Íme 5+1 sorozat, amit érdemes megnézned, ha tetszett az Andor

-

Már elérhető az Andor első évadának utolsó epizódja a Disney+-on, amit a kritikusok már most az utóbbi idők egyik legjobb Star Wars sorozatának kiáltottak ki.

Akik bevárták az összes részt, már neki is álltak a darálásnak, akik azonban hetente követték Cassian Andor kalandjait, 2023-ig várniuk kell a folytatásra. Aggodalomra azonban semmi ok, a streamingszolgáltató felületén mindenki megtalálhatja a neki tetsző tartalmat. Ha tanácstalan vagy, mibe vágj bele, vagy nem szívesen szakadnál ki a Star Wars univerzumból, összegyűjtöttünk 5+1 olyan sorozatot, amelybe érdemes belenézni, ha tetszett az Andor.

1. A páciens (The Patient)

A Stephen King Tortúrájának fogvatartás-történetéből inspirálódó minisorozat cselekménye szerint egy sorozatgyilkos, Sam (Domhnall Gleeson), aki le akar állni a gyilkolással, elkezd járni egy jónevű terapeutához, Alan-hez (Steve Carell). Ám a maximális hatékonyság érdekében inkább elrabolja és az otthonában tartja fogva, hogy ott kerüljön sor a terápiára. A két szereplő között elinduló beszélgetésnek látszólag az a célja, hogy Sam meggyógyuljon, Alan pedig kiszabaduljon a börtönéből és visszatérjen a családjához, azonban kiderül, ennél jóval többről van szó.

2 Amerikai Horror Story

Ezekben a napokban közeledik a végéhez az Amerikai Horror Story 11. évada. A Ryan Murphy és Brad Falchuk nevével fémjelzett sorozat idei szezonjában a cselekmény visszatér a 80-as évekbe, ahol két évaddal korábban már egyszer járt. Ám most a helyszín nem egy nyári tábor, hanem New York City, a történet pedig a társadalom perifériáján élő meleg közösségre fókuszál, amelyről a többség vagy nem vesz tudomást, vagy megveti őket. Akiknek az ügyeivel akkor sem foglalkozik a rendőrség, ha egyértelmű, hogy erőszak áldozatai voltak. Magukra vannak utalva, miközben egyre több közöttük az eltűnés és a bizarr haláleset. A több szálon elinduló cselekményben felbukkan egy rejtélyes kór, és sorozatgyilkosok is. Az új évadban láthatunk új szereplőket Russell Tovey és Joe Mantello személyében, de visszatérők is akadnak, mint például Zachary Quinto.

3. A nagy öreg (The Old Man)

A sorozatban Jeff Bridges még egyszer utoljára megmutatja, mitől döglik a légy. A forgatások idején 71 éves, hosszú betegség után is kirobbanó formában lévő színészlegenda a Thomas Perry azonos című bestsellere alapján készült szériában egy ügynököt alakít, aki évtizedekkel ezelőtt kereket oldott a CIA elől, és azóta a civilizációtól elszigetelten él. Azonban üldözői három évtized után mégis rátalálnak, sőt, a hajszába bevonják Chase egykori felettesét, Harold Harpert (John Lithgow) is. A mindössze hét epizódos minisorozat remek választás lehet azoknak, akik szeretik a rövid, akciódús, ugyanakkor személyes belső utazással és drámai elemekkel is átszőtt tartalmat.

4. Star Wars: Jedihistóriák (Star Wars: Tale of the Jedi)

Ha az Andor után még egy kicsit kalandoznánk a Star Wars univerzumban és érdekelnek olyan fontos karakterek eredettörténetei, mint Ahsoka Tano, vagy Dooku gróf, akkor a Star Wars Jedihistóriák egy tökéletes választás lehet. A mindössze 15-20 perces epizódok a Star Wars univerzum két meghatározó hősének életét és sorsdöntő pillanatait mutatják be animációs formában. Míg Asoka esetében nem árt ismerni a „Star Wars: A klónok háborúja” utolsó évadát, Dooku esetében három különálló történet mutatja be, hogyan fordult az egykori jedi mester teljesen az Erő sötét oldala felé.

5. A mackó (The Bear)

Az idei ősz egyik hatalmas meglepetése a The Bear, vagyis A mackó. Carmy Berzatto (Jeremy Allen White), a fiatal kora ellenére a vendéglátásban már sztárnak számító séf testvére öngyilkossága után kénytelen visszatérni Chicagóba, hogy átvegye néhai bátyja után az egyszerű kis családi szendvicsező üzemeltetését. Az étteremmel együtt azonban csőstül jón a baj, adósságok, engedetlen személyzet és az új környezet sem könnyíti meg a főhős mindennapjait. Ami – pontosabban, aki – pedig kifejezetten rátesz egy lapáttal, nem más, mint egy újonc, aki nagyon szeretne Carmytól tanulni, de a nagy szája miatt folyton konfliktusokba keveredik és sűrűn hibázik, de cserébe legalább nagyokat. És a háttérben meghúzódó magánéleti szálról még nem is beszéltünk. A mackó nagy falat, nem az a könnyen emészthető sorozat, de a tálalás kifogástalan. Érdemes kettesével nézni az epizódokat, különben könnyen megüli a gyomrot.

5+1. Willow

Ha kíváncsiak vagyunk, hogy a Star Wars mellett, de egy teljesen másik univerzumban mit alkotott George Lucas, akkor a Willow mindenképpen kerüljön fel a megnézendők listájára.  A Willow-sorozat az azonos című, 1988-as film folytatása. Warwick Davis újra eljátssza Willow Ufgoodot, az unalmas, de békés hétköznapjait élő feltörekvő varázslót, akire ismét rászakad a világ megmentésének súlya. Ezúttal egy különc hősökből álló csapat élére áll, hogy megvédje Andowyne-t egy olyan nagy ellenségtől, amelyet korábban még elképzelni sem tudtak. A George Lucas fantasy-kalandfilmjén alapuló sorozat első epizódjai november 30-tól elérhetők a Disney+-on.

 

Újabb premier a Disney+-on, érkezik a Bűbáj 2: Kiábrándulva

Így néz ki Budapest egy amerikai szuperprodukcióban

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!