénk meg azt, hogy szeretik a márkát.
– A gyakorlatban hogyan működik?
– Vedd meg a ruhát, posztold ki, és mi voucherben „fizetünk” érte. Az éves marketing büdzsénk egy részét elosztjuk a vásárlók között ahelyett, hogy például külföldi influenszerre költenénk. Ezzel a gesztussal azoknak szeretnénk kedveskedni, akik szívesen viselik ruháinkat, így ők élvezhetik a márka kedvezményeit. Minden kiposztolt ruha után 10.000 forint értékű vouchert adunk a programban résztvevőknek. Elképzelhető, hogy sokkal több embert érünk így el, mintha egyetlen fizetett ember 24 órán keresztül kiteszi a megfelelő fotót egy storyban. Arról nem is beszélve, hogy az influencerek esetében nagyon soknak nagy része, nem valódi, hanem vásárolt követő táborral rendelkeznek. Posztjaiknak, storyjainak ára pedig lassan a csillagokba szökik, eredménytelenül.
Az új koncepció beindul, alapjaiban változtatja meg a felhasználói szokásokat.  A vásárlók lesznek a márka arcai, a saját influencerei ha akarnak.
– Nem is terveztek a továbbiakban profikkal dolgozni?
– Nem bojkottálni szeretnék őket, hanem a Sugarbird márkát kedvelő vevőknek adni egy új lehetőséget. Az emberek imádják megosztani a saját fotóikat és megmutatni, hogy miben mennek el otthonról. Most ez feladattá válik, amiért vouchert is kapnak. Nagyon sok influencerrel dolgozunk, szeretjük őket, de már csak olyanokkal, akik szeretik a márkát. Olyannal már nem, aki csak a fotó erejéig viselte a ruháinkat, utána soha többet nem láttuk rajta.
– Mennyi időt szántatok az új módszer kipróbálására?
– Bő egy hónap a tesztelési idő, ezalatt szeretnék megtudni, hogyan adaptálják a vevők, mi működik és mi nem. Kíváncsian várom, hogy kiderüljön, vajon az a jobb, ha 500 kis influenszer posztol minden nap, vagy egy nagy csak egyszeri alkalommal. Hol lesz az a határ, ami jó egy divatcégnek?
A másik célunk, hogy egy állandó realbird klubot hozzunk létre körülbelül 500 taggal. Nem fog tudni mindenki csatlakozni hozzá, egy privát élmény lesz a vásárlóinknak.
– A márka itthon közkedvelt, hogy alakul a külföldi értékesítés?
– Külföldön annyira erős az online eladás, hogy egyelőre nem üzletnyitásra összpontosítunk. Itthon 6 saját üzletünk van, továbbá Prágában és Pozsonyban is található egy-egy partnerünk. Persze egy nap nagyon jó lenne Bécsben és további nyugat-európai nagyvárosokban is egy-egy márkabolt.
– Sokszor látom, hogy te is szerepelsz a hivatalos fotókon. Szívesen állsz be modellkedni?
– Én is szeretem a szép fotókat, szép ruhákat, örömmel kommunikálok a jó dolgokról. A vásárlóim nem biztos, hogy tudják, hogy a tulajdonost látják a képeken, páran még azt hiszik, hogy valamelyik celeblányé a cég. Azt, hogy mennyire életünk részévé vált a közösségi média a tinédzser lányomon látom, aki már az Instagram és TikTok generáció tagja. Persze jó lenne, ha a gyerekeink babáznának, fociznának a kertben, de a mai világ már nem erről szól. Nincsenek már fényképalbumok, amiket örömmel mutogatunk a barátainknak egy nyaralás, egy családi esemény után, ott vannak erre a Social Media oldalak, ahol az ismerősök tudják követni az életedet.
– A lányod, Maja is feltűnik a fotókon, ő egy nap beszáll majd a családi cégbe?
18. életévében levő tanuló, még nem tudja mit szeretne csinálni. Nem baj, ha nem akar a ruhás céggel foglalkozni, mindenki azt csinálja az életben, amit szeretne. Csak az a fontos, hogy boldog legyen.
– Elárulod, mik a terveid? Tudod már milyen lesz az új kollekció?
A kalotaszegit szeretném folyamatosan a heritage palettán tartani és május végén egy exkluzív kékfestő kollekció kerül a piacra. Számomra a munka legkönnyebb része megtervezni az új modelleket. Sokkal nehezebb munka után Magyarországon ezeket legyártatni, sajnos nem sokan választják szakmájuknak a varrást és szabást. Az alapanyag beszerzés is drága és egyre nehezebb. Van erre egy csapatom, de személyesen is foglalkozom ezzel.
– Sokat dolgozol?
– Szeretem a munkámat. Korán kelek, reggel 7-re járok dolgozni, nem szívesen ülök a dugóban. Szeretek egyedül tervezgetni, ám amikor később megérkeznek a kollégák, már nyüzsgés vesz körül. Ha tehetem este 7- fél 8-ig bent maradok, akkor már szintén egyedül. Nem kell hazarohannom, a lányom már nagylány és később jön haza, mint én. A férjem is elfoglalt. Hétvégén csinálunk tartalmas, közös programokat.
– Ha egy nap nem menne tovább a cég mi lenne veled?
– Kitalálnék valamit, ami kreatív.
Egy korábbi interjúnkat a branddel itt olvashatod.

“Mind Fridák vagyunk valahol…” Frida Kahló divatkollekció az ősz slágere

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!