Luca napja: babonák és hidelmek

-

Talán mindenki számára ismerős lehet ez a nap, hisz számos népszokás és hagyomány kapcsolódik hozzá. A Gergely naptár bevezetése előtt, ez volt az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe, valamint a boszorkányok leleplezésének dátuma.

December 13-án emlékezünk Szent Lúciára, aki mártírhalált halt hitéért és akinek példamutató tisztasága tette emlékezetessé őt. Luca Szicíliában élt még a harmadik században, a gazdag családból származó lány vagyonát a szegényeknek osztogatta szét és szüzességi fogalmadat tett Krisztusnak. Számos legenda kering körülötte, sokan úgy tartják, hogy amikor meg akarták gyalázni, akkor az őrök nem bírták megmozdítani, valamint a máglyán a lángok kialudtak, ezért egy karddal végeztek a lánnyal. Egy másik történet szerint Luca kikaparta saját szemét, mert udvarlója túlságosan szépnek tartotta és folyton kinézetét dicsérte, ennek ellenére visszanyerte látását. Lucát az ötödik században kiáltották ki az utcanők, mennyasszonyok védőszentjévé, ennek az ünnepnek a 13-át választották, majd ezt követően a téli napforduló a boszorkányok napja lett. Luca nevét a latin lux szóval szokták társítani, ami fényt jelent és néhány helyen még fény hozónak is nevezték.

Babonák:

A néphiedelemben Lucának két oldala is van, ő a tisztaság és a jóság megtestesítője, valamint boszorkányok képviselője, az utóbbi jóval ismertebb. Kevés olyan nap van, amelyhez annyi hiedelem, jóslás és tiltás társulna, mint a december 13-hoz. Magyarországon gonoszjáró ünnepnek tartották ezt a napot, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Vegyük sorra, milyen hagyományok, babonák voltak elterjedve:

  • Általában fokhagymával kenték be az állatok fejét, keresztet rajzoltak az ajtókra, valamint fokhagymás kenyeret ettek lefekvés előtt, hogy szagával elűzzék a szellemeket.
  • A házban levő seprűket is eldugták, hogy ne tudjanak azon száguldozni a boszorkányok.
  • A nőknek tilos volt bármiféle munkát csinálniuk ezen a napon, a jóslat úgy tartja, hogy aki megszegte ezt, az akár kővé is válhatott.
  • Tilos volt sütni, mert úgy gondolták, hogy az tűzvészt okozhat.
  • Luca napjának éjszakáján a sok csillag a bőséges és jó termést jelentette.
  • A nap első látogatója alapján megpróbáltak az állatszaporulatra következtetni: ha férfi lépett be először a házba, akkor bikával gyarapodott a jószágok állománya, ám ha nő volt az, aki hamarabb érkezett, akkor a jóslat szerint üszővel gazdagodott a család.

Luca-szék

A Luca-szék talán mindenki számára ismerős lehet, hisz ez a legnépszerűbb hagyományok közé tartozott. Többnyire a boszorkányok leleplezése volt a cél, amelyet egy 13 napig tartó szék elkészítése előzött meg. „Lassan készül, mint a Luca széke”- tartja a mondás, mindig december 13-án fogtak neki a kilenc féle fából (kökény, boróka, jávorfa, körte, som, jegenyefenyő, cser, rózsa és akác) összerakott Luca-széknek. A hiedelem szerint 24-én az éjféli misére kellett elvinnie annak, aki készítette, majd arra ráállva lehetősége adódott arra, hogy megláthassa a falu boszorkányait. Ha egy bátor férfi leleplezett egy boszorkányt, akkor menekülnie kellett, mákkal kellett beszórnia a haza vezető utat, hisz ezeket a szemeket a gonosz szellemeknek kellett összegyűjteniük, így a menekülő egérutat nyerhetett. A ház ajtajára boszorkányszöget rajzoltak, a kis csillag formájú petagram távol tartotta a boszorkányokat. Ha még így is veszélybe érezték magukat, akkor fokhagymát tettek a kulcslyukakba és keresztbe állították a seprűt.

Luca-cédula:

Ez a szokás népszerű volt a fiatal lányok körében. A hagyomány lényege az volt, hogy a lányok 12 cédulára írtak fel fiú neveket. Minden nap eldobtak egy papírt, anélkül, hogy megnézték volna, mi van ráírva, így a jóslat szerint, amelyik név utoljára megmarad, az lesz a jövendőbeliük.

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!