spot_imgspot_img
spot_img

Ma van a Gyermekek Világnapja

-

Article Top Ad (AdSense)

Idén a klímaváltozás gyerekekre és fiatalokra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet az UNICEF Magyarország a Gyermekek Világnapján.

November 20-a a Gyermekek Világnapja

33 évvel ezelőtt ezen a napon fogadták el az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amely a világ 196 országában garantálja a gyerekek alapvető jogait és máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum. Ilyenkor világszerte, így nálunk is kék díszkivilágítást kap számos ikonikus épület, amelyek az UNICEF színével a gyermekek jogaiért fénylenek. Az UNICEF Magyarország idei kampányának középpontjában a klímavédelem áll, ezért a szervezet most nem csak kékít, hanem kivételesen „kékzöldít” – valamint megrendezi az első magyar, kifejezetten fiataloknak szóló klímavédelmi konferenciát. A részvétel ingyenes, az eseményre ITT lehet regisztrálni.

Most vasárnap bárki csatlakozhat az UNICEF Magyarország kezdeményezéséhez és kifejezheti a gyermekjogokért és a fenntartható jövőért való kiállását. A gyermekvédelmi szervezet arra kér mindenkit, aki aktív a közösségi médiában, hogy november 20-án vegyen részt a nemzetközi akcióban azzal, hogy posztol magáról egy képet kék és zöld színekbe öltözve. A kék az UNICEF színe, amely a gyermekjogok fontosságára hívja fel a figyelmet, míg a zöld szín a klímavédelmet szimbolizálja. Aki szeretne részt venni a kampányban, az jelölje meg az @unicefhungary oldalát és használja az #unicefhungary, #mindengyerekert, #ChildRightsDay, #nov20, #KlímahősVagyok hashtageket.

„Mint minden évben, idén is egy gyermekeket érintő, kiemelkedően fontos téma köré építettük a világnapi kampányunkat” – mondta el Mészáros Antónia, az Unicef Magyarország ügyvezető igazgatója. „Nem kérdés, hogy a klímaváltozás következményei a mai gyerekek felnőtt életére lesznek a legnagyobb hatással, de a világ számos pontján a jelenben is gyerekek szenvedik meg a legnagyobb mértékben a már bekövetkezett klíma hatásokat. Ahogy az úgynevezett klímaszorongás is a fiatalok lelki egészségét rombolja leginkább. Mindezek fényében könnyen belátható, hogy a klímaválság gyermekjogi válság is egyben.”

Gyerekek millióinak az élete és boldogulása van jelenleg veszélyben

Világszerte a súlyos aszályok, áradások, hurrikánok, erdőtüzek és más klímaváltozáshoz köthető természeti katasztrófák következtében. Nincs mit enniük, nincs biztonságos ivóvizük, nem férnek hozzá egészségügyi ellátáshoz és nem tudnak tanulni – vagyis a kiegyensúlyozott gyerekkor legalapvetőbb feltételei sem biztosítottak számukra. Ennek köszönhetően semmibe veszhetnek több évtizednyi humanitárius munka korábban elért eredményei is.

AZ UNICEF riportja, a Children’s Climate Risk Index szerint 33 országban megközelítőleg 1 milliárd gyermek van kitéve rendkívül magas kockázatnak a klímaváltozás hatásai miatt.

A világ lakosainak majdnem fele küzd ivóvízhiánnyal és ez a szám az előrejelzések szerint a hőmérséklet emelkedésével arányosan nőni fog. Kelet-Afrikában négy esős évszak maradt el az elmúlt időszakban, a kialakult szárazság következtében milliók éheznek, sokan a túlélés reményében otthonuk elhagyására kényszerültek. Az ehhez hasonló válságok mindig a legkiszolgáltatottabbakat, vagyis a gyerekeket érintik a legjobban. Közben Dél-Ázsiában 600 millió gyermek életét fenyegetik az emberöltő óta nem tapasztalt mértékű áradások. A családok elvesztették otthonaikat, állataikat, terményeiket, az alultápláltságtól legyengült gyerekek különösen ki vannak téve a mindent elborító fertőzött vízzel terjedő betegségeknek.  Idén Pakisztánban különösen drámai a helyzet, közel 27 000 iskola épületét is romba döntötte az ár, ennek következtében 2 millió gyerek nem tudja folytatni tanulmányait sem.

Dél-Szudánban a szélsőséges időjárás, vagyis az aszály és az árvíz váltakozása okozott humanitárius katasztrófát – a fegyveres konfliktusokkal és elszálló gabonaárakkal együtt. Az afrikai kontinensen minden eddiginél nagyobb élelmiszerhiány van kialakulóban, a lakosoknak az elmúlt 40 év legnagyobb szárazságával kell szembenézniük, amit az esőzések hiánya okoz.

Valós probléma a klímaszorongás

Bár Európában jelenleg nem ennyire kézzelfogható még a klímaválság, az UNICEF Magyarország idén nyáron végzett reprezentatív kutatása szerint a magyar fiatalok kilencven százaléka szorong miatta: sokuk számára olyannyira meghatározó ez az aggodalom, hogy még a szomszédos háborús helyzetnél is nagyobb hatással van mindennapjaikra. A fiatalok szeretnének több tudással rendelkezni a témában, 24% egyenesen az információhiánynak tulajdonítja, hogy személyesen nem tesz többet a fenntarthatóságért. Arra a kérdésre, hogy szükség lenne-e több klímaváltozással és fenntarthatósággal kapcsolatos iskolai tananyagra, 84% válaszolt igennel. Az UNICEF Magyarország ezekre a figyelemre méltó eredményekre reagálva indította el idén ősszel Klímahősök programját, amelynek keretei között valódi tudást, részvételi és cselekvési lehetőségeket nyújt a klímaváltozás miatt szorongó fiatalok számára.

A november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján rendezett ingyenes Klímahős konferencián a téma elismert szakértői, a fiatalok körében népszerű véleményvezérek és az UNICEF Magyarország fiatal nagykövetei adnak elő. A kerekasztal-beszélgetéseken és előadásokon többek között szó esik a klímaváltozás kapcsán kialakult mítoszokról és tényekről, a greenwashingról, a klímaszorongásról, a körforgásos gazdaságról, a természet változásairól, a vizeink jövőjéről, a hulladékmentességről és a sokoldalú fenntarthatóságról. Mindemellett különböző workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők, megismerhetik például a szorongásoldó technikákat, valamint dietetikai tanácsadást is kaphatnak a fenntarthatóság jegyében. A konferencián 3 teremben 50 szakértő bevonásával zajlanak majd az izgalmas beszélgetések és játékos programok, kifejezetten a 13 – 25 éves korosztály számára tervezve. Az esemény végén a rendezők és támogatók díjazzák a legaktívabb klímahősöket, akikre értékes nyeremények várnak. A versenyhez bármikor, akár a helyszínen is lehet csatlakozni.

Az UNICEF Magyarország „Klímahősök” kampányát számos komoly, a hazai és a nemzetközi piacon is elismert cég támogatta, így a Deloitte Magyarország, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a Dentons, az Indotek Group, a Magyar Telekom, a Microsoft és az OTP Bank.

A szülő tudatossága óvhatja meg a gyereket a lelki sérüléstől

Gyerekkori tündérmese válik valóra a Tisza-tó partján

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!