spot_img
spot_img
spot_img

Lakatos Márk a hálószobájába, Mautner Zsófi a konyhájába nyújtott betekintést

-

Article Top Ad (AdSense)

A pandémia miatt lényegesen több időt töltünk otthonunkban, ezért különösen fontos, hogy igazán jól érezzük magunkat mindennapi környezetünkben. Így vannak ezzel a sztárok is, Lakatos Márk például egy új kanapéval lepte meg magát, Mautner Zsófi pedig abban hisz, hogy az otthoni főzés soha nem volt még olyan fontos, mint a mostani, kihívásokkal teli időszakban. 

„Imádom az otthonomat, amit két éve felújítottam, de nem csak lakásnak használom. Itt rendezem meg a stylist-képzésemet, itt csinálunk átalakító, szépítő programokat, illetve a nyári tábor is itt zajlik, így a lakás funkciót szép lassan kiszorította a szalonom működése” – árulta el az otthona kapcsán Lakatos Márk. Ennek megfelelően gondolta át hálószobájának berendezését is. „Bármennyire is szeretem a franciaágyat, egyszerűsítenem kell, így helyette kerestem egy igazán jó, színben harmonizáló kanapéágyat.”

A 2020-as év mindenkinek egy nehéz időszak volt sok tekintetben, így Márk is megörült annak a lehetőségnek, hogy hitelkártyájával már igénybe veheti az azonnali könnyített törlesztés részletfizetési szolgáltatást. A kanapét és a hozzá tartozó kiegészítőket is így vásárolta meg.

Akár új bútor mellett döntünk, akár a régi díványunkat szeretnénk kicsit stílusosabbá alakítani, fontos, hogy milyen kiegészítőket választunk. „A díszpárnák színösszeállítása hozhatja összhangba a kanapé színvilágát a többi kárpittal, legyen az a szőnyeg vagy éppen a függönyök. Fontos a lokális világítás, a kis asztalon elhelyezett világítótestek, így igazán kellemes hangulatot varázsolhatunk a szobába” – tette hozzá a stylist. 

A speciális részletfizetési lehetőséggel élt Mautner Zsófi is, aki nem meglepően konyhai gépparkját frissítette fel. „A szuperkrémes, selymes állagú zöldségpürék, kencék, krémlevesek titka többek között a nagyon erős teljesítményű turmixgép. Nekem volt egy, ami több mint húsz évet kibírt, de sajnos tavaly nyáron eltört. Mindig halogattam egy új beszerzését, azért ez elég nagy kiadás, de ezzel a lehetőséggel most beruháztam egybe”mondta a népszerű gasztroblogger. „Miután megérkezett a turmixgép, rögtön kipróbáltam és készítettem egy sült zellerhumuszt. Szezonális, egészséges és még azok a családtagok is imádják, akik csak barátkoznak egy-egy húsmentes étellel. Gránátalmával, sült almával, gesztenyével, ropogós zsályával és egy kis chilivel ajánlom tálalni.”

Álomszép fürdőszoba – mi a legújabb dizájn trend?

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!