Megható versek a halálról

-

A halál misztikuma megfejthetetlen. A földi létezésünk végességével való szembenézés fájdalmas, mégis szükséges. Mindannyian másként viszonyulunk a lélek sorsához, és a halál utáni dimenziókhoz. Az elmúlás a költők, írók örök témája is. Néhány kedvenc versünket gyűjtöttük most össze.

 

„A halál nem semmisíti meg az életet, csak átváltoztatja.”

Tolsztoj

 

Juhász Gyula

A befelé élő, bánatos lelkű, merengő költőnk, Juhász Gyula (József Attila tehetségének felfedezője) sokszor írt búcsúverseket. Több alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot. Az elköszönés versei közül egy olyat választottunk, amitől mindig könnybe lábad a szemünk.

Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,
Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,
Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,
Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,
Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?
Hisz észre sem vett engem senkise.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,
Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres
S elgázolja egy durva szekeres.

 

József Attila

Az egyik legtragikusabb sorsú magyar költőnk, József Attila 1937. december 3-án halt meg egy tehervonat kerekei közt Balatonszárszón. Őt egészen gyermekkora óta foglalkoztatta a halál és az öngyilkosság gondolata. A csodagyereknek tartott, sokat nélkülöző költő árván vacogó szívéről olvasva is megrendülünk a reménytelenül című versét olvasva.

József Attila leltárversekben vette számba életének eseményeit, a lét értelmét, a lehetőségeket. Számvető szándékkal íródott az alábbi versei is, melyből több sor szállóigévé vált.

Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

József Attiláról ebben a cikkünkben olvashatsz még: https://bcoolmagazin.hu/a-semmi-agan-ul-szivem-megrendito-tenyek-jozsef-attilarol/

versek a halálról
kép:unsplash.com

Gárdonyi Géza

Az Egri csillagok szerzőjétől egy olyan verset választottunk, amelyben a túlvilág reménye is felsejlik. A lélek tovább él, más formában. Láng a földi élet, de van tovább.

Ha meghalok

Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltünt. A láng, – az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezetek,
s ne mondja a pap: “Ime, porba hullt!”
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sirnál beszél,
és végül kiált: “Hát Isten veled!”
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyujtson búcsuzó kezet!

 

Arany János

A romantika egyik legnagyobb magyar költőjének magénéletében a legnagyobb törés a lánya, Juliska halála volt. A botrányoktól mentes életet élő Arany szíve szinte megrepedt a bánattól, állítólag el is némult egy időre. Lánya emlékére írta ezt a verset is:

Juliska sírkövére

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

versek a halálról
kép:pixabay.com

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc meglehetősen sajátosan viszonyult a lélekvándorláshoz, az emberi élet végességéhez, de még a szerelemhez, a nő-férfi kapcsolathoz is. Éveken át a felesége legjobb barátnője volt a szeretője. A halált választó szeretőjének elsiratására egy egész ciklust írt a költő, A huszonhatodik év címmel. Ebből választottuk ezt a költeményt, melynek utolsó két sora úgy is mélyre tud marni a szívünkbe, ha elvonatoztatunk a vers keletkezési körülményeitől és ítélkezés nélkül olvassuk azt.  A veszteség megéléséről, a test megszűnésének elfogadhatatlanságáról üzen a vers.

Így döntöttem

Élsz, kedves! Tudod? Élsz! Élsz! Százezerszer
hívtalak, mennyet s poklot: nem a hit,
a végső kétségbeesés segít,
a tűrhetetlen! Síri türelemmel
agyam sírjából ébresztettelek fel:
az őrzött! Őrűlt, mondják rám; pedig
a halál az: én látlak, szemeid
rám sütnek s kezed már sosem ereszt el.
Élsz. Igy döntöttem! Nappal húsodat
frissíti bennem minden gondolat;
s éjjel már nemcsak agyam titka vagy:
hozzám bújsz, véred régi tüze jár át,
s úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát,
hátamon érzem szived dobogását.

Kapcsolódó cikkek:

Híres írónk, aki hűtlenséget hazudott feleségének, hogy később újra elvehesse

Megható versek édesanyákról – híres költőink az anyai szeretetről

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!