Madárparadicsom a paradicsomban, a Lágymányosi öbölben

-

A SHO BEACH mesés partján a tulajdonosok úgy tervezték, hogy lehozzák a csillagokat is a vendégeknek, és nem csak nekik. Az üzemeltető, Koltai Gábor fejében megjelent egy másik vízió is: a lélegzetelállító vízparti környezetben megvalósította gyermekkori álmát, a Madárbarát strandot.

A Lágymányosi öbölben, a Kopaszi gátnál található homokos strand nem csak az embereket kápráztatja el. A madarak is szívesen töltik errefelé az idejüket, majd érezve, hogy itt rájuk is gondoltak a számos madáretetővel, itatóval, és a költéshez kihelyezett odúkkal szívesen berendezkednek a strand eldugottabb zöld, füves, fás részén. Látni itt kicsinyével totyogókacsa családot, hallani a fülemüle semmi máshoz nem hasonlítható dallamsorát, számos madár trillázását.
– Hogyan fér el egymás mellett ember és madár? Ahol sok ember van, onnan általában elmenekülnek a madarak, ám itt harmóniában élnek egymás mellett….
– Ez a strand madár és ember együttélésnek nagyon ritka kombinációja lett, olyannyira, hogy csak ez az egy van belőle Magyarországon. A SHO BEACH a Magyar Madártani Egyesület együttműködésével és támogatásával megkapta a „Madárbarát kert” címet. Igaz, a madárbarát kert táblán partizán akcióban átírtuk a kertet stranddá.
– Honnan jön ez a szenvedély a madarak iránt?
– Gyerekkoromban nagyon szerettem a madarakat, sok éven keresztül madarásztam, és ez a szenvedély máig megmaradt. Amatőr ornitológusként a hazánkban élő madár fajokat jól ismerem. Amikor először jártam a SHO Beachen és kiderült, hogy részt vehetek az üzemeltetésében, akkor ez a gyerekkori álmom bevillant. Arra gondoltam, hogy de jó lenne valamit jót tenni a madarakkal, a természet védelmével, ami mindig is álmom volt.
– A strand két részből áll, az egyik az embereké, a másik a madaraké?
-Igen, a homokos részt főleg az emberek, a bokros, füvest inkább a madarak kedvelik, ez a madár VIP. Hajnalban gémek, szürke gémek, tőkés récék és számos vízimadár látogat meg mindet, a tőkésréce még költött is nálunk. Az emberek által jobban használt területen is sok madár található. Ugyanakkor nem reklámozzuk a kicsit csöndesebb, kissé elkülönülő részt, aki bejárja a strandot, az természetesen rátalál. Arra is figyeltünk, hogy a közelbe ne tegyünk hangosító berendezéseket. Folyamatos a madárdal, úgy tűnik, hogy jól érzik itt magukat. A madarakat az alapvető emberi tevékenység egyáltalán nem zavarja.
Akik itt élnek és laknak a nagyvárosi környezetben hozzá szoktak a hosszú évek alatt az ember közelségéhez.
– A természet védelme nem csak a madarakról szól…
– Igen, arra is figyelünk, hogy ne csak a madarakat védjük. A rengeteg madár odún kívül van sün kuckónk, és még denevér odúnk is. Lett bogár, azaz rovarhotelünk, szeretnek a hasznos rovarok ideköltözni. Azért is szaporítjuk ezeket, mivel több költő madarunk is van, nekik ez táplálék forrásul szolgál. Az egész strand fenntartható elven működik, még a poharak is lebomló műanyagból készültek.
– Hány típusú odút helyeztek ki?
– Négyféle típusút, az A- t az olyan kisebb madaraknak, mint a kékcinege. A B típusú, általában a legtöbb madárnak jó, például a széncinegénak vagy a mezei verébnek.
A D típusúba már a nagyobbak, a fakopáncs, a galambnál viszont egyel kisebb madarak tudnak befészkelni. A felül nyitott C típusúba a rozsdafarkú fészkel szívesen. Kihelyeztünk mű fecskefészket is, ahová nem valószínű, hogy fecskék költöznek be, de próbálkozunk. Legalább a látogatóknak meg tudjuk mutatni, hogy ilyen is létezik. Ezt a madaras részt úgy telepítettük be növényekkel, hogy alkalmas legyen majd arra, hogy a fészekrakó madarak igénybe vegyék, ha a bokrok megnőnek.
– A strandoló vendégek hogyan fogadták a madarakat?
– Imádják, ha betotyog közéjük a kacsacsalád, ez mindig egy kedves jelenet.
A fülemüle, a világ legszebb énekű madara énekét pedig mindenki szívesen hallgatja.
– A dolgozóknak az egyik feladata, hogy vigyázzanak a madarakra?
– Igen, ők teszik ki nekik a vizet, télen pedig etetik őket.
– Hány kacsa család talált itt otthonra?
– Két család lakik nálunk, az egyiknél nemrég keltek ki a fiókák, 8 picike. A másiknál 3 kiskacsa volt, most már csak egy maradt.
– Miért van az hogy a Duna ezen szakaszán eddig nem lehetett fürödni ,és most a fizetős strandon már lehet?
– Fürdőhely kijelölési eljárást kellett lefolytatni az üzemeltető cégnek, amely rendkívül költséges. Enélkül Magyarországon sehol sem lehet biztonságosan és főképpen legálisan fürdeni természetes vízekben. Ezt követpően pedig a fürdőhely fenntartása méginkább költséges tevékenység, mindez tehát nem működhet üzemeltető szervezet vagy vállalkozás nélkül. Mivel itt egy magánkézben lévő területről van szó, itt az önkormányzatnak nincs lehetősége ezt az eljárást lefolytatni és finanszírozni, ezért itt csak magán vállalkozás jöhetett szóba. MI kibéreltük a területet és a szükséges eljárásokat sikeresen le is folytattuk.
– Annyira tiszta itt a Duna, hogy lehet benne fürödni?
– A víz különösen tisztának számít, fürdőzésre mindig alkalmas. Szezonban 3 hetente akkreditált labor méri a víz minőségét, mindig kiváló besorolást kapott. Az öböl természetes szűrőként is működik, szerencsére a nagy a Dunát sem lehet már szennyezni. Minden nap kis táblán megosztjuk a hőmérsékletet és az UV sugárzás adatait.
– Halak is vannak?
– A halak is imádják ezt az öblöt, mert van kijáratuk a folyóra, ugyanakkor védett az áramlatoktól és sodrástól.
Júliustól elképesztő mennyiségű kishal úszkál majd a sekély vízben a fürdőzők között. Nemrég egy hatalmas balint videóztam le, a sekély vízben vadászott.
De rajtuk kívül él itt többféle állatfaj, különböző siklók, kétéltűek. Ez tényleg maga a paradicsom az állatoknak, és persze az ide látogató vendégeknek.

 

Kategória:
 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!