Járai Máté: Én vagyok Törőcsik Mari balkézről jött unokája

-

“EL A KEZEKKEL A PAPÁMTÓL!” 3. rész

Az RTL Klub Nyerő páros című műsorában feleségével, Kírával  szereplő színész legendás mostohát tudhat a magáénak. Nagypapája, Maár Gyula rendező egy híres színésznőt, Törőcsik Marit vette feleségül.

Máté talán az egyetlen olyan szereplője a Dobó Kata és Gulyás Buda technikai rendező közösen forgatott, El a kezekkel a papámtól című mesefilmjének, aki megtapasztalta, milyen érzés,  ha mostohád van. Igaz, neki nem édesanya, hanem mostoha nagymama jutott, ám ő nem akárki.

A mesefilmben Hudákot, a titokzatos remetét alakítja

– Nagyon korán elveszítettem a  vér szerinti nagymamámat, még pici voltam.  A nagypapa 1972-ben vette el Törőcsik Marit, ezért amióta élek, a nagypapa mellett a Mari mama volt a nagymamám. Soha nem volt semmi olyan érzésem, hogy ő mostoha lenne, soha nem bánt úgy velem, mintha nem a vér szerinti unokája lennék. Jól meg szoktuk fogalmazni a családon belül a kapcsolatunkat, a  mai napig  azt mondja, hogy én vagyok a balkézről jött unokája. Ha valaki Maár Gyula unokája, akkor az övé is. Szerencsés vagyok, mert sohasem éreztem olyat, mint amit a főszereplő kislány megtapasztalt, amikor egy gonosz mostoha került a családjába. Nekem Mari mindig olyan volt, mintha a vér szerinti nagymamám lett volna, és ezért simán csak nagymamának nevezem, nem mostoha nagymamának.

Nagymama és unoka szoros viszonyt ápolnak a mai napig, Máté évente többször is meglátogatja Velemben, ahol a színésznő él. Ebben a kis faluban tartotta az esküvőjét is Kírával 2004-ben.

 – Mari mindig is jelen volt az életemben, de nem voltunk klasszikus nagymama-unoka viszonyba, nem vitt hintázni, mert rengeteget fogtatott. A nyaraimat viszont nála töltöttem. Mondtam a feleségemnek, hogy az országban van egy csoda hely, úgy hívják, hogy Velem: “Gyere el velem Velembe”. Annyira megszerette ő is, hogy végül ott tartottuk az esküvőnket. Egy évben legalább kétszer elmegyünk hozzá látogatóba, és fel szoktuk egymást hívni a szülinapokon is. Amikor Kossuth díjat kapott elszaladtam hozzá, hadd fogjak már a kezembe egy ilyen kitüntetést, ami lehet, hogy nekem sosem lesz.

A régóta betegeskedő színésznő most kicsit jobban van, de ez  nála hullámzó állapot.

-Vannak jobb napok, szereti, ha sokan érdeklődnek a hogyléte felől, és ha vendégei vannak. Nem hiszem, hogy az a vágya, hogy visszaálljon a színpadra, de kívánom, hogy legyen úgy!

Polesz Anita

Ha szeretnél még olvasni a szereplőkről, itt megteheted!

Pálmai Anna gonosz mostoha, Gubás Gabi öregasszony lett

Kategória:

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!