Megható történet: 4 és fél év után gazdisodott Vihar, az Illatos úti ebtelep legrégebbi lakója

-

Csodás hírrel szolgált az Illatos úti ebtelep. Legrégebbi pártfogoltjuk, a fekete, keverék, öreg keverék kutyus 1602 nap, a 10 életéve betöltése után becuccolt egy szerető gazdihoz. Megható történet következik egy örökbefogadásról.

A hányatott sorsú ebet a gazdája adta le a telepen, erről így írtak a gondozók a kutyus szemével  bemutatva a történteket közösségi oldalukon:
“Egyszer egy szép tavaszi napon én és a gazdám útnak indultunk, nyakunkba vettük a várost. Azt mondta, nagy kalandra megyünk. Nagyon boldog voltam, hiszen imádtam minden pillanatot, amit a gazdimmal tölthettem. Örömömnek hamar vége szakadt, ugyanis az utunk vége aznap nem a zöldellő legelő, hanem a gyepmesteri telep lett.
Amikor megérkeztünk, nem értettem pontosan mit keresünk itt. Gazdinak itt dolgozik egy barátja? Esetleg szeretne meglepni egy négylábú pajtival? Ahogy telt az idő, éreztem, hogy valami nincs rendben. Hiába toporogtam és néztem rá kérdőn, ő csak átadta a pórázomat egy idegennek és hátra se nézve, elment.
Ez az idegen elvitt egy kennelbe és azt mondta, most egy kis ideig itt kell maradnom, de ne aggódjak, hamarosan újra gazdis kutya leszek. Nem értettem. Hisz gazdis kutya vagyok! Láttátok ti is a gazdimat, most ment ki az előbb… Egy pillanat. Kiment. Engem pedig itt hagyott. Egyedül, összetörten”
Az elején nagyon szomorú voltam. Nem is szomorú, sokkal inkább csalódott. 5 és fél év feltétel nélküli szeretet és hűség… Ennyit ért. Egyedül a gondozó szavai tartották bennem a reményt. „Nem sokára újra gazdis kutya leszel.” Azonban hiába vártam az új gazdira, nem jött el. Teltek a napok, hetek, hónapok és az évek. Többször meguntam a küzdelmet, a gondozók mindannyiszor megsirattak. Féltek, hogy végleg feladom és nem fognak tudni segíteni rajtam. Persze igyekeztek mindent megadni, amit csak tudtak. Minden nap kivittek sétálni, külön tápot kaptam, beszéltek hozzám egy pár szót és fogták a mancsom. Így telt 4 és fél év. Hol fent, hol lent, míg a remény szépen lassan elhagyott.
A gondozók számolták a napokat, én már nem.

1602 és 10.

1602 napja vagyok immáron a telep lakója és itt töltöttem be a 10. életévemet is.
1602 napja ugyanaz a napi rutin. Reggel 7 óra, jönnek a gondozók. Megkérdezik, hogy aludtam és elmondják, milyen jó, hogy itt bent vagyok, mert kint bizony hideg van és esik az eső. Persze, így is fel lehet fogni, de azért én inkább lennék kint, mint bent.
Reggeli nagytakarítás és etetés. Az újak csaholnak. Félnek, dühösek, szomorúak. Ismerem az összes érzést, én is átéltem ezeket.
Én csak ülök csöndben, tudom már kívülről mikor mi következik. Reggeli, takarítás, egy kis séta, majd a látogatók.
A látogatók, akik számára több éve láthatatlan vagyok. Hiába enyém az első kennel, nem vesznek észre. Már nem töröm magam. Elfáradtam rég.
De most valami más. Hallom ahogy a gondozók kint mondogatják a nevem. „Vihar? A Vihart? Tényleg őt? Jaj de jó, végre!”
Nem értem, mi van velem? Engem nem szoktak napközben emlegetni, mi történik? Egyszer csak bejön egy gondozó pórázzal a kezében és nem megy tovább. Megáll előttem és így szól: „Vihar, végre hazamész.”
Haza? Hisz itthon vagyok. Annyi évet töltöttem a telepen, hogy már ezt tekintem otthonomnak. Még mindig nem értem, hova haza?
Ahogy megyünk előre látom, hogy minden gondozó kint áll. Fülig ér a szájuk, könnyesek a szemeik. Majd előlép a sok kék ruhás közül egy hosszú hajú lány. Leguggol elém, kitárja a karjait. „Szia Vihar. Gyere, menjünk haza.”
Akkor esik le. Hát persze! Haza! Hisz nem ez az otthonom, csak vártam az új gazdimat. El sem merem hinni! Rám raknak egy csodaszép hámot, ölelgetnek, puszilgatnak. Rég voltam ilyen boldog, már azt hittem sosem fogom megtapasztalni ezt az érzést. 4 és fél év, de végre eljött az én időm!

1603. nap.

Már nem a kennelben ébredek, hanem az ágyamban. Már nem a gondozók köszöntenek, hanem az új gazdim. Sokat kellett várnom rá, de most már biztosan kijelenthetem, megérte. Szeret, csodál és megbecsül. Többet nem is kívánhatnék.

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!