spot_imgspot_img
spot_img

Ínycsiklandó spárgás ételek

-

Article Top Ad (AdSense)

A spárga egyre több üzletben, konyhában, étlapon bukkan fel, mondhatni reflektorfénybe került az utóbbi időben. A zeller mellett ennek a zöldségnek a sokszínűségét is kezdjük felfedezni. Remek lehetőségek rejlenek benne, hiszen a levestől kezdve a köreten át, akár főétel is készülhet belőle. Mennyei spárgás recepteket mutatunk cikkünkben.

 

Fókuszban a zöldségek királya

A spárga Ázsiában és Európában is őshonos, vízparti növény. A görögök és az egyiptomiak is termesztették, s „asparagusnak” nevezték. Ez fiatal hajtást, nyelet jelent, ami azt a részét jelöli a növénynek, amelyet fogyasztunk.

A spárga gyógyhatását i.e. 460-370 körül már maga Hippokratész is említi. Ekkor inkább gyógyszerként tartották számon, ételként később kezdték el fogyasztani. A kínai és az indiai orvoslásban is fontos szerepet tulajdonítottak neki, érdekes és megszívlelendő, hogy afrodiziákumként is számon tartották.

Érdemes minél több spárgás finomságot kipróbálni, hiszen itthon igazi szezonja nagyjából áprilistól júniusig tart. Diétázóknak, egészséges étrenden lévőknek favorit lehet, hiszen elhanyagolható a szénhidrát- és zsírtartalma, annál jelentősebb azonban a benne található rostok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége.

A zöld spárga karakteresebb ízű, tovább friss marad, mint a fehér vagy a lila.

Spárgás ételek receptek
kép: pexels.com

 

Konyhai előkészítése

A fás szárvégeket el kell távolítani, hogy ne legyen keserű az étel. Folyó víz alatt alaposan meg kell mosni, lecsepegtetni.
Pár percre belerakhatjuk forrásban lévő vízbe, majd kevés vajon átsüthetjük. A víznek, vagyis a benne ázó spárgának jót tesz, ha teszünk bele egy kevés citromot és cukrot.

Ez a káliumban gazdag zöldség akkor az igazi, ha még roppanós. Fontos továbbá még az is, hogy ne halmozunk fel túl sokat belőle, amit veszünk, frissen készítsük el, hűtőszekrényben maximum 2-3 napot tároljuk, érdemes nedves papírba csavarni a végeit.

 

Spárgakrémleves

A könnyed, mutatós színű leveshez a megtisztított, sós-cukros vízben előfőzött spárgákat tegyük rá a vajas-lisztes rántásra, borsozzuk, majd zöldség alaplével és tejszínnel öntsük fel. Összekavarjuk és pépesítjük. Bármilyen vegyes zöldségleveshez is használhatjuk a spárgát, mert az íze a sárgarépával, zöldbabbal, zöldborsóval, burgonyával is jól kijön. Más zöldségekkel együtt készítve a spárgát mindig a főzés végén tegyük a levesbe, hogy ne főjön szét.

spárgakrém leves
kép: thecozyapron.com

 

Leveles tésztába tekert spárga

Ennek a csomagolható, pakolható, dobozolható tekercsnek a parmezán a lelke. A leveles tésztába tekergetett,  előkészített, előfőzött spárgákat kb 15-20 perc alatt készre sütjük. A parmezánnal megszórt uzsonna a kedvenc mártásoddal is tálalható.

spárgás ételek
kép: appetizeraddiction com

 

Nyúlárnyék eperrel és zellerrel

Vannak tájegységek, ahol a spárgát nyúlárnyékként emlegetik, így ennek a gyomorkímélő, laza vacsorának most mi is ezt a kedves kis nevet adtuk. Alakbarát étel, amihez a fentebb leírt módon kell elkészíteni a spárgát, mellé zellerszálat tenni, epret és retket szeletelni. Micsoda vitaminbomba!

spárgás saláta
kép:pixabay.com

 

Baconköntösös spárga 

Ezzel a fogással mondjuk kétségtelenül odacsapunk a diétának, de annyira finom, hogy pár bűnös falatot megér.

Az előfőzött spárgákat kihűlés után egyesével baconba tekerjük. Olajjal kikent tepsibe helyezzük a szalonnás spárgákat, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig ropogósra sütjük. Spenótmártással, friss paradicsommal is tálalhatjuk. A balzsamecet is ráfér, mi több, dekorálhatjuk is vele a tányért.

spárgás étel recept
kép: pixabay.com

Ezeket a cikkeinket is nézd meg:

Mennyei gyümölcsös édességek

Ízléses és ízletes tojásos ételek nem csak a húsvéti asztalra

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!