Oroszországban a mai napig él Lenin kultusza, és nem csak elvi síkon, hanem kézzel foghatóan. A mai napig megmaradtak az egykori szovjet időkben róla elnevezett utcák, terek nevei.
A kommunista ideológia és a forradalmi eszmék alapján felépülő szovjet rendszer megalkotója január 21-én, negyedik agyvérzése következtében vesztette életét. Vlagyimir Iljics Lenint 1924-ben január 27-én helyezték el először egy fakriptába, majd később a Lenin-mauzóleumba, ahol bebalzsamozott testét a mai napig őrzik. A temetéssel – a moszkvai Vörös téren – elkezdődött Lenin kultuszának kialakulása.

Sehol nem érezték úgy, hogy ki kellene törölni a múltat és átkeresztelni a kommunista forradalmárról, a Szovjetunió első vezetőjéről elnevezett közterületeket, leverni az egykor büszkén felállított szobrokat, emlékműveket. A legtöbb vidéki városban a fő utca vagy fő tér napjainkban is Lenin nevét viseli. Minden orosz nagyvárosban legalább egy szobra található, ami az összes orosz, és számos poszt szovjet város alaptartozéka.
- Nem magát Lenint szeretem, hanem a kultuszát, hogy még ma is mindenhol jelen van, és nem tűnt el ez a rajongás az irányában, pedig három év híján 100 éve halott. Nem csak a köztereket uralja, de a szovjet metróban is gyakran felbukkan díszítésként: egy portré, egy mozaik, néha egy hatalmas szobor, hol egy katedrálüveg, fali mozaik adja ki az arcát. Vannak olyan panel házak, amelyeknek az egész oldalán, három emelet magasságban mozaikból van kirakva a portréja – kezdte P.Ábel egyetemista a mesélést.

A poszt szovjet országokban, például Fehéroroszországban, Türkmenisztánban, Kirgizisztánban, Abbáziában a tengerparton is fennmaradtak az emlékek. Minszkben egy metrómegállóban található egy hatalmas Lenin mellszobor, aminek a helyiek megfogják az orrát, ha elmennek előtte, ez szerintük szerencsét hoz. Már fényesre csiszolták. Ukrajnában viszont leszedték vagy letakarták őket a legutóbbi orosz beavatkozás óta – folytatta az egyetemista, aki bejárt számos poszt szovjet országot.


- Sok helyen a mai napig virágot visznek a szobrához, és nem csak idős emberek. Tiraspolban, a hivatalosan Moldovához tartozó, ám csak Oroszország által függetlenként elismert Dnyeszter Menti Köztársaság fővárosában szintén megmaradtak a szobrok. Megkérdeztem egy helyi idős bácsit, szereti-e Lenint, mire ő csillogó szemmel, büszkén megfogta a kezemet és odakísért szobor elé, lelkesen magyarázott, de hogy mit, azt sajnos már nem értettem – meséli Ábel.

Lenin bebalzsamozott holttestét 1924 óta lehet megtekinteni a Vörös téren álló mauzóleumban. Az eredeti falemez-, majd tömörfa-piramist 1930-ban kőépítmény váltotta fel. Naponta hosszú sorok kígyóznak előtte, hogy egy pillantást vessenek az üvegszarkofágban fekvő, bebalzsamozott holttestre. Ennek élethű formában tartására szolgáló biokémiai munkálatokat kétévente szokták elvégezni, a bolsevik vezető öltözékét néhány évente cserélik.

- A Mauzóleumhoz 45 percet álltam sorba. Rövid ideig van nyitva, hétfő és péntek kivételévek reggel tíztől délután egy óráig ma is ingyenesen látogatható. A belépéskor átvilágítanak, és bent meg sem szabad pisszenni, rögtön rád szólnak, ha megszólalsz. Körbe tudod járni a holttestet, majd haladni kellett kifelé, pedig szívesen tettem volna még egy kört, rendkívüli pillanat volt ez. A sorban álló fiataloknak a 90 %-a orosz, akik az ország másik részéből jöttek kirándulni a fővárosba, Moszkvába. Számukra is kihagyhatatlan Lenin holttestének megtekintése – mondta az egyetemista.

Időről időre fellobban a vita, hogy eltemessék-e Lenin. Bizonyítékot nem találtak arra, hogy Lenin kezdeményezte volna, hogy bebalzsamozzák, inkább az anyja mellett szeretett volna nyugodni Szentpéterváron. Putyin évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Lenin eltemetését óvatosan kell kezelni, és nem érdemes olyan lépéseket tenni, amelyek megosztják a társadalmat.








