Már épül a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri helyszíne

-

Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok ikonikus Dóm téri helyszínének építése. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza mindössze három hét alatt emelkedik ki a semmiből. A 90. évad június 24-én, az Ajándékkoncerttel indul.

Visszavonhatatlanul közeleg az igazi szegedi nyár, hiszen a Dóm téri macskaköveken már elkezdték a színpad és a nézőtér elemeinek összeszerelését. A munkálatok rekordsebességgel haladnak, ugyanis kevesebb mint egy hónap múlva startol a jubileumi évad. 

„A Szabadtéri a város egyik legfontosabb turisztikai vonzereje, nyaranta a Játékok előadásnapjain teltházasak a helyi szállodák. A pandémia, a hónapokig tartó elzártság után különösen fontos, hogy újra élettel, kultúrával töltsük meg Szegedet, és büszkék vagyunk rá, hogy az ország legnagyobb szabadtéri színháza immár 90. éve várja a kultúra szerelmeseit.” – fogalmazott Barnák László, főigazgató. Hozzátette, hogy a fesztiválra jellemző műfaji sokszínűség idén is megvalósul, hiszen a látványos, világhírű Broadway- musicalek mellett az újszegedi játszóhelyen vígopera, vígjáték és Moliére-komédia is várja a közönséget. 

Várkonyi Miklós, a Szabadtéri műszaki vezetője elmondta: a teljes épített helyszín hatalmas méretekkel bír: a csaknem 4000 fős nézőtér mellett a színpad és a műszaki-művészeti kiszolgáló bázis együtt mintegy 2000 négyzetméter. A szállított építési elemek kiterítve Budapesttől Szentendréig érnének, a szerkezetek teljes súlya pedig körülbelül 140 ezer kilogramm. A 936 négyzetméteres színpadnak majdnem 1000 tonna súlyt kell elbírnia.  Nemcsak a műszaki adatok figyelemreméltóak: a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyaranta közreműködők száma meghaladja az 1500 főt.  

Az idei évad is bővelkedik szórakoztató, monumentális előadásokban. Az Ajándékkoncert után öt estén át a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, majd a Tánc-ünnep című néptánc produkció érkezik a Dóm térre. A vidéki városok közül először Szegeden látható a Puskás, a musical, melyet a 2018-as évad közönségkedvence, az Apáca show követ. Az évadot ezen a helyszínen egy musical- legenda premierje zárja, a West Side Story hat estén várja a csillagtetős színház nézőit. Az újszegedi színpadon a Kölcsönlakás című vígjáték, a Mozart vígoperája, a Szöktetés a szerájból egy Moliére-komédia, a Scapin furfangjai, valamint a Nők az idegösszeomlás szélén musical látható. Emellett két estén át a Dumaszínház humoristái is garantálják a felhőtlen estéket, június 22-én Kőhalmi Zoltán, augusztus 23-án pedig Kiss Ádám kacagtatja meg a nézőket. 

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadának produkcióin az azok megtartásakor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint vehetnek részt a nézők. Az ezekkel kapcsolatos friss információk a szegediszabadteri.hu oldalon olvashatók.

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!