Így szállítják az életmentő oltóanyagokat a koronavírus idején

-

Hatvannyolc országban 80 millió egy éven aluli gyerek oltása került veszélybe miután az UNICEF több mint 30 immunizációs programját kényszerült felfüggeszteni a koronavírus okozta intézkedések és forráshiány miatt. A COVID-19 ellen nincs még vakcina, más halálos betegségek ellen azonban igen, ám ezek a jelenlegi helyzetben nehezebben és drágábban jutnak el a „címzettekhez”, a legvédtelenebb gyerekekhez. Az UNICEF együttműködő partnereivel a világ gyerekeinek felét oltja be, ezek a vakcinák évi 2,5 millió kiskorú életét mentik meg. 

Tavaly 14 millió csecsemő maradt oltás nélkül, míg 6 millióan csak az oltások egy részét kapják meg. Idén ennél sokkal rosszabbak a kilátások. A globális COVID-19 járvány soha nem látott kihívások elé állította az alapvető védőoltások beszerzését és szállítását világszerte. Az UNICEF Magyarország idehaza is kampányt indított, hogy így támogassa forrásokkal az életmentő immunizációs munkát.   

A vakcinák szállítását minden esetben helyi, a körülményeket jól ismerő munkatársak végzik. A koronavírus járvány alatt sok oltóközpont bezárt, a tömegközlekedés nem működik, az emberek félnek kimozdulni, a vakcinákat az egészségügyi dolgozók tényleg háztól házig viszik – bárhol is legyen az a ház.  Az UNICEF munkatársainak gyakran saját épségüket kockáztatva, mocsáron, hegyeken és folyókon keresztül kell átkelniük, hogy teljesítsék küldetésüket. 

A vakcinák szállítása speciális körülményeket igényel. Az oltóanyagokat szigorúan 2 és 8 Celsius fok között szükséges tárolni. 

Mongóliában az egészségügyi dolgozók rénszarvasháton szállítanak kanyaró és rubeóla elleni védőoltásokat a távoli Khövsgöl ’Aimag’ tartományba. A tél közeledtével egyre nehezebben tudják megtenni a hosszú utat. Mivel sok család otthona autóval nem elérhető, sokat gyalogolnak, a folyókat pedig egy révész segítségével, kézzel irányított komppal szelik át.

Maliban a közbiztonság romlása és a motoros forgalom korlátozása miatt az oltási csapat szamárfogattal utazik, hogy eljussanak a Mopti régió távoli falvaiba. Moptiban minden negyedik háztartás több mint 15 km-re fekszik a legközelebbi egészségügyi központtól, és 18 000 emberenként csak egy szakképzett orvos elérhető.

Az UNICEF munkatársa kerékpárját megemelve keresztez egy mocsárt, hogy a védőoltásokat eljuttassa a Kongói Demokratikus Köztársaság legtávolabbi egészségügyi zónájába, Manonoba.


Roslinda Narawayan szülésznő és asszisztense egy vanuatui faluba igyekeznek. Három órát kell gyalogosan megtenniük, hogy elérjenek a távoli településre. Mivel az oltóanyagot nem tudják hűtőszekrényben tárolni, a vakcinákat érkezésük után rögtön be kell adni. Roslinda három napon keresztül próbált kapcsolatba kerülni a távoli egészségügyi központ nővérével, de a korlátozott kommunikációs hálózat miatt úgy döntött, így is útnak indul.

Az UNICEF munkatársai Ashwak Althabibi egyszobás házához érkeztek Jemenben. Mivel a házhoz utak nem vezetnek, autóval nem elérhető és így a köveket megmászva kellett elvinniük a szükséges oltást a gyermek számára.

A négyéves Rayana gyermekbénulás elleni oltásra vár India egyik távoli tartományában. Az UNICEF dolgozója kötélen mászva szeli át a heves folyót, hogy eljuttassa hozzá az életmentő vakcinát.

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!