Jókai Mór, a nemzet írója. A romantika egyik meghatározó figurája. Irodalmunk egyik legolvasottabb és legtermékenyebb regényírója. Hatalmas életművet, több mint 100 kötetet hagyott maga után. Lenyűgöző mesélőereje, szélsőségesen jó és rossz karakterei, motívumai és nemzetvigasztaló történetei a legnagyobbak közé emelte.
Magánélet is tele volt romantikus túlzással, különösen, ha a szerelmi életét nézzük. Kétszer nősült, s mindkét házassága nagy port kavart.
„A komáromi fiú, ki a világot hódította meg.”
Jókai mellett Mikszáth Kálmánt helyezik a legolvasottabb, kanonizált magyar írók képzeletbeli ranglétrájának élére. Sorsuk oly módon is összeforr, hogy Mikszáth Jókai Mór élete és kora címmel megörökített mindent, amit írótársáról meg tudott örökíteni. Tőle származik a fenti idézet is Jókairól: „A komáromi fiú, ki a világot hódította meg.”
Laborfalvi Róza – a romantikus egymásra találás
Jókai a forradalom egyik vezéralakjává lett, a komáromi fiú a történelemkönyvekbe és az irodalomkönyvekbe is beírta magát tetteivel, írásaival. Pesten a Tízek Társaságának tagja lett, 1947-ben pedig az Életképek szerkesztője lett. A folyóirat köré tömörültek a Fiatal Magyarország radikális írói Petőfi Sándor vezetésével.
Petőfit Jókai a pápai gimnáziumban ismerte meg, barátságukba éppen Jókai első felesége, Laborfalvi Róza rondított bele. A nő akaratán kívül vált ellenszenvessé Petőfi számára. Igazi szégyenfoltnak számított a korban, ha a nőnek gyermeke született egy házasságon kívüli kapcsolatból. Laborfalvi Róza pedig édesanya volt, lánya, Róza, a kor ünnepelt színészének, Lendvay Mártonnak a gyermeke volt. Róza ráadásul majdnem 10 évvel idősebb is volt a fiatal Jókainál.
Róza színésznőként tündökölt. Jókai 1848. március 15-én a Bánk bán bemutatóján találkozott először vele, s a nő tűzte fel a nemzetiszínű kokárdát az író mellére. Néhány hónap múlva, a család és barátok gonoszkodó megjegyzései ellenére összeházasodtak. Jókait az édesanyja kitagadta az anyai jussából, Petőfi pedig levelezett az asszonnyal, levelében pedig élesen bírálta, erős szavakkal kritizálta Jókai döntését.
Az átkozódóknak aztán nem lett igazuk, az idő a szerelmeseket igazolta. Róza egy férjét tisztelő, ügyes gazdasszony volt, aki a férje mellett állt az 1848-49-es évek sorsdöntő hónapjaiban is. Mindezeket látva, tapasztalva aztán Jókai édesanyjai is megenyhült irányába.
Írói fénykorát 1867 és 1875 között élte. Ekkor írta meg a szabadságharc idealizált történetét, A kőszívű ember fiait, és további nagyra becsült műveit. Hogy csak néhányat említsünk: És mégis mozog a föld, Fekete gyémántok, Az arany ember.
Nagy Bella, a fiatal színésznő – fél évszázados korkülönbség
Laborfalvi Róza 1886-ban halt meg, s ez mélyen lesújtotta házastársát. Jókai attól is félt, hogy már nem fog tudni írni. Fogadott lánya, Laborfalvi Róza unokája támogatta lelkileg ekkor az írót. Jókai azonban nemsokára újra szerelmes lett, ráadásul ismét botrányosnak számító módon. Választottja ugyanis egy 20 éves színésznő, Nagy Bella volt. A köztük lévő több évtizedes, fél évszázados korkülönbség sokakat felháborított.
A család egészen odáig elment, hogy orvosi szakvéleményt szerezzenek az író „elmebetegségéről”. Bellának is tettek ajánlatokat, hogy lemondjon a frigyről, egy nagy villa árát is odaígérték neki. A hatalmas korkülönbség és a sok gáncsoló tényező ellenére a nem mindennapi pár mégis egybe kelt.
Ünnepélyes felhajtás nélkül, 1899-ben házasodtak össze, majd Szicíliába mentek nászútra. Jókai ekkor már 74 éves volt, s új fejezet kezdődött az életében. 5 évet éltek együtt állítólag boldogan. Noha én már olvastam olyan feljegyzéseket, naplórészleteket is, melyben ennek ellenkezőjéről írnak (a színésznő bezárta Jókait a szobájába, nem engedte neki, hogy jókat egyen, friss levegőn lehessen), a közvélekedés, a tankönyvírók még mindig megújuló, inspiráló szerelemként tarják számon Jókai második házasságát. Hogy mi történt a négy fal közt, azt már tényleg csak azok tudják, akik megélték, benne éltek. Maradjon az ő titkuk.
Hatalmas, ünnepélyes temetés
Mikor 1904-ben, a halál előtti percekben a legenda szerint ezt mondta családjának: „És most aludni fogok.” Mikszáth kissé patetikus hangon emlékezett vissza a nagy írónk temetésére, de valószínűleg tényleg nagyon ünnepélyes ceremónia volt, ahol rengetegen szónokoltak, mondtak búcsút. „Nagy temetés volt az állam költségén, aminőt csak a magyarok tudnak rendezni a legnagyobbjaiknak.”
A romantikus túlzás még élete végén is elkísérte a szabadságharc íróját, hiszen Mikszáth így fogalmazott a végső búcsú, a temetés lezárásáról: „Aztán ráhányták a földet, és egy kis púp keletkezett azon a helyen. Egy hegycsúcs ellenben eltűnt egy másik helyen.”
R. Szabó Zsuzsa
Ezeket is nézd meg:
Híres írónk, aki hűtlenséget hazudott feleségének, hogy később újra elvehesse
