spot_img
spot_img
spot_img

Jason Momoa hazugsággal kezdte karrierjét

-

Article Top Ad (AdSense)

Népszerű, gazdag, nagyobbnál nagyobb kasszasikerekben szerepel, és imádják a nők. Nem, ezek most nem egy vágyakozó kamaszfiú ábrándozásai, hanem Jason Momoa jelenlegi státuszának jellemzése dióhéjban. Honnan indult az immáron 43 éves színész és miből tudott ekkora sikert kovácsolni?

Kép: Flickr

Egzotikus szívtipró

Momoa 1979-ben született, Hawaii szigetén. Már a származása miatt is unikális jelenségnek számít a sztárok körében, ugyanis nem sok olyan hírességet ismerünk, aki a közkedvelt üdülőhelyről indulva tudott volna magának hírnevet szerezni. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a színészt csak a gyökerei kötik a szigetekhez, mivel születése után nem sokkal édesanyjával a majd’ 4000 mérfölddel arrébb elterülő Iowa államba költözött. A középiskola befejezése után visszatért Hawaii-ra, ahol az állam legnagyobb egyetemén, tengerbiológia szakon kezdte meg felsőoktatási tanulmányait.

Kép: Flickr

Jason, a hazug

Több életrajzi összefoglaló is arról tanúskodik, hogy a színészet előtt modellkedéssel foglalkozott, ám egy 2018-as interjúban elárulta, hogy mindez kitaláció volt annak érdekében, hogy szerephez jusson a Baywatch Hawaii című sorozatban, ami az eredeti, David Hasselhoff és Pamela Anderson nevével fémjelzett Baywatch nem hivatalos melléksorozata volt. A füllentés meghozta a kívánt eredményt, szerződést kapott a sorozat alkotóitól, így Momoa elindulhatott a hőn áhított színészi pályán. A műsor ugyan nem csinált belőle világsztárt, de hozzásegítette ahhoz, hogy kisebb, elsősorban Hawaii ihletésű filmekkel építse fel karrierjét lépésről lépésre.

Kép: Flickr

Végeláthatatlan sikerszéria

Momoa 2004-ben robbant be a köztudatba, amikor is szerepet kapott a méltán híres sci-fi sorozatban, a Csillagkapu – Atlantiszban, ahol 78 epizódon keresztül hozta a sorozat egyik kulcsfiguráját, Ronon Dext. A széria 2009-es befejezése után a színész nem ült sokáig a babérjain tétlenül, hiszen szerepet ajánlottak neki élete első nagyszabású stúdiófilmjében, a Conan, a barbárban, amelyet nem sokkal a Csillagkapu lezárása után már el is kezdtek forgatni. A közönség végül 2011-ben láthatta a protagonista harcos bőrébe bújva. 2011 fontos év volt számára, hiszen a Conan mellett ekkor indult világhódító útjára a Trónok harca, melyben Khal Drogo uralkodót alakította. Nem túlzás kijelenteni, hogy ez a szerepvállalás faragott belőle igazi A-listás sztárt. Ezután olyan színészlegendákkal dolgozott együtt, mint Sylvester Stallone, Christian Slater, de feltűnt többek között Bruce Willis oldalán is. 2016-ban szerződést kötött a DC képregénystúdióval, ahol a víz alatti király, Aquaman szerepét szánták neki. Először csak két kisebb mellékszerepben testesítette meg a karaktert (Batman Superman ellen: Az igazság hajnala; Az igazság ligája), mígnem 2018-ban önálló filmet nem kapott a stúdiótól, Aquaman címen. A képregényfilmek sikerei pedig megágyaztak neki egy szerephez a Magyarországon forgatott sci-fi eposzban a Dűnében.

Kép: Flickr

Kereslet-kínálat?

Ha megfigyeljük az iménti sormintát, azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag szünet nélkül evickélt át egyik kasszasikerből a másikba. Amennyiben a siker mögött meghúzódó okokra vagyunk kíváncsiak, nem kell messzire mennünk. Színész kollégái, valamint filmes szakemberek egybehangzóan azt állítják, hogy rendkívül könnyű együtt dolgozni vele, mindenkit egyenrangú partnerként sőt, barátként kezel a környezetében. Mindenkihez van egy kedves szava, képes bárkit megnevettetni egy-egy ütős poénnal. Általában a rajongókkal is jóval közvetlenebb, mint a legtöbb pályatársa. Emellett hihetetlenül alázatos, nagy munkabírású, ami imponálóan hat a vele dolgozni óhajtó rendezők és producerek számára. Ez többnyire az alakításain is tetten érhető, ugyanis a színészről általában lerí, hogy imádja, amit csinál, és nagy élvezettel bújik bele az éppen eljátszani kívánt karakter bőrébe.

Kép: Flickr

Kaméleon a magánéletben

Felsorolni is nehéz, hogy Jason Momoa mivel üti el szabadidejét, ha éppen nem szöveget tanul valamelyik új szerepére. Gyakorló buddhista, testét hatalmas tetoválások fedik, amelyeknek jelentése a Hawaii kultúrához, valláshoz, és az általa imádott vízi élővilághoz köthetők. Hobbi szinten zenél, előszeretettel lép fel a helyi kocsmákban, ahol leginkább bluest és metált játszik zenész barátaival karöltve. Híve még az extrém sportoknak úgy, mint sziklamászás, gördeszkázás, snowboardozás, de a jiu-jitsu sem áll távol tőle. Jason Momoa tehát egy igazi örökmozgó, átalakuló művész, aki legalább annyira fáradhatatlanul űzi hobbijait, mint a karrierjét. Érdekesség, hogy 2008-ban egy súlyos sérülést szenvedett, amikor egy törött sörösüveggel rátámadtak. A keletkezett sebeket 140 öltéssel kellett összevarrni, bal szemöldökénél pedig még ma is látható a támadás nyoma.

Kép: Flickr

A (meglepően) csendes családi háttér

Azt hinné az ember, hogy a színész nagy kanállal falja az életet, ami részint igaz is, de nem a családi életére. Egyetlen nagy szerelme volt eddigi élete során, a szintén színészi pályán mozgó Lisa Bonet, akivel 2007 óta alkottak egy párt, a házasságkötésre azonban csak jó 10 évvel később, 2017-ben került sor. A románc idén, 2022-ben került parkolópályára. Az együtt töltött idő során azonban két gyermekük is született, 2007-ben egy lány 2008-ban pedig egy fiú. Momoa egészen kiváló családapának bizonyul, imád a gyerekeivel kirándulni, játszani vagy éppen koncertekre járni. A színész precízen ügyel arra, hogy exfelesége és gyerekei ne szolgáltassanak témát a pletykalapoknak.

Kép: Flickr

Fényes jövő áll előtte

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy Jason Momoa most van pályája csúcsán, folyamatosan kapja a megkereséseket. A közeljövőben újabb szuperhősös kalandokban láthatjuk, mint Aquaman, valamint a szintén nagy imádat övezte Halálos iramban-franchise 10. részét forgatja éppen. Hamarosan pedig újra Magyarországon láthatjuk, hiszen készülőben van a Dűne 2. felvonása is. Nagy szerepek várnak rá, nagy filmekben, és nem úgy tűnik, mintha le akarna lassítani a színész. Szerepei túlnyomó többségében nagyhatalmú uralkodókat vagy remek fizikummal megáldott, maszkulin harcosokat alakít. A filmográfiájából még hiányzik egy igazán maradandó drámai szerep, ahol megcsillogtathatná színészi kvalitásait. Kíváncsian várjuk, mit tartogat számára a jövő.

Szerző: Lengyel Márk

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!