spot_imgspot_img
spot_img

Irodalmi bortúra – Így és itt ittak híres költőink, íróink

-

Article Top Ad (AdSense)

Az alkotáshoz, a kreatív önkifejezéshez ihletett állapotra van szükség. Sok költőnk és írónk bizony az ihletet többek közt a nemes italból, a borból merítette. Az Így ittak Ők – Irodalmi bortúra Budapesten, az Andrássy út vonalán indulva mutatja be az egykor nyüzsgő, költőkkel és írókkal teli kávéházi élet színtereit. Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Jókai Mór, Krúdy Gyula szokásait és szenvedélyeit megismerve lehet, hogy pár mítosz is leomlik…

 

A szenvedélyek hálójában

Kíváncsi voltam erre a sétára, mert irodalmat is tanító tanárként sok költőnk és írónk titkairól olvastam, hallottam, tanultam, és tudtam, hogy azt a felfokozott érzelmi állapotot, ahogyan egy mestermű születik, nem mindig szalonképes körülmények jellemzik. Diszkréten és finoman arra utalok, hogy nagyjaink nem vetették meg az alkoholt és sajnos sokan a tudatmódosítószereket sem. Bármennyire is illúzióromboló, de Ady például vedelte a bort, emellett rengeteget dohányzott. Nem csoda, hogy a borral egészen sajátos viszonyt alakított ki… Jókai Mór azonban hihetetlen szenvedéllyel borászkodott, és elképesztő precizitással ügyelt minden egyes szőlőszemére.

Az  Így ittak Ők – Irodalmi bortúra várossétája azért remek, mert sztorikat hallhatunk például Adyról, Jókairól, Kosztolányiról, Pilinszkyről, Krúdyról, József Attiláról, Rejtő Jenőről. Eközben megnézhetünk néhány egykori, emblematikus kávéházat, ami költőink, íróink második nappalija volt. A program részeként betérünk egy minőségi borból készült fröccsre is a közeli Nagymező utcába. Így talán még autentikusabbá válik az irodalmi séta, ahol borról szóló versek is elhangzanak.

József Attila alakját  ebben a cikkünkben mi is megidéztük: https://bcoolmagazin.hu/a-semmi-agan-ul-szivem-megrendito-tenyek-jozsef-attilarol/

 

A pesti bortúra tematikája

A 2,5 órás séta alatt megismerhetjük a híres költőink, íróink és művészeink kedvenc italait és ételeit. Bejárva a törzskávéházaikat megtudunk sok olyan izgalmas információt, amik a tankönyvekből kimaradtak.

Többek között a következő kérdésekre is választ kaphatunk:

  • Mi volt Ady Endre kedvenc itala?
  • Jókai Mór szőlész-borász tippjei
  • Melyik híres költő írt alá hivatalos kötelezvényt arról, hogy csökkenti napi bor adagját?
  • Ki volt az antialkoholista és vegetáriánus festőnk?
  • Melyik „kávéházi szegleten” lepte meg József Attila magát a Születésnapomra című verssel?
  • Hogyan szeretett bele és szöktette meg Krúdy Gyula a szeretője 16 éves lányát?
  • Hol kártyázta el Rejtő Jenő a 14 karátos autó honoráriumát?
  • Hogyan történt a billiárd-háború?   És még sok más történet. Itt tudod megnézni, hogy mikorra lehet bejelentkezni: https://borturak.com/igy-ittak-ok-irodalmi-bor-seta

Titkokat őrző kávéházak

Az Anker közből induló séta során többek közt ezeknek a kávéházaknak a múltját is megismerheted. Ízelítőként álljon itt néhány:

A Művész Kávéházét, amit Ray Rezső tervezett, 1884-ben épült neoreneszánsz lakóházban. Az egykori Szenes-palotában lévő vendéglátóhely Kis-Gerbaud, majd Művész cukrászda néven funkcionált. Ma hivatalosan Művész Kávéház és Cukrászda a neve. Késői biedermeier berendezése 1973-tól iparművészeti védettséget élvez. Ide járt egykor többek közt a közelben lakó Pilinszky János is, aki rengeteg kávét fogyasztott.

Művész Kávéház
Művész Kávéház kép: www.muveszkavehazbp.hu
Művész Kávéház
Művész Kávéház kép: https://muveszkavehazbp.hu/

A Művész honlapja: https://muveszkavehazbp.hu/

A Japán Kávéházét, amit 1894. január 6-án nyitott meg  az Andrássy úton,ahol most az Írók boltja üzemel. A kávéház a nevét a színes, növényi ornamentikával díszített fali csempéiről kapta. Telefonfülkéjének szecessziós üvegablakát Rippl-Rónai József tervezte, Róth Miksa kivitelezte. A pesti művészvilág krémje járt ide többek közt József Attila, Rejtő Jenő és Rippl-Rónai József is. A bortúra alkalmával róluk is kiderül pár érdekesség. Ady szorbra pedig itt áll az épült mellett.

Az egykori Japán Kávéház helyén most az Írók Boltja működik. kép: Rippl-Rónai József Üvegablaka, wikipedia

A Világ legszebb kávéházának tartott, több, mint 120 éves New York Kávéház impozáns épületében ér véget a séta. A patinás épületben többek közt  Kosztolányi is sokat időzött. A látvány pedig lebilincselő. A karzaton született meg a Pál utcai fiúk története is, Molnár Ferenc tollából.

Olyan neves művészeink törzshelyévé vált az épület mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Weöres Sándor.

New York kávéház-irodalmi bortúra
Az irodalmi bortúra utolsó állomása a New York Kávéház volt kép: bcoolmagazin/R.Szabó Zsuzsa
irdoalmi bortúra New York Kávéház
A Világ legszebb kávéházának is nevezett New York Kávéház lebilincselően szép. kép: bcoolmagazin/R. Szabó Zsuzsa
New York Káváház
Csodaszép a New York Kávéház belseje kép: bcoolmagazin/R.Szabó Zsuzsa

A New York Kávéház honlapja: https://newyorkcafe.hu/

Mi a Bacchus újratöltve Borutazások egyik programjaként jártuk be a múltidéző helyszíneket. https://www.facebook.com/bacchusujratoltve/

Ezeket a cikkeinket is nézd meg:

Megrendítő tények József Attiláról

Híres írónk, aki hűtlenséget hazudott feleségének, hogy később újra elvehesse

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!