spot_img
spot_img
spot_img

Magyar sikerek az első nemzetközi parateqball versenyen

-

Article Top Ad (AdSense)

Magyarországon rendezték meg az első nemzetközi parateqball versenyt, a Budapest Teqball és Para Teqball Kupát, ahol 8 országból 40 játékos mérte össze tudását. A több kategóriában meghirdetett versenyen elsöprő hazai siker született, hiszen mindegyik csoport győztese között volt magyar sportoló. A teqball esetében – amely mára a világ leggyorsabban fejlődő sportjává vált – az olimpiai, a parateqball esetében pedig a paralimpiai sportággá válás a cél.

Az elmúlt évek legdinamikusabban fejlődő labdajátéka minden bizonnyal a teqball. A Borsányi Gábor, Huszár Viktor és Gattyán György által megálmodott és kifejlesztett, a pingpongasztalhoz hasonló, ám ívelten hajlított Teq asztalon folyó labdajáték egyénileg, párosban és vegyes párosban egyaránt űzhető. A sportág gyorsan növekvő népszerűsége elérte a fogyatékkal élő amatőr és élsportolók világát is, így idén tavasszal a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) hivatalosan is bejelentette a parateqball sport megszületését.

A Magyar Paralimpiai Bizottság közreműködésével a szövetség 2021. október 16-án az első alkalommal rendezte meg a Budapest Teqball és Para Teqball Kupát, amelyre 8 országból 40 játékos, köztük 8 fogyatékkal élő nevezett. A nemzetközi megmérettetés komoly hazai sikert hozott, hiszen minden kategóriában volt magyar aranyérmes.

  • Para egyéni SC1 kategória aranyérmese: Keresztes Zsolt (HUN)
  • Para egyéni SC2 kategória aranyérmese: László Attila (HUN)
  • Férfi páros aranyérmesei: Blázsovics Ádám / Bányik Csaba (HUN)
  • Inkluzív páros SC1 kategória aranyérmesei: Keresztes Zsolt / Csereklye Martin (HUN)
  • Inkluzív páros SC2 kategória aranyérmesei: Liam Joshua Burbridge (ENG) / Bakó Ádám (HUN)

A parateqball versenyen mankóval vagy protézissel élő sportolók indulhatnak, akikre külön szabályrendszer vonatkozik. A Para Teqball Sport Class 1 (PTBSC 1), amelyben a tartósan mankóhasználatra szoruló sportolók indulhatnak, míg a Para Teqball Sport Class 2 (PTBSC 2) a protézissel élők kategóriája. A FITEQ lehetőséget biztosít arra is, hogy a para- és ép sportolók együtt versenyezzenek, ez pedig a Inclusive Doubles, amelynek szintén van SC1 és SC2 változata.

A Para egyéni SC1 kategória aranyérmese Keresztes Zsolt a versenyt követően elmondta: “Ez volt az első parateqball versenyem. Jó érzés volt látni, hogy játék közben a világ számos országából érkező sportolók közül mindenkinek csillogott a szeme. Jó, hogy mostanra nem csak amputált foci van a labdás sportok között!”

A magyar parasportnak valóban van mire büszkének lenni, hiszen nyáron Tokióból a 7 aranyérem mellett 5 ezüsttel és 4 bronzzal tértek haza sportolóink. A tervek szerint a közeljövőben olimpiai és paraolimpiai sportág lehet majd a játék, és az így akár újabb hazai sikerek várhatóak az ötkarikás játékokon. A Para Teqball Kupa eredményhirdetésén Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke kiemelte: „Örömmel álltunk egy új sportág megszületése mellé, minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely tovább népszerűsíti a parasportot. Remélem, hamarosan megvalósulhat egy újabb álom, amikor is a sok csillogó érem mellett, magyar olimpiai és paralimpiai sportág születik.”

A FITEQ komoly munkát fektet abba, hogy ez utóbbi megvalósuljon. Az erőfeszítéseiket nemrég hivatalosan is elismerték, idén augusztusban a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság közösen adta át Gattyán Györgynek, a FITEQ egyik alapítójának a Paralimpiai Láng-díjat a parasportért végzett kiemelkedő munkájáért.

„A mai nap fontos mérföldkő a teqball életében. Az ötlet megszületésekor 2014-ben egy olyan sportágat álmodtunk meg, amelyet kortól, nemtől, a parasportolók esetében pedig sérültségi szinttől függetlenül bárki játszhat. A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Nemzetközi Teqball Szövetség mögött komoly munka áll, de az első nemzetközi parateqball versennyel lett kerek – nemcsak a futball-labda – hanem a teqball világa is!”hangsúlyozta Borsányi Gábor, a Nemzetközi Teqball Szövetség elnöke.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!