spot_imgspot_img
spot_img

Larry, az új magyar sikerfilm

-

Article Top Ad (AdSense)

A rap műfaj évtizedek óta hódít Magyarországon. Sikeres előadók és alulról feltörő művészek egyaránt szeretnek ezzel a zenei irányzattal kísérletezni. A magyar filmművészetben a rap viszonylag alulreprezentált témának számít. Ezzel a hagyománnyal szakított ezúttal Bernáth Szilárd rendező új filmjével, a Larry-vel.

Alulról fölfelé

A történet a borsodi térségben játszódik. Itt ismerkedünk meg a huszonéves juhászfiúval
(Vilmányi Benett), aki amellett, hogy gátlásos, visszahúzódó személyiség, súlyos dadogással is küzd. Egészen addig, amíg el nem kezd rappelni, hiszen amikor ritmusra szövegel, a dadogásnak nyoma sincs. Haverjai támogatásával elhatározzák, hogy beneveznek egy online zenei tehetségkutatóba.

Megdöbbentő őszinteség

Gyakran lehetett a Larry kapcsán olyan jellemzéseket olvasni, hogy olyan, mintha egy balkáni 8 mérföld lenne. A hasonlóságnak pedig abszolút van létjogosultsága. Bernáth ugyanis megdöbbentő őszinteséggel és naturalizmussal mutatja be a kelet-magyarországi régiók viszontagságait és mindennapjait. Ez még önmagában azonban mit sem érne, ha nem lenne mindemellett reális az összkép. A rendező eloszlatja filmje felől a rózsaszín ködöt és mindent önnön rideg valójában mutat meg. Ez lehet, hogy egyes nézők számára idegennek fog hatni, viszont azon mozilátogatók, akik ebben a térségben mozognak/mozogtak, elképesztően sok ismerős képsorral találkozhatnak a film során.

Kép: Mozinet/Mafab

Új sztár van születőben

Az i-re a pontot azonban a színészi alakítások teszik fel. Már önmagában az nagyszerű, hogy Thuróczy Szabolcsot csodálhatjuk az egyik mellékszerepben, de a show-t még előle is képes ellopni a főszereplőt alakító Vilmányi Benett. A fiatal színész játéka érzelemdús és valóságos. Mindezt ráadásul úgy képes elérni, hogy karakteréből nem csinál egy szánni való cirkuszi kirakatbábut, hanem a létező legtermészetesebb emberi őszinteséggel kelti életre a figuráját. Larry karaktere sokrétű, összetett, erősek a motivációi. Ezeket az emocionális tölteteket Vilmányi 100%-ban képes visszaadni a játékával.

Kilóg a lóláb

Minden igyekezet ellenére a rendezés sajnos meglehetősen rossz ütemű és szerteágazó. Bernáth túl sok témáról akar a filmjében említést tenni, és az sem tett jót a cselekménynek, hogy látszólag teljesen felesleges és erőltetett mellékszálakkal próbálja filmjének állóvizét felpezsdíteni. Alapvetően elmondható a rendező hozzáállásáról és munkájáról, hogy szívvel-lélekkel van elkészítve. Ugyanakkor néhol elég erőteljesen érződik a direktor rutintalansága. Ez különösen a film utolsó harmadán érzékelhető, amikor már eléggé megfáradt élményként hat a Larry. Különösen azért zavaró mindez, mert a film a végére tartogatja a katarzist, a nagy pillanatot, ám az egyre csökkenő érdeklődés miatt ez sem üt akkorát, mint amilyennek a rendező szánta.

Végszó

A Larry egy remek magyar film, ami még jobb lehetett volna egy magabiztosabb rendező keze alatt. A színészi alakítások, valamint a lenyűgöző hangulatteremtő eszközök miatt érdemes megtekinteni. Aki egy sablonos történetet vár, amiben az álmaink megvalósításáról esik szó, az csalódni fog. Hiszen a Larry mentes minden ilyen pátosztól.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!