Film készült Karinthy Frigyes és második felesége, Böhm Aranka szenvedéllyel, civakodással, ugratásokkal, megcsalásokkal teli szerelméről. Arankát Szakács Hajnalka, Karinthyt Bölkény Balázs kelti életre a Frici&Aranka című filmben.
A nagyszabású produkció a múlt századelő Budapestjébe hív, a New York, a Centrál és a Hadik Kávéházak szerelmekkel, füsttel teli világába. Mi már nagyon várjuk, hogy láthassuk a filmet.
Minden egy telefonbetyárkodással kezdődött
Talán senki sem tudta volna érzékletesebben leírni Böhm Aranka merész tettét, ismerkedési kísérletét, mint maga Kosztolányiné Harmos Ilona, aki ismerte Karinthyt is és Arankát is. Karinthy legeslegjobb barátja Kosztolányi volt, így életük gyakorlatilag szinte összeforrt. Kosztolányinétól idézünk most, aki részletesen leírta, hogyan is indult ez a se veled, se nélküled kapcsolat az író és az akkor még házasságban élő, csábító Aranka közt:
„Az 1920-as, január végi délutánon három asszony itta teáját, harapdálta a szendvicseket a Lánymányosi utca 5. számú ház földszinti lakásának egyik jól fűtött, szép stílusú bútorokkal berendezett szobájában. Volt iskolatársak. Mind a három fiatal, mind a háromnak apró, még kocsiban tologatott fiúgyermeke dajka gondjaira bízva.”
A telefonflört jó szórakozásnak tűnt. Így találta meg a nők hívása az özvegy Karinthy Frigyest. Karinthy nagyon szerette első feleségét, Judik Etelt, akit ekkor még intenzíven gyászolt a lelkében.
Bölkény Balázs Karinthy Frigyesként:
„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” (Karinthy)
Aranka, a párduc
Harmos Ilona hosszan írt Aranka erős erotikus kisugárzásáról, férfiakra tett hatásáról. Irodalmi körökben párducnak is nevezték. Arcképvázlatában Kosztolányiné eképpen fogalmaz:
„Fekete és fényes, mint egy arab paripa, éles, mint egy arab kés és olyan kegyetlen is….Se ruhát, se társadalmi konvenciót nem tűr magán, egykettőre leveti ezt is, azt is, de cifrálkodni szeret.”
Őt, a vad párducot kelti tehát életre a filmben Szakács Hajnalka.
Kosztolányi Dezsőről ebben a cikkünkben sok érdekességet írtunk: Kosztolányi
A Hadik, a Centrál és a New York Kávéház hangulatát is megidéztük már korábbi cikkeinkben:
https://bcoolmagazin.hu/irodalmi-bortura-igy-es-itt-ittak-hires-koltoink-iroink/
Amiért már nagyon várjuk a filmet
A civakodó szerelmesek 1920-ban ismerkedtek meg, közös gyermekük is született, Karinthy haláláig, 1938-ig éltek együtt. Ez a két legendás alak most 100 évvel megismerkedésük után is üzen nekünk, a film vizuális nyelvén is! A legendás pároson kívül, akiket még megidéznek: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona, Tóth Árpád, Déry Tibor, Somlyó Zoltán, Havas Gyula, Németh Andor, és persze Guthi Erzsébet, Kondor Lívia, Klug Bözske, Judik Etel és mások.
A Frici&Aranka célja, hogy bemutassa Karinthy és irodalmi, baráti köre korát, és felhívja a figyelmet az irodalom szépségére, a klasszikusaink értékeire. A forgatókönyv alapjául ismert irodalmi művek és izgalmas visszaemlékezések szolgáltak. A Juhász Anna irodalmár (a film kreatív producere) ötlete alapján készülő film írója Vajda Anikó, rendezője Tóth Tamás. A Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló TV filmet együttműködésben a Karinthy Színházzal a SANZONFILM Studio gyártja, Csáky Attila producer irányításával. A filmet februárban mutatják be a nagyközönségnek.
Az előzetest itt tudod megnézni: https://www.facebook.com/friciesarankafilm/videos
Szerző: R. Szabó Zsuzsa
Ezeket a cikkeinket is nézd meg:
Híres írónk, aki hűtlenséget hazudott feleségének, hogy később újra elvehesse