spot_imgspot_img
spot_img

Ismét hétvége, ismét opera!

-

Article Top Ad (AdSense)

A Kamaraénekes művészek áriaestjei mellett a Magyar Állami Operaház zenekari, énekkari és balettművészeinek koncertszámaival várja közönségét a hétvégén az OperaLive vetítéssorozata esténként 20 órától az Opera Facebook-oldalán. Az OperaSzerda keretében jövő héten Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című musicaloperájának keresztmetszete hallható.

Boncsér Gergely a középiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte pályafutását, ezzel párhuzamosan pedig megkezdte tanulmányait az Egressy Béni Zeneiskola magánének szakán. 2008-ban debütált az Interoperettben, ezután nyílt lehetősége énekelni egy operaházi meghallgatáson, s még abban az évben az Opera ösztöndíjasa lett. A miskolci születésű tenor az azóta eltelt bő évtizedben a legváltozatosabb repertoárt építette fel, melyben Mozart, Verdi és Puccini mellett Wagner és R. Strauss, valamint kortárs és operettszerzők művei is szerepelnek. Számos énekverseny díjazottja, az Opera a 2019/20-as évadban választotta Kamaraénekesévé. A MaszkaBál november 14-i, szombati műsorában olasz, francia és orosz zeneszerzők műveit szólaltatja meg. Egyik vendége a Kossuth-díjas Kamaraénekes Kálmándy Mihály, a meglepetésvendég pedig egy fiatal szoprán lesz. Az esten zongorán Bartal László működik közre, a műsorvezető Gyüdi Melitta, rendező Niklai Judit.

Fotó: Pixabay

Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Kolonits Klára közel két évtizede bűvöli el az Opera közönségét Mozart, Meyerbeer, Donizetti, Bellini, Verdi, Offenbach és Erkel hősnőinek megformálásával, de neve szintén ismerősen cseng Európa számos országában, ahol több ikonikus szerepét, köztük az Éj királynőjét, Luisa Millert és Valéry Violettát alakította. Az operák mellett rendszeresen hallható dalesteken és hangversenyeken, koncertrepertoárja a barokktól egészen a kortárs művekig terjed. Számos nemzetközi énekverseny győztese, munkásságát 2010-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, az Opera pedig kétszer is Kamaraénekesévé választotta, a 2013/14-es, valamint a 2018/19-es évadban. A MaszkaBál november 15-i, vasárnapi műsorában Erkel, Verdi és Bellini műveiből idézi fel kedvenc koloratúr és bel canto szerepeit. Vendégével, az ugyancsak Kamaraénekes Balga Gabriellával már hallhatta együtt a MaszkaBál közönsége, akkor Kolonits Klára volt a vendég. A mostani adásban újra a Normából adnak elő egy kettőst, ezúttal a második felvonásból. A meglepetésvendég egy fiatal tenor énekes lesz, aki a francia operairodalom egyik remekével készül. Zongorán közreműködik Szennai Kálmán, műsorvezető Ókovács Szilveszter, az estet Harangi Mária rendezi.

A hétvégi MaszkaBálokat megelőzően, november 13-án, pénteken a Tercett-Trió-Trois-sorozat a Magyar Nemzeti Balett visszatérésével újra az eredeti felállásban jelentkezik. Az Opera Énekkar művészei az egyik legnagyobb olasz zeneszerző, Rossini dalaiból adnak válogatást, aki 1868-ban éppen ezen a napon hunyt el. Avvakumovits Györgyi, Mizsei-Takács Zsuzsanna, Matyó Márió és Gyarmati Álmos énekkari művészek, valamint Szirtes Katalin zongoraművész előadásban a többszólamú Il carnevale di Venezia (Velencei karnevál), I gondolieri (Gondolások) és a La passeggiata (Séta) című dalok mellett két átdolgozás is felcsendül: Ermione című operájának Dall’oriente l’astro del giorno (Keleten kél a nappal csillaga) kezdetű kórusát dolgozta át a szerző kamaradarabként, az Armidából pedig A nimfák kórusát írta át új szöveggel, Ridiamo, cantiamo! (Vigadjunk, daloljunk!) címmel. 

Fotó: Pixabay

Az Opera Zenekar művészei közül az Esterházyak által is foglalkoztatott Franz Schubert B-dúr triójának (D 471) egyetlen befejezett, első tételét Keskeny Ferenc (hegedű), Kondor Péter (brácsa) és Balázs István (cselló) adja elő. Schubert kortársa, Johann Georg Lickl, avagy Lickl János György orgonista, egyházi karnagy és zeneszerző, élete második felében a pécsi székesegyház karnagya volt. C-dúr oboakvartettjének (Op. 26, No. 1) Andante un poco adagio és Rondo: Allegro assai tétele Baráth Nóra (oboa), Simon Manuéla (hegedű), Nagao Haruka (brácsa) és Stankowsky Endre (cselló) tolmácsolásában lesz hallható.

A Magyar Nemzeti Balett romantikus és klasszikus nagybalettek részleteivel tér vissza a közvetítéssorozatba. Adolphe Adam Giselle című balettjéből Marius Petipa és Jules Perrot koreográfiájának két részlete lesz látható Vágó Nelly jelmezeivel: a II. felvonás Nagy pas de deux-jét Tanykpayeva Aliya és Timofeev Dmitry, az I. felvonás Paraszt pas de deux-jét Takamori Miyu és Morimoto Ryosuke adja elő. A műsorban egy másik Petipa/Adam-balettből, A kalózból is láthatnak ízelítőt a közvetítés nézői: Ruip Katica, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke az Odaliszk variációt táncolja el. Michael Messerer világhírű balettmester és koreográfus 2020 márciusában újította fel Alexander Krein zenéjére, Rományi Nóra jelmezeivel a Laurencia című balettet a társulat számára. A II. felvonás Pas de six-részletét Cottonaro Gaetano és Palumbo Valerio, a tüzes Flamencót Földi Lea, Lecarpentier Leo és Taran Dumitru előadásában élvezhetik a nézők. 

A jövő heti OperaSzerda nézői november 18-án amolyan előbemutatónak lehetnek részesei. Az Opera a járvány miatt kénytelen volt elhalasztani Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című musicaloperájának bemutatóját – ebből láthatnak most ízelítőt az érdeklődők. A Bulgakov szürreális és szatirikus regényéből készült színpadi mű koncertszerű keresztmetszete Balczó Péter, Sáfár Orsolya, Kálmán Péter, Szakács Ildikó, Gavodi Zoltán, Kiss Tivadar, Varga Donát, Hábetler András, Kovács István, Kiss András és Várhelyi Éva előadásában hallható. Zongorán közreműködik Kálvin Balázs, narrátor Mona Dániel, az estet Lázár Katalin rendezi.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!