Járai Máté :Túl őszinte vagyok, ám ezzel senkit sem akarok megbántani

-

Az adventi sztárhét vasárnapi COOL sztárja Járai Máté, Törőcsik Mari unokájával beszélgettünk.

Szakmája szerint színész, ám többen ismerik a képernyőről, mint színházból. Vajon így gondolta pályája csúcsát, ami számára tíz évvel később érkezett el, mint ahogy vágyott rá?

-Hogyan kerültél bele az El a kezekkel a papámtól című zenés mesefilmbe?
– Egy Dobó Katával közös barátnőm említette, hogy a Kata által rendezett mozihoz folynak castingok. Másnap megcsörrent a telefonom, hívtak, hogy lenne számomra is a filmben egy szerep. Úgy gondoltam, hogy ez nem lehet véletlen….

Fotó: El a kezekkel a papamtól!

– Nem zavart, hogy negatív figurát, Hudákot, a titokzatos remetét kell alakítanod?
– Dehogy, sőt, örültem neki. Nem jellemző hogy ilyen szerepet osztanak rám. Szoktam érezni, hogy jól sikerül-e egy casting vagy sem. Emlékszem, a jelenetet végén Kata elfelejtette mondani, hogy ennyi, csak nézett tovább. Érezte, hogy megtalálta a megfelelő szereplőt. Jó volt egy szokatlan testalkatú, hatalmas figurát játszani. Végig ki voltam tömve, elképesztő nehézséget jelentett a jelmezben való mozgás. A jelmeztervező tudta, hogy ez nehéz feladat, így nem győzött édességekkel kárpótolni. Ráadásul nyáron, melegben forgattunk, folyamatosan legyeztek. Azt nagyon bántam, hogy a nagy fináléba nem kerültem bele. A szereplők egy 1920-as években készült autón érkeztek a nagy jelenethez, és a Kata azt találta ki, hogy én a tetején üljek. Ám a tulajdonos nem engedte meg, így kimaradtam. Jó lett volna a csapathoz tartozni a fináléban is!
– Emlékszel az első találkozásra a többi szereplővel?
– Már az első olvasópróbán hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy a részese lehetek a filmnek. Nagyon sok olyan emberrel dolgozhattam együtt, akiket ismertem, és akik számomra igazi példaképet jelentenek, mint például Zsurzs Kati.
-A filmforgatás után ismerte meg a neved az egész ország és bekerültél több show-ba?
– Amikor a filmet készítettük még nem voltam közismert. Ugyanazon a nyáron forgattam a Nyerő Páros című vetélkedőt is, amivel berobbantam a köztudatba. A vetélkedőbe pedig egy RTL-es szerkesztő választott ki, aki látott a 200 első randi című sorozatban. Egy színésznek az a legjobb ajánlólevél, ha látták egy produkcióban és tetszett, amit csinált.
-Az RTL Klub Reggeli vezetését pedig a Nyerő Páros után ajánlották fel?
-Igen, és ezt az új területet nagyon szeretem. Sok tulajdonságom között arra vagyok a legbüszkébb, hogy vadidegenekkel is könnyedén elbeszélgetek. Zsigerből kíváncsi vagyok sok mindenre, pláne olyan témánál, amit nem ismerek. A reggeli adásban számos szakmabelivel találkozom, akik csalódást okoznak, legyen ez pozitív vagy negatív. Sokukról például nem képzeltem el, hogy így viselkednek egy beszélgetős műsorban, és nem szívesen válaszolnak a kérdésekre, holott elvállalták a beszélgetést.
-Nehezen rázódtál bele az új feladatba, hisz színész vagy nem műsorvezető?
– A műsorvezetés valahol rokon szakma a színészettel. Nagyon tetszett, hogy amikor felkértek, nem a műsorvezetői tudásomra voltak kíváncsiak, mert az nem volt, hisz nem tanultam ezt a szakmát. Helyette arra, hogyan kérdezek és lépek kapcsolatba az interjúalannyal. Máté Kriszta, az Életünk története producere figyelmeztetett, hogy véletlenül se próbáljam eljátszani, hogy én ehhez értek. A néző számára az érdekes, ha önmagamat adom. Idő kellett, hogy belerázódjak a műsorvezetésbe. A kezdetek óta számozom az adásaimat, soha nem sunnyogom el a másnapi felkészülési időt. Kitalálom, hogy milyen legyen az öltözetem, mert szeretek úgy bemenni a stúdióba, hogy akár a saját ruhámat is viselhetem, persze ha a stylistnak is megfelel.

Fotó:RTL KLUB

-Mennyire maradtál színész?
-Azt hittem, színészként leszek ismert, de előbb ismer meg a közönség magánemberként. A tévének óriási hatalma van. Eljátszhattam a világirodalmat, megismertek a színházba járó emberek, ám most sokkal többen tudják, ki vagyok. Elképesztő, mennyire más lett a megítélésem. Érzem a képernyő hatását, az emberek már nem csak megállítanak az utcán közös fotót készíteni, hanem eljönnek a színházba és megnéznek. Annak kifejezetten örülök, hogy más minőségben is szeretnék látni, akivel nap mint nap találkoznak a képernyőn. Akik kedvelnek sokan még nem is láttak színpadon, pedig ez az, amihez igazán értek. Nekik színészként is elfogadott vagyok. Akik nem kedvelnek, azok magánemberként nem szimpatizálnak velem, hisz nem tudhatják, hogy a szakmámat jól csinálom-e.
-Milyen érzés ismert emberként, színészként kilépni a színpadra?
– Egész más a nézők reakciója, akik sok mindent tudnak rólad, ettől vagy érdekes. Tudják, milyen a magánéleted, láttak egy másféle helyzetben. A karrierem fordítva alakult ki, mint ahogy másoknak szokott, ám nem bánom, hogy egy másik úton haladtam előre. Számomra annyira későn jött el az ismertség, hogy próbálom bepótolni azokat az éveket, amelyek kimaradtak. Nem fogok annyival többet élni, mint amennyivel később kezdtem. Negyven fölött már pontosan a helyére tudom a dolgokat tenni, húszévesen más lett volna. Tisztában vagyok vele, hogy egy termék vagyok, és nagyon fontos, hogy eladható legyek.
-Hol játszol mostanában?
– Két vidéki városban, Győrben és Kecskeméten. Nagyon meglepő, hogy milyen távolról eljönnek, hogy megnézzenek személyesen.
-Szükséged van a feléd irányuló szeretetre?
– A színészek többsége nagyon érzékeny, szeretetre éhes ember. Sok mindent meg kellett ismerni magamból, hogy megtudjam, nekem miért van erre szükségem. Mindenki azt hiszi, hogy a nárcisztikus személyek választják ezt a pályát. Ám éppen ellenkezőleg van, sokan nem kapnak annyi szeretetet, amire vágynak, ezért lesznek színészek. Rengeteg beforduló kollégát ismerek, aki civilben akár dadog is, a színpadon viszont megváltozik. A színpad számomra jó terápia, ahol sokféle lehetek, ami civilben nem mernék lenni. Ez egy oda-vissza ható játék a közönség és a színész között, egymás lelki sebeit gyógyítjuk, hol nevetéssel, hol sírással. Hiszek benne, hogy a színháznak gyógyító ereje van. Két és fél órára el tudom feledtetni a világ és család gondját, manapság erre nagy szükség van.

Fotó:RTL KLUB

– Miért volt szükség arra, hogy ennyire kiteregesd a magánéleted?
– Ha korábban jön a siker, talán nem tárulkozom ki ennyire. Ha valaki közszereplő, akkor a szakmáján kívül is irányt kell mutatnia. Minket a feleségemmel egy házassági vetélkedőben ismert meg az ország. Egy olyan játékban, ahova csak akkor érdemes elmenni, ha az ember megosztja a magánéletét is a közönséggel. Ha nem egy ilyen típusú műsorban leszünk ismertek, akkor lehet, hogy szóba sem kerül volna, hogyan élünk.
-A nyitott házasságotok sokaknál kiverte a biztosítékot, nem bánod?
-A kiteregetés és őszinteség egy nagyon vékony mezsgye. Túl őszinte vagyok, de senkit sem akarok megbántani azzal, hogy beszélek arról, hogy lehet másféleképpen is élni. Úgy, hogy szabadon engeded a másikat. Őszintén vallottam a szüleim alkoholizmusáról, amit azért tartottam fontosnak, mert Magyarországon minden harmadik embert érinti a téma. Ez nem lehet magánügy, ez sokkal többünk problémája, mint hisszük. Úgy gondolom, ha ezt elmondom, példát mutatok azzal, hogy bárkiből válhat sikeres ember, akinek alkoholisták voltak a szülei. Amikor én voltam nagyon mélyen és olvastam egy nyilatkozatot hasonló témában egy ismert embertől, nekem segítséget jelentett az ő ereje. Egy olyan világban szeretnék élni, ahol mindenkinek az a normális, ahogy jól érzi magát, ha azzal nem bánt meg másokat. Minden kirekesztést rosszul viselek. Elfogadom, ha valaki másképp él. Az élni és élni hagyni-ban hiszek.
-Néhai nagymamád, Törőcsik Mari mit szólt hozzá, hogy ennyire kiadtad magad?
– Ő megértette a nyitott házasság dolgot, hisz a nagyapám, Maár Gyula mellett nem volt neki egyszerű. Noha nem nyilatkozott róla, igaz, akkor még nem vájkáltunk mások magánéletében. A családi problémák szőnyeg alá söprése után megdöbbenünk, ha azt olvassuk egy színészről, hogy felakasztotta magát. A kirakatba rakott gyönyörű élet mögött gyakran hatalmas fájdalmak húzódnak meg. Engem csak azok a művészek érdekelnek, akik emberiek tudnak maradni. Persze nem elvárás senkitől, hogy a magánéletét kiteregesse. Elfogadom, hogy sokan úgy gondolják, hogy legyen csak az érdekes a közönségnek, amit a színpadon alakít. Engem viszont mindig egy fokkal jobban érdekel, ha valakiről tudok valamit, ami nem pletyka, hanem ő maga vállalta fel. Még a színészetét és másképp tudom megítélni. Én az életem minden szegmensét szívesen megmutatom, és ha az emberek eljönnek a színházba, mert kíváncsiak a színészre is, már megérte.
-Most vagy a karriered csúcsán vagy még van valami, amit meg akarsz mutatni?
-Sokan féltenek attól, merre fog elvinni a média, leszek-e még színész. Amikor színésznek készültem, az volt a nagy szám, hogy hol játszom. Most meg az, hogy hol vagyok látható. A világirodalmat eljátszottam a győri és szegedi színházban, majd három műsorban képernyőn szerepeltem, és megismert az egész ország. Most kell ügyesen sáfárkodni a lehetőségekkel, amelyek adódnak. Tudom, hogy minden csoda három napig tart.

Fotó:RTL KLUB

-Eszenyi Enikővel készülsz a Cirkuszhercegnő szilveszteri bemutatójára Kecskeméten. Milyen vele dolgozni?
-A közös munka bakancslistás álmom volt, most végre vele próbálok. Szeretek vele dolgozni, de milyen jó lett volna akkor, amikor színházigazgató volt a Vígszínházban. Akkor nem volt lehetőségem ott lenni azok között, akiket abuzált, akik kígyót- békát kiabáltak rá, és akiknek a szavában nem kételkedem. Ugyanakkor mindezt a személyesen meg kellett tapasztalnom. Az biztos, hogy fanatikusan rendez, egy zseni, a színházi élet kihagyhatatlan egyénisége, aki nélkül nincs magyar színjátszás. Leginkább játszania kellene, nem rendeznie. Úgy mutatja meg nekünk a jelenetet, hogy az jut eszembe, hogy a nézők akkor járnának a legjobban, ha ő játszana el minden szerepet. Az ő művészetén szocializálódtam, számomra egy etalon volt. Hatéves koromtól huszonkétéves koromig a Vígszínház lépcsőjén ültem és arról álmodoztam, hogy egyszer ezek között a falak között fogok játszani. Most itt a lehetőség, ő mondja meg, hogy mit csináljak a színpadon.
-A karácsonyt hogyan ünneplitek?
-Kírának és nekem gyerekkorunk óta a legfontosabb ünnep a karácsony. A szentestét kettesben töltjük. Majdnem mindig dolgozom karácsonykor, az idén öt órakor lesznek előadásaim, és a két ünnep között is próbálni fogok, szilveszterkor pedig premier. A fát pár nappal korábban feldíszítjük, hogy amikor hazaérek az előadásról vagy próbáról, várjon otthon karácsonyi hangulat. Tíz éve Michal Bublé karácsonyi albumát hallgatjuk miközben díszítjük a nagy ezüstfenyőt. Szívesen sütünk főzünk. Mind a ketten elegánsan felöltözünk, készítünk karácsonyi képeket, majd összehasonlítjuk a tavalyiakkal, nézzük, mennyit öregedtünk. Megpróbáltunk elutazni, de nem jött be, hiányzott az otthon melege, és szeretünk begubózni. 23 évvel ezelőtt olyan szegények voltunk, mint a templom egerei. Emlékszem, akkor olyan dolgokat ajándékoztunk egymásnak, egy drágább krémet, parfümöt, amiket ma már szerencsére meg tudunk venni a hétköznapokon is. Már nem tárgyakat, hanem élményt adunk egymásnak ajándékba. Utazást, színházjegyet, koncertet. Ezeknek nem csak aznap este örülünk, hanem, amikor együtt élvezzük. A Bábszínházjegy az kimaradhatatlan, mert Kírának gyerekkorában ez az élmény kimaradt. Én is szeretem, amikor beülünk a háromévesek közé. Nekem pedig a cirkuszjegy nem hiányozhat a fa alól. Nem az állat számokért rajongok, hanem az ügyességi produkciókat, artistákat csodálom. Annyira elvarázsol ez a világ, hogy úgy tudok izgulni, mint egy kisgyerek.Amióta Kírával együtt vagyunk szeretem az ünnepeket. Neki jobban szeretek ajándékot venni, mint magamnak.
.
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!