spot_imgspot_img
spot_img

Komolyzenei programok lelki feltöltődéshez

-

Article Top Ad (AdSense)

A zene a lélek balzsama. Az élő zene varázsát pedig nem pótolja semmi. Most végre újra élvezhetjük a hangszerek és az énekesek hangját élőben. Összeállításunkban komolyzenei programokat gyűjtöttünk össze.

 

Ráhangolódás, kedvcsináló gondolat

„A zene olyan fizikai „kábítószer”, amelyet semmi más nem tud helyettesíteni. Arányokat kapsz a füleden keresztül, konstrukciók szállnak beléd, melyek semmilyen más érzékszerven keresztül nem settenkednek beléd. Csak a füleden keresztül juthatnak el ezek a látszólag elemezhetetlen, furcsa hatások az arányok és törvények kinyomozhatatlan viszonylataiban.”

Hortobágyi László

 

Zene+ Bűvölet – Rodolfo110

A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készül a zenei élményekre kiéhezett közönségnek a nyarára. Az ódon történelmi falak között a kiváló akusztika segítségével felemelő és szórakoztató nyáresték várnak a komolyzenét kedvelőkre.

Mi most egy augusztus 8-án (vasárnap) megtartandó eseményre hívjuk fel a figyelmet, melynek helyszíne a Várkert Bazár, Öntőház Udvar.

Rodolfo szlogenné vált mondata: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!”. A 110 éve született legendás bűvész mondatát akár egy hangszeres muzsikus vagy karmester is mondhatná, hiszen bizonyos hangzások előcsalogatása egy-egy instrumentumból vagy együttesből gyakran felér néhány bűvésztrükkel. A Rodolfóra emlékező est műsora a 19. és 20. század francia és orosz muzsikáira fókuszál, a zenében megelevenednek majd boszorkányok, Goethe kétbalkezes bűvészinasa, álarcosok, állatok – Saint-Saëns jól ismert hattyúján kívül azok a cirkuszi elefántok is, amelyeknek Stravinsky komponálta híres polkáját.

Magyarország legrégebb óta működő szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén a fiatal, számos hazai produkcióból is ismert, Berlinben élő karmester, Farkas Róbert áll majd, a koncerten közreműködik a nála is fiatalabb, Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth. Mindketten nemzetközi versenyek győztesei.

A produkciót összművészetivé a Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei teszik majd lélegzetelállító és szórakoztató trükkökkel, mutatványokkal, az est házigazdája pedig a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia lesz.

Műsor:

Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen
Dukas: A bűvészinas
Milhaud: Francia szvit (részletek)
Sosztakovics: Aranykor – balettszvit, op. 22 (részletek)
Saint-Saëns: Az állatok farsangja – A hattyú
Hacsaturján: Álarcosbál – táncszvit
Stravinsky: Cirkusz polka

Részletek, jegyvásárlás: www.jegy.hu/program/zenebuvolet-rodolfo110

Várkert Bazár koncert
kép:varkertbazar.hu

 

Veszprém – Palota Koncertek

Veszprémben az Érseki Palota díszterme ad helyszínt a Világkörüli Utazás című programnak június 21-én 19 órakor.

Előadók

Pulzus Vonósnégyes
Lesták Bedő Eszter
 – hegedű
Román Mikola – hegedű
Rajncsák István – brácsa
Mahdi Kousay – cselló

Műsor

Beethoven: c-moll vonósnégyes, op. 18., No. 4, I. tétel
Haydn: d-moll („Kvintek”) vonósnégyes, op. 76., No. 2, II. tétel
Mozart: D-dúr divertimento, KV 136, III. tétel
Brahms: c-moll vonósnégyes, op. 51., No. 1, III. tétel
Dvořák: Asz-dúr vonósnégyes, op. 105., I. tétel
Haydn: Esz-dúr vonósnégyes, op. 33., No. 2, III. tétel
Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 33., No. 5, IV. tétel

Jegyek: https://jegymester.hu

vonósnégyes komolyzene koncertt
Pulzus Vonósnégyes kép: filharmonia.hu

 

Klassz a pARTon

Nyáresti koncertek több helyszínen Érdi Tamás zongoraművésszel és barátaival. Július 9. és augusztus 28. között hetedszer gyűjti maga köré művészbarátait Érdi Tamás zongoraművész a Klassz a pARTon! fesztivál keretében.

Állandó helyszínek: Balatonalmádi, Balatonkenese, Tihany, Balatonfüred és Keszthely. De Dörgicsére, Vászolyba, Gyenesdiásra, Balatongyörökre is terveztek koncertet a szervezők. Második alkalommal a tatai Öreg-tó partján, és a felújított Esterházy-kastély udvarán is lesznek koncertek.

Ízelítő

A Klassz a pARTon komolyzenei koncertsorozat Balatonalmádi júliusi programjaiból:

2021.július 11. (vasárnap), 20 óra, BALATONALMÁDI
Szent Erzsébet Liget
Anima Musicae Kamarazenekar, Érdi Tamás zongoraművész

2021.július 13. (kedd) 20 óra, BALATONALMÁDI
Szent Erzsébet Liget
Simone Bodoky-van der Velde, Bodoky Gergely fuvolaművészek,
Balog József zongoraművész

2021.július 14. (szerda) 20 óra, BALATONALMÁDI
Szent Erzsébet Liget
Bábel Klára hárfaművész, Illés Eszter fuvolaművész

Ide kattintva további részletekről tájékozódhatsz: https://www.klasszaparton.hu/hu/helyszinek/

klassz aparton
kép: www.klasszaparton.hu

 

Hévízi Orgonaestek

A Majestic Sounds hangverseny-sorozat megálmodója és művészeti vezetője Teleki Miklós, Siófokon élő Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész. Június végétől szeptember végéig szerdánként, 20 órakor kezdődnek a 60-70 perces, változatos orgona- és kamarazenei hangversenyek a Szentlélek templomban.

Két eltérő karakterű szóló orgonaműsor mellett az előre jelzett időpontokban meghallgathatjuk az elbűvölő Bernáth-Kersák Edina oratórium- és dalénekművészt, Kováts Kolos világhírű operaénekest vagy Simai Lászlót, aki a Brass in the Five együttes kitűnő trombitaművésze.

A lélekfeltöltő esteken az orgonaművész játékát kivetítőn is láthatjuk, az elhangzó műveket pedig a belépéskor kapott nyomtatott műsoron követhetjük.

Részletekért kattints ide: https://orgona-koncertek.hu/hu

 

Ne feledjük az elrendelt szabályokat:

Érdemes odafigyelni az egyes programoknál a honlapon is leírtakat, mert a hatályos kormányrendelet alapján védettségi- és arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) együttes bemutatásával vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatjuk meg ezeket az eseményeket. A koncerteken a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt.

Ezeket is nézd meg:

Érdekességek Mozartról

10 őrült megoldás – tárgyak hangszerekből

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!