spot_imgspot_img
spot_img

5 + 1 Tipp a kánikula esetére

-

Article Top Ad (AdSense)

Az év hidegebb időszakai után- általában- alig várjuk a nyarat. Amikor viszont már benne vagyunk és elérkezik az úgynevezett kánikula, még sem annyira tetszik nekünk. Ábrándosan gondolunk vissza a tavasz kellemesen cirógató melegére, mely hirtelen forrósággá változott át. Ekkor kezdjük el törni a fejünket, hogy ugyan már mit is tegyünk ellene. Az biztos, hogy a rettentő hőség sem tesz jót egészségünknek.

Fotó: Pixabay

Kik a legveszélyeztetettebbek

Fotó: Pixabay

Fiatal szervezet

Az egészséges felnőtt szervezet sok mindennel megbirkózik, de az is csak akkor, ha megfelelő állapotban van. Vannak viszont olyan korosztályok, akik még, vagy már nem képesek könnyedén elviselni a túl nagy hőingadozásokat. A roppant hőségben tehát nagyon kell vigyázni a csecsemőkre, és a kisgyermekekre. Ők még ha tudnák sem képesek egyedül védekezni.

Idősebb korosztály

A másik- felettébb veszélyeztetett- korosztály a 60-70 évesek, akiknek már nincs elég tartalék a szervezetükben, illetve ellenállóképességük is csökkent. Az idősebb emberek már nem érzékelik teljesen pontosan a hőmérsékleti változásokat, és a szomjúság érzetük sem a régi. Szervezetük már csak azért is könnyebben hevülhet túl, mert nem annyira izzadékonyak. Sok idősebb ember kénytelen vízhajtó gyógyszereket is szedni, ami még inkább igényli a szakszerű vízpótlást.

FotóÉ: Pixabay

Tartósan betegek

A következő csoport, akik a nyári forróságot megsínylik, a különféle szív- és érrendszeri problémákkal küzdő betegek. Magas vérnyomás, vese működési- és anyagcserezavarok, cukorbetegség – mind problémát jelenthetnek a hőségben. A hosszan tartó kánikula kivédésére nem képes a szervezetük hőtűrőképessége. Náluk kiemelten oda kell figyelni!

Mit tegyünk a kánikula ellen

1., Hosszú ideig ne tartózkodjunk a napon, fedetlen fővel: A leggyorsabban napszúrást, „hőgutát” így kaphatunk. Az agy felmelegedése fejfájással, majd hányingerrel, legrosszabb esetben lázzal járhat! Hordjunk sapkát, szalmakalapot, fejkendőt, bármit, amivel védjük magunkat!

Fotó: Pixabay

2., Ha tényleg elviselhetetlenül süt a nap, fontos hűteni a testet. Napjában többször is tusoljunk le langyos vízben. Segíthet még a nedves törölköző, bár ennek használata nem tesz jót az ízületeknek. Viszont a friss hideg vízzel való arcmosás felüdülést jelent! A lényeg, hogy tartsuk a testhőmérsékletünket relatív alacsonyabban.

Fotó: Pixabay

3., Az egyik legfontosabb a folyamatos vízpótlás. Szervezetünknek alapvetően is 2-3 liter vízre lenne szüksége naponta. A nyári kánikulában ennek még inkább kiemelkedő szerep van! Felejtsük el a cukros üdítőket! A legfontosabb a víz. Jó lehet a jégkása, de tény bár ez sokaknak furcsán hangzik, meleg italokat fogyasszunk, például teát. Egyszerűen azért jó választás mert a meleg ital testünket arra figyelmezteti hogy hűtse magát!  – Kerülni kell az alkohol italokat, a kávét és az energiaitalokat! – Kánikula esetén a koffein, az alkohol, és a magas cukortartalommal rendelkező italok szervezetünknek plusz megterhelés jelentenek.

Fotó: Pixabay

4., Előnyös a könnyen emészthető étkezés. Inkább többször együnk keveset! Segítsük szervezetünknek azzal, hogy ne összpontosítsa energiáit a megterhelt gyomorra, és emésztésre. A nyári forróság idején az éhségérzet is megváltozik, ne a gyomrunk kopogására figyeljünk! Egy zöldségleves, tápláló (vízpótló) saláták, gyümölcsök pedig igazi felfrissülésnek számítanak a melegben.

Fotó: Pixabay

5., A rendszeres szellőztetés főleg a reggeli órákban sokat segíthet. Nagyon fontos ha a környezetünket is hűtjük. Ha alkalmunk van rá árnyékoljunk, és árnyékban maradjunk, sötétítsünk. Manapság már elterjedt a klíma használata, ami teljesen le tudja hűteni otthonainkat. Viszont ezzel is óvatosan bánjunk! A túlzott használata bármilyen kellemes megfázáshoz vezethet, ha pedig nincs tisztítva a berendezés, még fertőzésveszélynek is kitesszük magunkat.

Egy bevált sokak által nem ismert furcsa megoldás: Alufóliával fedjük be az ablakot.

A ventilátor használat eleinte kellemes, aztán zavaró, hosszú távon pedig még meg is fázhatunk! Előfordulhat tőle ízületi fájdalom, fejfájás, fülfájás, tehát rosszabbat teszünk mintha nem is használnánk. Ezért óvakodjunk attól, hogy a levegő áramlásának útjában legyünk. Csak ventilátor használata nem elég, rendszeresen szellőztessünk, még ha forróság is van.

Fotó: Pixabay

+ Néhány tanács

Lehetőség szerint a kánikulában kerüljük a fizikai munkát, ha ezt nem tehetjük meg, az előzőekben felsoroltakra fokozottan ügyeljünk!

Semmikor, semmi esetre sem hagyunk az autóban kisgyermeket, kisállatot!

A sofőrök másfél- két óránként álljanak meg pihenőre!

Ez elég elrugaszkodott lesz, de tud működni. Verjük át saját magunkat úgy, hogy rendszeresen gondoljunk hideg fürdőre, jéghegyre, éjszakai hideg égboltra, jégcsapokra. Képzeljünk el egy fagyos tájat, és kirándulást. A gondolataink mi vagyunk, és ha segítségül hívjuk mentális képességeinket az is segíteni tud!

10 dolog, amit idén nyáron tegyél meg

7 bohém és természetes alapdarab, amire szükséged lehet idén nyáron

 

Így frissítsd fel az otthonod nyárra

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!