spot_imgspot_img
spot_img

Mamahotel – Kényelem vagy kényszer?

-

Article Top Ad (AdSense)

Együttélni a szülőkkel huszon-harmincévesen? A meglehetősen pejoratív felhangokat kapó mamahotel kifejezés azokra a fiatal felnőttekre utal, akik önálló háztartás helyett továbbra is a szüleikkel egy fedél alatt élnek – és élvezik ennek a helyzetnek az előnyeit. Kérdés, hogy a szituáció valóban csak előnyökkel jár-e, illetve hogy a többgenerációs háztartások kialakulása mennyiben kényelmi és mennyiben kényszer szülte megoldás.

Frissen mosott és vasalt ruha, tele hűtő, minden nap főtt étel az asztalon, mindezt egy takaros és tiszta házban, erőfeszítés nélkül. Talán így lehetne röviden összefoglalni a mamahotelnek tulajdonított előnyöket, ahogy azt például az Anyám nyakán című filmben egészen szemléletesen láthatjuk. Ebben a felállásban bebetonozódtak a felnőtt- és gyerekszerepek, a felnövéssel nem vállal a gyerek több felelősséget és feladatot, ugyanakkor ez a függetlenségének bizonyos feladásával is jár.

kanapén héderezés -foto: pixabay
kanapén héderezés -foto: pixabay

A helyzet azonban sokkal árnyaltabb, mint ami az interneten terjedő poénok, legutóbb egy lakáshitel-hirdetésben olvasott szófordulat vagy a családi összejöveteleken elmormolt „bezzeg a mi időnkben” nyomán felsejlik.

Az önállósodástól való félelem, a kapunyitási pánik, a felnőttségtől való ódzkodás, a Pán Péter szindróma divatos érvek

a témában, de legalább ilyen fontos a szülők szerepének vizsgálata, akik gyakran maguk nem engedik a gyereket felnőni, illetve – a véleményem szerint talán mint a legfontosabb indok – a pénzügyi kényszer.

Egy 2018-as cikk szerint itthon több mint 200 ezer háztartást érint a jelenség,

ennyi családban élnek együtt a már felnőtt gyerekek a szüleikkel – vagy az egyik szülővel. A statisztikusok szerint 2019-ben a 18–34 éves magyarok 62 százaléka még nem hagyta el a szülői házat, a KSH tájékoztatója szerint a magyar fiatalok átlagosan 27 évesen teszik ezt meg.

leégve - forrás: pixabay
leégve – forrás: pixabay

A mamahotel tankönyvi példája a felnőtt, önálló keresettel rendelkező gyerek, aki továbbra is a szülői házban él.

Vagyis az egykori gyerekszobájában héderezik, a szülei ugyanúgy kiszolgálják, mint kiskorában, cserébe azonban nem veszi ki a részét arányosan a közös életből: nem vesz részt a házimunkában és a fizetése egy részével sem járul hozzá a költségekhez. Vagyis nagyjából olyan, mint az a haverod, aki egy hétvégére ugrott be hozzád, de már két hónapja alszik a kanapédon, eszi ki a hűtőből a kajádat és panaszkodik, hogy nem azt a tusfürdőt vetted, amit ő szeret.

A háttérben állhat a Pán Péter-szindróna, kapunyitási pánik, vagy a kevésbé romantikus nemtörődömség. A lelki oldalon egy pszichológus, a gyakorlatiban pedig egy kiadós beszélgetés segíthet. Utóbbiban

szükséges lefektetni néhány alapvető, a felnőttek (!) együttélésében fontos szabályt, például arról, hogy mennyivel száll be a gyerek a közös költésgekbe, milyen házimunkákat végez el,

s hogyan lesz ez egy egyenlőbb viszony. A pszichológusok tanácsa az, hogy már kiskorban el kell kezdeni ennek a hozzáállásnak a kiépítését azzal, hogy a gyerekre mindig az életkorának megfelelő feladatokat bízunk.

mosogatást is végezheti a gyerek - fotó: pixabay
mosogatást is végezheti a gyerek – fotó: pixabay

Az előnyök azonban nemcsak a gyerek számára léteznek, hanem az apa és az anya számára is. Ők ezzel elkerülik az üres fészek szindrómát, vagyis amikor szembe kell nézniük azzal, hogy a gyerekek kirepülése után hogyan működik kettejük kapcsolata, illetve új célt kell találni az életüknek, feladatokat a mindennapjaiknak a kicsik életének menedzselése helyett.

A szülők a mamahotel felállásból szintén profitálnak: érzelmileg és fizikailag közel tudják magukhoz a csemetét,

akinek a lépéseit továbbra is mikromenedzselhetik, ellenőrzés alatt tarthatják. De ami talán fontosabb: nem maradnak magukra és nem maradnak cél nélkül. Ez a hozzáállás egyik félnek sem egészséges, a bűntudattal vagy épp a vélt vagy valós előnyök sorolásával kikényszerített önállótlanság nem teremt valódi közelséget, helyette azonban számos feszültséggel terheli a szülő-gyerek kapcsolatot – még akkor is, ha ezt igyekeznek a felek a felszín alatt tartani. Ilyenkor szintén nem ördögtől való akár csak néhány beszélgetés erejéig felkeresni egy szakembert.

Az fentebb hivatkozott filmben azt láthatjuk, hogy a szülők párkapcsolata még működne, a gondot az otthon lakó fiú okozza. Itt arra látunk pozitív példát, amikor az idősebb generáció igenis tud(na) magával mihez kezdeni, ha már nincsenek nevelendő csemeték. Ilyenkor lehetőség nyílik, hogy végre több időt töltsön a saját igényei szerint a szülő: sportoljon, kipróbáljon egy régóta tervezett hobbit, elkezdjen valamilyen tanfolyamot, nyelvet tanuljon, elkezdjen fazekaskodni, eljárjon vizitornára.

kiránduló idős pár fotó: pixabay
kiránduló idős pár fotó: pixabay

Itthon ez a szemlélet meglehetősen idegen a mostani 60-as generációtól, akik hagyományosab elborzadva néznek az efféle léhaságra, hiszen „ez már nem az ő idejük”, „minek már nekik ilyesmikbe belefogni?” helyette a család ellátása, vagy az unokák pátyolgatása a kitűzött feladat.

A valóság azonban véleményem szerint az, hogy

a fiatal felnőttek többségét nem a kényelmi szempontok tartják a szülői házban, hanem az anyagi lehetőségei nem engedik, hogy saját lakásba költözzön.

Itt különbséget kell tennünk a nagyvárosok és a vidék között, hiszen annak, aki egy kisebb vidéki településen él és mondjuk egyetemre akar járni, mindenképpen el kell költöznie. Ez alól a nagyvárosi diákok képeznek kivételt, akik a továbbtanulásuk helyszínéül a lakóhelyüket választják. Hasonlóan alakulnak a viszonyok a munkaerőpiacon is: a városok több munkalehetőséget kínálnak, így valószínűbb, hogy a boldogulás érdekében a vidéki fiataloknak egy nagyobb város, vagy Budapest lesz az a hely, ahol letelepednek. Ezek mellett szintén létező jelenség a vidéken üresen álló, nagyobb méretű családiházak tömege, ahonnan a gyerekek elmentek tanulni, de már nem térnek-tértek vissza.

A mostani huszas-harmincas generáció más munkaerőpiaci viszonyok közé csöppent, mint a szülei vagy a nagyszülei.

Amíg a korábbi generációknál a szorgalom, a tanulás és a kemény munka sok esetben meghozta az eredményét egy saját lakás, később ház formájában, addig a gyerekeiknél ez már korántsem igaz. A jelenség nemcsak nálunk ismert: számos cikkben tárgyalják az ehhez a generációhoz tartozó szerzők, hogy Amerikában a szüleik kétkezi munkásként – ápolónő és autószerelő – olyan jövedelemmel rendelkeztek, amiből a filmekben látott családiházat és két autót tartottak fenn. Ez mára az Egyesült Államokban sem igaz, a fenti modellben élő szülők azonban itt is nehezen látják be, gyerekeik miért boldogulnak nehezebben, mint ők.

szülők és gyerekek fotó: pixabay
Portrait of a young woman and her elderly mother relaxing together on the sofa at home

Még a diplomások közül is csak maroknyi szakma képviselői keresnek olyan jól már a kezdetektől, hogy ezt az utat be tudják járni. A legtöbb saját lakással rendelkező fiatalnak a szülők segítségével sikerült megugrania ezt a mérföldkövet. A bérek ebben a korosztályban saját tapasztalataim szerint még a nem pályakezdők esetében is nettó 200-250 ezer forint körül mozogtak az utóbbi években. A KSH hivatalos adatai szerint 2019-ben Magyarországon bruttó 292 320 forint volt a mediánbér.

A járvány miatti visszaesés előtt átlagosnak számított a 1,5-2 szobás lakások esetében a havi 150 ezres albérletár, amihez a rezsit hozzáadva könnyen kiszámolható, hogy egyedül nem fenntartható egy lakás. Azok, akik nem párkapcsolatban élnek, kénytelenek lakótársakkal osztozni.

Ilyenkor érkezik a szokásos jótanács: minek fizetsz valaki másnak, ahelyett, hogy a sajátodat fizetnéd?

Vegyél egy lakást és inkább a részleteket törleszd, mintsem a főbérlő zsebét dagasszad. Ez a remek érvelés ott bukik el, hogy a legtöbben épp a kényermegoldás volta miatt laknak albérletben, mert nem rendelkeznek az önrészhez szükséges kezdőtőkével. Azt pedig, hogy az önerő nélkül felvett hitelek hova vezetnek, a gazdasági válság után beboruló hitelek mutatták meg. Mivel ebből a bankok is tanultak, azóta sokkal keményebb feltételeknek kell eleget tenni a lakáshiteleknél is. A saját lakás vagy albérlet kérdést a 24.hu szerzője foglalta össze tökéletesen. 

kanapén héderezés fotó: pixabay
kanapén héderezés fotó: pixabay

A korábban hivatkozott cikk szakértője a 40 éves kort jelölte meg vízválasztóként.

Szerinte – az enyéni szituációk figyelembe vételével – ez az a kor, ami hogyha még a szülő házban éri a „gyereket”, akkor nagy valószínűséggel már nem is fog onnan távozni.

A mamahotel jelenség pszichológiai hatásai a fenti esetek mindegyikében kialakulhatnak. Az önkéntes és a kényszerű változat is szülhet olyan helyzetet, amelyet a felek mentálisan megszenvednek. Mindegyik esetben segíthet a helyzet nyílt megtárgyalása, akár a szülők és gyerekek között, akár egy közvetítő szakember bevonásával.

A gúnyos ítélkezés, a helyzet ismerete nélküli beszólogatás és kéretlen jótanácsok osztogatása azonban egyik helyzetet sem lendíti előre!

További cikkeink a harmincasok életének nehézségeiről!

10 dolog ami 30 év felett mindannyiunk életében megváltozik

Párkeresés 30-asként: vágyak, igények, lehetőségek

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!