spot_imgspot_img
spot_img

Indul a Debreceni Advent programsorozat

-

Article Top Ad (AdSense)

Az ünnepi készülődés, a varázslatos éjszakai fények, a forralt bor és a kürtőskalács finom illata mellett szívet-lelket melengető programok sora segíti az ellazulást és a tartalmas kikapcsolódást az év utolsó heteiben is Debrecenben.

A tavalyi adventi időszak visszafogottra sikeredett, melynek megvoltak a járványügyi okai, deebben az évben – bár most sem vagyunk könnyű helyzetben és figyelnünk kell az egészségünket garantáló intézkedésekre –, azonban Debrecen szeretné megidézni a korábbi évek adventi hangulatát, s újdonságokkal is szolgálni – mondta Papp László, a város polgármestere.

A város most is díszbe öltözik. Több mint 200 ezer fényforrás fogja díszíteni a Belvárost és a város több pontját, s Debrecen karácsonyfáján – melyet Szabó István felsőjózsai lakos ajándékaként november 19-én állítanak fel – több mint 16 ezer égő lesz.

Most a Dósa nádor tér is részese lesz az adventi időszaknak. Újdonságként szolgál majd a „fénykúp ajándékdobozokkal” és a „gömbkanapé” látványa a téren. November 28-tól az 1-es és a 2-es villamos vonalán is közlekedik majd a „fényvillamos”. Papp László  elmondta: kirakodóvásár várja a közönséget november 26-tól.

A korábbinál nagyobb területen – a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is – feldíszített faházak fognak állni. 20 vendéglátó egység és csaknem 80 kereskedő fogadja az ide látogatókat. A szabadtéri kirakodóvásárt – a jelenlegi szabályok szerint – védettségi igazolvány nélkül lehet majd látogatni.

Újdonság lesz idén az Adventi Kuckó. A Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) berendezett Adventi Kuckó programsorozatában CSAK Design vásár, népi kézművesvásár, s a gyerekek számára Mikulás-várás szerepel majd. Az Adventi Kuckó ad majd helyet a Debreceni Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtő akciójának is, ahol december 23-ig várják majd az adományokat.

A Kossuth téren adventi korcsolyapálya is várja majd az érdeklődőket összesen 750 négyzetméternyi egybefüggő jégfelülettel, egyedülálló élményt nyújtva a 120 méteres hosszú jégfolyosóval. Hasonló mobil jégpálya Kelet-Magyarországon idáig nem volt még. A jégpálya 2022 januárjának végéig működik majd. Az adventi időszakban hétköznap és hétvégén is 8.00 és 14.00 óra között mindenki számára ingyenesen vehető igénybe.

Az adventi időszakban naponta 14.00 és 20.00 óra között 800 forintos belépőjegy váltásával lehet majd itt korcsolyázni. Az adventi időszak után pedig kizárólag hétköznap 8.00 és 14.00 óra között lesz ingyenes a korcsolyapálya használata. A Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén az elmúlt években megszokott módon most is üzemelni fog a korcsolyapálya.

Advent vasárnapjain a gyartyagyújtások nem a megszokott, Kossuth téri helyszínen lesznek, hanem a kirakodóvásár helyszínétől elválasztva, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, ahová védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni. A gyertyagyújtásokat a Facebookon keresztül is meg lehet majd tekinteni, illetve a Debrecen Televízió élőben adja majd őket. Az első gyertyagyújtásra 2021. november 28-án 17.00 órakor kerül majd sor, s ezt követően – 17.30 óra körül – gyulladnak fel a karácsonyi díszkivilágítás fényei.

S még egy érdekesség: a debreceni Lighthouse fényművészeti csoport különleges vizuális élménnyel örvendezteti meg a látogatókat. Az adventi időszak alatt a Nagytemplom mellett a hajdani Verestorony alapjai fölé emelt piramisba szerelt led-csövek különlegesen programozott fényjátéka egyedi hangulatot varázsol a Kossuth térre.

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház szervezésében 13 városrészbe látogat el a debreceni Mikulás mesehősök kíséretében. Több egységében pedig adventi programok, kézműves foglalkozások és kiállítások is lesznek.

Mészáros Réka-a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője – szavai szerint a kulturális programok keretében idén is sor kerül a Debrecen Helyőrségi Zenekar Adventissimo címet viselő koncertjéren november 28-án, a Valcer Táncstúdió műsora pedig Karácsonyi Valceremónia címmel látható majd december 18-án. A debreceni óvodák december 3-án a Dósa nádor téren összesen 24 kis karácsonyfát díszítenek fel, melyeket 1-1 óvoda fogadott örökbe és el is készítik hozzájuk a díszeket. A gyerekek december 5-én a Kölcsey Központban a lappföldi Mikulással, Joulupukkival találkozhatnak.

Az adventi programsorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz az Ők tizenketten című, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató. A délután házigazdája, s egyben a kötet szerzője Zsuffa Tünde író, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtószóvivője. Erdő Péter bíboros támogatásával indul útjára a rendezvénysorozat, melyet az ország különböző városaiba visznek el. A meghívott hírnökök: Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!