Inkább nem vennénk új okoseszközöket és lejjebb tekernénk a fűtést, hogy utazhassunk, de a streamingszolgáltatásról legkevésbé mi mondanánk le a régióban vizsgált országok közül.
Ez derült ki a Kiwi.com friss reprezentatív kutatásának adatai. Az elszálló infláció ellenére töretlen a magyarok utazási vágya, de a drágulás nagyban befolyásolja azt, hogy hová, hogyan és mennyi időre utazunk. Minden 2. utazni vágyó választ olcsóbb úticélt vagy keresi a módját, hogy takarékoskodjon, minden 10. pedig az utazási napok csökkentésével spórol. A régióban nálunk a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik a pénzromlástól függetlenül oda utaznak, ahová szeretnének.
A Kiwi.com Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is felmérte, hogy az infláció milyen hatással van a következő hónapokban azoknak az utazási terveire, akik az elmúlt hat évben legalább kétszer jártak külföldön. A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy spórolnának-e azért, hogy utazzanak, és ha igen, mivel.
A régióban tőlünk utaznak legkevésbé az eredeti terveik szerint
Összességében a hazai válaszadók 62%-ának utazási terveit írta át az infláció. A régió vizsgált országai közül egyedül a cseheknél nem fordult át a mérleg nyelve: itt csak a válaszadók 47%-ának terveire volt hatással a drágulás, mindenhol máshol 60-65% körül nyilatkoztak úgy, hogy felül kellett vizsgálniuk az utazással kapcsolatos terveket. Minden 2. magyar válaszadó olcsóbb úticélt választ vagy egyéb módon spórol, míg kb. minden 10. honfitársunk nem enged az eredetileg megálmodott desztinációból, de lerövidíti külföldi utazását. Ezek az arányok hasonlóak a környező országokban is.
A régióban vizsgált országok között azonban nálunk a legalacsonyabb azok aránya, akik az inflációtól függetlenül oda utaznak, ahová akarnak. Míg Csehországban kb. a válaszadók negyedéről mondható ez el (24,8%), Romániában és Szlovákiában kb. minden ötödikről (21,9 és 21%), addig Lengyelországban 18,4%, nálunk pedig csak 12,6% ez az arány – mutatják a vezető cseh utazási technológiai cég, a Kiwi.com adatai. Csak a válaszadók negyede nyilatkozott úgy, hogy inflációtól függetlenül egyébként sem utazna az őszi-téli hónapokban.
„A fogyasztói felmérésünk azt mutatja, hogy az emberek hajlandóak lemondani néhány apró luxuscikkről annak érdekében, hogy továbbra is utazhassanak” – kiemelte Eliška Řezníček Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója.
Így takarékoskodunk, hogy utazhassunk: inkább a fűtéssel spórolunk, de a streamingszolgáltatókat nem mondjuk le
A magyar válaszadók 82%-a hajlandó lenne spórolni is azért, hogy utazhasson. A legtöbben, majdnem a magyarok fele (49,2%) a technológiai újításon spórolna, azaz nem venné meg magának a legújabb okostelefont, laptopot, fülhallgatót, hanem beéri a meglévővel. A technológia után a kimenőkről mondunk le leginkább az utazás érdekében. Tízből négyen (40,6%) inkább áthívjuk a barátainkat ahelyett, hogy bárokban, éttermekben találkoznánk. A sorban 3. legnépszerűbb spórolási módszer a fűtéssel kapcsolatos: a felmérésben résztvevők közel 37%-a (36,9%) melegebb ruhákat venne fel otthon, hogy ne kelljen annyira feltekernie a fűtést.
A fűtés mérséklése iránti hajlandóság szignifikánsabb magasabb nálunk, mint a többi vizsgált országban (átlagosan 28%). A dobogó 3. fokáról alig lemaradva, a 4. és 5. fokon is olyan pénzmegtakarítási megoldások szerepelnek, amelyek a környezet védelmét is szolgálják. A válaszadók 36,7%-a inkább megjavítaná a meglévő dolgait az újak vásárlása helyett. 36,4%-a felhagyna a fast fashion ruhák vásárlásával és inkább kevesebb, de tartósabb ruhát venne, hogy felfedezhesse a világot. E kettő spórolási törekvés egyébként kiemelkedő a régióban, nálunk csak a románok körében magasabbak ezek az arányok. Elég sokan, a kitöltők harmada (32,4%) kezdene el főzni, és otthonról vinni ebédet a munkahelyére. Kisebb arányban ugyan, de akadnak olyanok is (15,9%), akik a streaming-szolgáltatások korlátozására is hajlandóak lennének. Sorozat- és filmfüggőségünkre utalhat, hogy a régióban egyébként ez utóbbiról mindenhol inkább lemondanának, mint nálunk.
*A kutatásról
A felmérés 1014 fő megkérdezésével készült 2022 októberében, amely reprezentatív azon magyarországi 18-59 évesekre kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint, akik az elmúlt 6 évben legalább kétszer jártak külföldön. A kutatást a Kiwi.com megbízásából a STEM/MARK készítette.
Minden korlátozást feloldott az Egyesült Arab Emírségek – Indulhatunk Dubajba!