Berni Barna „Nem a te hibád” – egy könyv, ami mindenkinek szól

Berni Barna írónőt talán azért is szeretik sokan, mert stabil középponttal rendelkezik. Ennek köszönhetően nem megy el túlzottan a spiritualitás irányába, de a száraz materialista gondolatok egyszerűségét is át tudja lépni. A nemrégiben megjelent új könyve kapcsán kérdeztük a „kedves írónőt”.

• Ez már a harmadik könyved. Pár szóban beszélnél az előzményekről?

• Nekem sokáig a színház és a táncművészet jelentett mindent, ezért rengeteg inspirációt kaptam „abból az életemből”. Csodálatos időszak volt, amit a várandóságom miatt engedtem el. De úgy gondolom, abban a műfajban mindent megcsinálhattam, amiért a mai napig hálás vagyok. Nem maradt bennem hiány.

• Magadban hogyan alakul az eddigi három könyved evolúciója?

• Számomra nincs benne egyértelmű tudatos elképzelés. Főleg azért is, mert, ha van bennem egy elképzelés egy könyvről, a végén sohasem úgy alakul a dolog. Mindig valami új élmény elsodor, vagy aktuálisabbnak érzem, így jött a „Nem a te hibád” is, ami már az új kiadómnak született. Úgy döntöttem, hogy amik a fiókomban, vagy a fejemben vannak félkész művek, azokat félreteszem és szeretnék náluk megjelenni egy teljesen új könyvvel. Viszont pont azon gondolkodtam, hogy az első könyvem „elvontsága” után most írtam egy olyan könyvet, amiben nincs annyira sok spiritualitás. Talán ez a legpopulárisabb, legrealistább, mindenki által érthető alkotásom. Ez nem cél volt, inkább az mozgatott meg, hogy tegyünk rendbe bizonyos alapkérdéseket, amit naponta öntenek mindenkinek az életébe. Azokat a dolgokat, ami a mindennapjaink meghatározó tényezői.

• Mi volt a fő motivációja a könyvednek?

• Leginkább az motivált, hogy azt éreztem, hogy egy folyamatos „bántalmazásban” vannak az emberek. Ezt értem arra a közegre, amiben élünk, a közösségi felületekre, és a mindennapi történésekre. Azt kell napi szinten megélnünk, hogy valaki mindig azt mondja: TE vagy a hibás. Nem tudsz megfelelően alkalmazkodni, hibás vagy hogyha beteg leszel, ezzel a saját életemben is szembesültem. Hibás vagy, ha valamit elrontasz. Tehát azt látom, hogy e kvázi elvárás halom megmászására sarkall minket az élet. Végül is ebből jött a könyv címe is a „Nem a te hibád”. Azt szerettem volna benne végig járni, hogy az önfejlesztés, a kapcsolataink, és a különböző társadalmi elvárások, hogy teszik az embereket folyamatosan hibássá. Az mozgatott meg, hogy tegyünk rendbe bizonyos alapkérdéseket, amit naponta ömlenek mindenkinek az életébe. Azokat a dolgokat, ami a mindennapjaink meghatározó tényezői, és ha én ettől rosszul érzem magamat, akkor biztosan mások is.

Ezt a könyvet azoknak is szántam, akikkel dolgozom, hogy számukra is segítség lehessen. Azoknak, akik ebben a nagy önfejlesztési káoszban már elvesztek, és nem tudják merre tovább.

• Mi az, ami egy könyv alkotási folyamatában a legnehezebb a számodra?

• Én eléggé időhúzó módszerrel dolgozom. Ez azt jelenti, hogy a fejemben már megvan bőven az egész könyv, de az utolsó pillanatig húzni szoktam, hogy leüljek és azt meg is írjam. Nem vagyok az az író, aki vázlatokat ír, aki minden mozzanatot átgondol, és már a könyv leírása előtt ír egy vázlat könyvet, szépen felépítve mindent. Úgy működöm, hogy megalkotom fejben, és mikor már tudom, hogy nincsen több időm, egyszerűen leülök a gép elé és egyhuzamban megírom. A „Nem a te hibád”-at konkrétan két hónap alatt írtam meg. Eddig minden könyvemet így készítettem el. Tehát nekem soha nem az írás a legnehezebb. Inkább az, mikor a szerkesztő visszaküldi, hogy ezen meg ezen javítsak, és bele kell ülni magába a kéziratba, és nyugton kell maradni, koncentrálni.

A másik legnehezebb az volt, amikor magamat írtam meg, mikor a saját történeteimet tettem bele a könyve. Amikor olyan dologról kellett beszélni, amit magammal sem szívesen osztottam meg, az nem könnyű lelki feladat. Ha az ember egy regényt ír ott elég sok karakter szerepébe belebújhatunk, de egyébként az író, szerintem mindig magáról ír, mármint valahol benne van a sztorikban, karakterekben.

• Ha már erről beszélünk, ebben a könyvedben elég sok dolgot leírtál, amit még nem adtál ki magadból. Ez tudatosan történt?

• Elkezdtem írni a könyvet, és úgy éreztem, valami hiányzik. Amikor viszont úgy érzem, hogy valami viszket a bőröm alatt, hogy van még adósságom, hogy itt valami nem jó és megmagyarázhatatlan, ez az érzés egyet jelentett a számomra. Én hiányoztam belőle. Amit fontos, hogy egy író így lehet hiteles. Én megéltem ezeket a dolgokat, és felelősségnek érzem, hogy vállaljam is. Azt ugyancsak kötelességemnek érzem az olvasók irányába, hogy érezzék, én nem egy ufó vagyok, vagy egy felsőbbrendű lény, hanem egy egyszerű nő, olyan mint bárki más. Az élet szerencsére úgy alakította, hogy ezeket ki tudjam mondani, le tudjam írni. Szóval szerettem volna hiteles lenni, és ez csak az által lehetséges, ha őszinte vagyok.

• A könyvben van egy rész, ami az elfojtásról szól. Ez tudatos, vagy egész egyszerűen jött magától?

• Egyrészt nagyon sokan nem tudják, hogy ebben élnek, másrészt nagyon sok tapasztalatom van a napi munkám kapcsán. Aki ismer engem az tudja azt is, hogy engem eléggé megérintenek a társadalmi kérdések. Nagyon szeretném, ha tudnának az emberek gyógyulni, és sok olyan dolog van, amit csak úgy lenyomnak a torkunkon. A kulturális, a társadalmi hátterünk miatt, nem feltétlenül hoznak létre egészséges egyént, pláne nem egészséges társadalmat.

• Szó esik a könyvben a betegségedről is, ez is tudatos döntés volt?

• Aki követ engem és napi szinten ott van az életemben, az az életem része, és ez nagy felelősség. Mikor leveleket kapok emberektől, hogy segítettem nekik, az fantasztikus érzés. Ezért egyértelmű, hogy én is megmutatom magam, és az életem. Ez a betegség sokakat érint, én is végigcsináltam a rákot nem csak segítőként, hanem magánemberként. Szerencsére már jól vagyok, de azt elhatároztam, hogy ebből nem fogok reklámot csinálni, csak egyszerűen elmondom, mi történt velem. Egy teljesen más szemszögből írtam erről, és remélem ezzel is segíteni tudok az olvasóimnak.

• A fejezetek végén megtalálhatóak amolyan segítő kérdések. Ezek tudatosan kerültek a könyvbe?

• Cél volt az is, hogy egy kicsit „terápiás” legyen, mivel hihetetlenül sokat tud segíteni az utunkon, ha bizonyos témákkal kapcsolatban önmagunknak tudunk kérdéseket feltenni. Beleírtam a könyvbe, hogy nekem mik azok a kérdések, amik segítettek közelebb kerülni magamhoz. A legvégén pedig vannak kijelentő mondatok, amik segítenek rávezetni magunkat fontos dolgokra, mint az önszeretet, megbocsátás, elengedés. Nagyon sok embernek ezek nehezen mennek, de ezért itt a könyv – „Nem a te hibád”.

Lelki békénk megtalálásához ad tippeket új könyvében a magyar sztárpszichiáter

Megjelent Vámos Robi, gyermekcoach „Légy Te is bánthatatlan!” című könyve