spot_img
spot_img
spot_img

Ingyenes, vitorlázást népszerűsítő napot tartanak

-

Article Top Ad (AdSense)

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing az idei esztendőben ismét meghirdette Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott Steering the Course elnevezésű kampányát.

A program azzal a céllal indult két évvel ezelőtt útjára, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal. Az idei esztendőben május 19-én, a tematikus hét hazai indulásának napján Balatonfüreden egész napos, nőknek, lányoknak szóló ingyenes rendezvényt tartanak, ahol az érdeklődők találkozhatnak a sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást ezáltal megvalósíthatják álmaikat.  

 A nemzetközi kampányhoz kapcsolódva a Magyar Vitorlás Akadémia a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Balaton legújabb kikötőjével, a Kékszalag PORT-al együttműködésben, a tematikus hét nyitónapján ingyenes, vitorlázást népszerűsítő napot tart Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben. Az egész napos programra a szervezők várják a városi és a környékbeli középiskolák női diákjait, tanárait, de nagy szeretettel várnak mindenkit korosztálytól függetlenül, és nem csupán a Balaton térségéből.

A nap első felében a látogatók nyitott kerekasztalbeszélgetéseket hallhatnak, ahol női ifjúsági és felnőtt versenyzők, női edzők, versenyrendezők mutatkoznak be és mesélik el első találkozásukat a sportággal, valamint az azóta a vitorlázástól szerzett élményeiket, emlékeiket. A délután folyamán az érdeklődők a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást, szakképzett női edzők koordinálásával és segítésével.

„Én nagyon örülök annak, hogy Magyarország csatlakozott a World Sailing által létrehozott Steering The Course programhoz. Bízom benne, hogy ezáltal minden nőhöz és lányhoz eljut a vitorlázás. Minden nőt és lányt arra bíztatok, hogy próbálják ki a vitorlázást, mert a vízen jó!”

-fogalmazta meg a kampánnyal kapcsolatos gondolatait Érdi Mári olimpikon vitorlázó.

A nyílt nap elsősorban nem azoknak szól, akik már aktív részesei a sportágnak, hanem azon hölgyeket kívánjuk megszólítani, és ezen a pénteki napon Balatonfüredre, a Kékszalag PORT-ba csábítani, akik még csak most ismerkednek, vagy szeretnének megismerkedni a vitorlázással úgyis, mint élsporttal, de úgyis, mint egy élménnyel. A délelőtti kerekasztal beszélgetések témáit is úgy állítottuk össze, hogy a sportág minél több szereplőjével meg lehessen ismerkedni. A délután pedig a gyakorlaté, a résztvevő hölgyeket, leánygyermekükkel, barátnőjükkel, kolléganőjükkel, vagy akár édesanyjukkal  együtt várjuk a fedélzeten egy vitorlástréningre.

-fogalmazott Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.

A Steering The Course programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing – Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Ennek a már hagyományos tematikus hétnek kiemelt eseménye a női vitorlázás hete, mely a Föld északi féltekéjén egy időben, 2023. május 19-29. között kerül megrendezésre.

Hivatalosan is elindult a kerékpáros szezon

5 tipp, hogy felkészülten vágj neki a többnapos túráknak

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!