spot_img
spot_img
spot_img

Ismert emberek, akiknek négyévente van születésnapjuk, hisz február 29-én születtek

-

Article Top Ad (AdSense)

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy február 29-én született, már csak azért is, mert négyévente van ilyen dátum a naptárban. Híres emberek, akik pechükre csak négyévente fújhatják el hivatalosan a tortájukon a gyertyákat, ám ők is ugyanúgy öregszenek mint az, aki évente tart születésnapot.

szökőév olyan év, amit azért vezettek be, hogy a csillagászati év és a naptári év szinkronba kerüljön a csillagászati vagy évszakok szerinti idővel.  Hogy a naptári napok és az évszakok ne csússzanak el nagyon egymástól, a naptári évbe négyévente bekerült egy extra nap, a szökőnap. Ezt február végéhez írták hozzá, pedig egy korábbi napra, február 24-re esik.

A legismertebb magyar, aki ezen a ritka napon született Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozónő, aki 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon. 1976-ban született, és tegnap vagy ma ünnepelte a 46. születésnapját.

Az egyik leghírhedtebb  merénylő, az 1892-ben született Matuska Szilveszter 1931. szeptember 13-án Biatorbágyon felrobbantotta a biatorbágyi viadukton lévő vasúti sín egy részét. 22 ember vesztette ekkor életét a merényletben. Az osztrák bíróság hatévi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte.

FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Kemény Henrik Kossuth-díjas magyar bábművész, érdemes és kiváló művészre még emlékszik az ország felnőtt lakosságának egy része. 1925 január 29-án született.Vitéz László, a csokifejű ördögök, Cuclifer vagy éppen Hakapeszi Maki figurája belopta magát a 60-as évek gyermekeinek a szívébe.
Hakapeszi, ha kap eszi! – hangoztatta gyakran a mókás majom, és Vitéz László is minden alkalommal a jól ismert köszöntéssel üdvözölte a közönséget: Szervusztok pajtikák!
2011. november 30 án halt meg, 2015-ben emléktáblát avattak egykori lakhelyén a VII. kerületi Vörösmarty utcában.

A 20. és 21. század leggazdagabb és legbefolyásosabb amerikai személyisége,Oprah Winfrey is ezen a különleges napon született az Egyesült Államokban Kosciuskoban. Hihetetlen karrier áll a szegény családba születet, színesbőrű nő mögött, akinek elszántsága meghozta a várva várt sikert. A saját nevével fémjelzett The Oprah Winfrey Show hozta meg 1986-ban a hírnevet, amelynek utolsó adása 2011-ben volt.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!