spot_img
spot_img
spot_img

Jane Austen foroghat a sírjában az új Meggyőző érvek miatt – inkább olvasni kellene a regényeit

-

Article Top Ad (AdSense)

Az új Jane Austen regény feldolgozását látva az embernek egyetlen kérdése van a végén: miért kellett ezt tenni?!

Lehet, velem van a baj, és túl magasra tettem a lécet. Azt reméltem, egy olyan szintű produkciót láthatok, mint az 1995-ös vagy a 2005-ös Büszkeség és Balítélet. Esetleg egy 1995-ös Értelem és érzelem feldolgozást. Szent ég: talán az a baj, hogy 2022 van, nem pedig 2025? Viccnek is rossz, hogy azon múljon egy film sorsa, milyen évben jelent meg, de tagadhatatlan: egy vicc lett az új, Netflixes Meggyőző érvek. De még abból is a rosszabbik fajta: nevetni sem lehetett rajta.

Meggyalázták a könyvet

Jane Austen utolsó regénye A Meggyőző érvek (Persuasion), amit már a halála után adtak ki. Eléggé más a stílusa a többihez képest, de attól még hamisítatlan Austen-regény, amelynek főszereplője a 27 éves Anne Elliot, aki már öreglánynak számít ebben a korban. Nyolc évvel korábban megvolt az esélye a boldogságra, hiszen hozzá akart menni élete szerelméhez, Frederick Wentworthhöz, aki egy nincstelen katona volt. Épp itt van a kutya elásva, a család nem akarta egy vagyon nélküli legényhez adni Anne-t, ezért mindenki lebeszélte a házasságról, és ő sajnos engedett a nyomásnak. Meg is bánta, hiszen azóta is siratja a szerelmét, a boldogságra való esélyét. Ám időközben a csalódott férfi meglehetősen szép karriert fut be, és újra találkozik Anne-nel. A bonyodalom persze borítékolható: Anne mással kezdett vigasztalódni, ahogy Wentworth kapitány pedig feleséget keres.

Tehát: adott egy tökéletes regény. Minden klasszikus Jane Austen elemet tartalmaz: nagy szerelem, évődés, erkölcsi problémák, elfojtott vágyak, próbák, amiket a szerelmesek ki kell állnia, és egy leheletnyi humor, sok-sok mély gondolattal.

Szóval a készítők – Carrie Cracknell rendező és megátalkodott csalósai, a forgatókönyvírók, Ronald Bass és Alice Victoria Winslow -, fogták, és rituális gyilkosságot követtek el a regényen. Igen, meghagyták a szereplőket, az alapsztorit, a többit kivágták a kukába, és borzalommal töltötték meg a gyönyörű és tartalmas művet. Az értelmiségi, kulturált karaktereket elbutított, modernkori figurákra cserélték.

A főhősnő a modernkor szinglije lett

Miután Dakota Johnson végigszexelt három szürke ötven árnyalátát, most kipróbálhatta magát egy szende, erényes, sóvárgó szerelmes szerepében. Nem állt jó neki, és nem azért, mert ruha volt rajta. Hanem mert egy modernkori szingli szerepét öltötte magára. Már a kisujjában volt a karakter, emlékezzünk csak vissza a 2016-os Hogyan legyünk szinglik?-re.

Gyorsan leszögezném: nem a műfajvegyítés a baj, hogy a modernkort ötvözték a 19. századdal. Volt már hasonló eset – nem is egy -, amikor bevált. A 2019-es Kisasszonyoknál működött, a Bridgerton családnál kasszasiker lett. Egyszerűen csak ennél most nem jött össze a varázslat.

Szóval, eleve szörnyen zavaró, hogy egyenesen a kamerába nézve beszél, és végig kommentálja az eseményeket, mintha egy főzőműsorban lenne. Már ettől feláll a szőr az ember hátán. Ha kell, ha nem, elmagyarázza éppen mit érez, és tényleg mindent a szánkba rág. Az eredeti Anne egy szerény, csendes, visszafogottan, nem kérkedően intelligens lány. Az „újnak” szófosása van, modoros, túlontúl magabiztos, szabadszellemű, iszákos – szinte állandóan bor van a kezében vagy a haján -, és szó szerint „exekről” beszél. Teljesen egy mai megkeseredett szingli benyomását kelti, és cseppet sem hasonlít a regénybeli Anne-re. Ráadásul állandóan cikis helyzetekbe keveri magát, néha már olyan, mintha valami kifordított Bridget Jonest néznénk.

Mindebben pedig partnerére akad a Wentworthhöt játszó Cosmo Jarvisban, aki egész egyszerűen: savanyú. Értem én, hogy összetörték, évek óta a tengert járta és csak férfiak között időzött. De szinte végig olyanok a gesztusai, pláne az elharapott mondatai, mint akinek szorulása van. Egy porszemnyi élet nem szorult a játékába. Oké, hogy egy érzelmileg visszafogott férfit kell alakítania, ám az érdekes módon nem okozott gondot Matthew Macfadyennek a Büszkeség és Balítéletben. De Jarvis semmilyen érzelmet nem tükröz, és ami az egészet tetézi, az az: kémia sincs kettejük között. Ha nem mondják el, mi történt közöttük, sose találnánk ki, hogy korábban egy párt alkottak. Jele sincs az izzásnak, emiatt nem lehet szurkolni azért: „jöjjenek már össze”. A legkevésbé sem tűnnek úgy, mint akik tényleg majd meghalnak egymásért. Az egészből hiányzik a szenvedély, a sóvárgás, a szerelmes pillantások, az arckifejezés, mikor majd meghalnak egymásért.

És nemcsak ők nem vonzódnak egymáshoz, hanem a néző sem a kötődik a karakterekkel, legalábbis személy szerint nem sikerült. Kidolgozatlanok, üresek, jellegtelenek. Nincs olyan, akit igazán szeretnél vagy istenesen utálnál. Ez persze nem feltétlenül a színészek hibája, hanem a forgatókönyvé, ami lényegében csak és kizárólag Anne-re fókuszál.

Tanulság: olvassunk Jane Austent!

Egy hosszúra nyújtott szenvedés. Ez lett az új Meggyőző érvek. A néző nem azért rágja a körmét, hogy a szerelmesek újra együtt legyenek, sokkal inkább amiatt: érjen már véget ez a borzalom. Nem is a baj, hogy eltolták a könyv filmes változatát (leszámítva az Austen rajongókat, nekik ez valószínűleg főbenjáró bűn), hanem az, hogy egy élvezhetetlen filmet készítettek.

Pozitívum a szép látványvilág, a csodás helyszínek, meg persze a mesés ruhák, amit el is várunk egy kosztümös filmtől. De igazából ennyi, amit előnyként fel lehet sorolni. Amúgy meg egy erőltetett, elbutított feldolgozást kaptunk. Éppen emiatt tudom azt mondani: inkább olvassuk el a regényt! Meg egyáltalán olvassunk Jane Austent. Nem lehet csalódni a könyveiben. Megvan bennük minden, ami kell a szórakozáshoz: szerelmi történet, tartalmas gondolatok, és igen, egy kis feminizmus. Úgyhogy, senkinek se menjen el a kedve Austentől, ha esetleg hasonlóképp befürdene a Meggyőző érvekkel, mint én. A könyv mindenért kárpótolja az embert!

képek: pinterest

Chris Hemsworth – A 39 éves isten

Meghalt Olivia Newton-John

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!