Minden karácsonykor gyerekeinkkel együtt élvezzük Csajkovszkij csodálatos dallamait és ámulva gyönyörködünk az előadásban, pedig a balett gyökerei sokkal sötétebbek, mint elsőre gondolnánk.
A karácsonyi mesevilág
A Diótörő talán a legcsodálatosabb balett, amelyben a zene és a tánc káprázatosan mutatja be a karácsonyi mesevilágot.
E.T.A Hoffmann karácsonyi meséjét 1892. december 18-án mutatták be először a szentpétervári Mariinszkij Színházban, amely Csajkovszkij Iolanta című operájával együtt, egy kettős premier keretében került megrendezésre.
A színpadra állítással 1891-ben bízta meg Marius Petipát a Cári Színházak igazgatója, amelynek során a híres koreográfus E.T.A. Hoffmann Diótörő és az Egérkirály című fantáziatörténetének Alexandre Dumas által átírt, kevésbé félelmetes adaptációját szerette volna színre vinni. Az eredeti mese ugyanis egyáltalán nem gyerekeknek íródott, hanem az ember lélek sötétebb oldalát szerette volna megmutatni, és a rémálmokkal az emberi félelmekre világított rá.
„… végtelenül szegényes mű”
Petipa azonban a munka kellős közepén beteg lett és át kellett adnia a koreográfiát Lev Ivanovnak. Mivel a főigazgatóval minden idők leglátványosabb darabját képzelték el, utódját igen szigorú utasításokkal látta el. Éppen a pazar díszletek és látvány miatt idegenkedett viszont az egésztől Csajkovszkij, mert attól félt, hogy mindez elvonhatja a figyelmet magáról a zenéről. Aztán mégis elfogadta a felkérést és néhány hónap alatt elkészült a remekművel. Később egy barátjának írt levelében így fogalmazott: „Napról napra egyre jobban alkalmazkodom a feladatokhoz.”, bár ez teljes mértékben valószínűleg nem sikerült neki, hiszen soha nem sikerült teljesen átélnie és megbarátkoznia a darabbal. A végeredmény ennek ellenére egy felülmúlhatatlan zene lett, amelyet azt tett igazán halhatatlanná, hogy Csajkovszkij számos meglepő és a korát megelőző dallamot épített be a műbe. Állítólag egy barátjával is összeveszett ez idő tájt, aki azt állította, hogy a zeneszerző nem képes olyan dallamot írni, amely az oktávok sorozatára építene. Ennek eredményeképpen születettek meg az adagio variációk, amelyből az egyik a Rózsakeringő után csendül fel. Csajkovszkij másik újítása volt a celeszták alkalmazása, amelyre nagyon büszke volt és alig várta, hogy megmutathassa a közönségének. Mindezek ellenére egyáltalán nem volt elégedett utolsó művével, „végtelenül szegényesnek” nevezte, és meg volt róla győződve, hogy sokkal rosszabb, mint a néhány évvel korábban komponált Csipkerózsika.
Magyarországon 1927. december 21-én mutatták be először Brada Ede koreográfiájával, aki a kor leghíresebb magyar balettsztárja és az ország legkeresettebb tánctanárja volt. A II. világháború után az orosz iskola hatására felújították az előadást, amelyet aztán 65 éven keresztül Vaszilij Vajnonen koreográfiájával láthatott a közönség. Végül 2015-ben született meg a mostani produkció Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája alapján, amelynek fantasztikus látványvilága örök és feleddhetetlen élményt ad a nézőnek.
Apropó diótörő: a történet elején Marikának ajándékozott diótörő bábu a német kultúrkörben az otthont védő szerencsehozó talizmán, így a történet keletkezésekor egy igazán nagy becsben tartott ajándék volt.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
Tizenhét Nobel – díjasra lehetünk büszkék, akiknek magyar kötődésük van – egyikük még él
