spot_imgspot_img
spot_img

Így készül az augusztusra a Debreceni Református Nagytemplom

-

Article Top Ad (AdSense)

A nyár utolsó hónapjában több újdonsággal is készül a Debreceni Református Nagytemplom, hogy a látogatói élményt még teljesebbé tegyék.

Miután megszűnt az egészségügyi veszélyhelyzet, június közepe óta a hazai turizmus fellendülését tapasztalhatjuk. Nincs ez másként a Debreceni Református Nagytemplomban sem, ahová az újranyitás óta közel ötezren látogattak el.

Az elmúlt évek tapasztalatával szemben idén szinte kizárólag magyar turisták keresik fel a város ikonikus épületét, elenyésző a külföldi látogatók száma – fogalmaz sajtóközleményében az intézmény.

Augusztus 1-jétől hetente három alkalommal – minden kedden, csütörtökön és szombaton – 11 órától garantált vezetéseket indítanak a Nagytemplom B-túráján, mely során a templomtéren kívül a kiállítótereket, a padlásteret, a panorámajárdát és a harangtornyokat is bejárják a csoportok. Ezekben az időpontokban a tárlatvezetés díjmentes szolgáltatás, csupán a templomi belépőjegyet szükséges megváltaniuk a látogatóknak. A nyitvatartási idő is módosul: hétköznapokon mostantól 10-től 18 óráig nyílik lehetőségük felfedezni a templom kiállítótereit az érdeklődőknek.

Az elmúlt években nagy sikernek örvendtek a Debreceni Virágkarnevál hetében meghirdetett éjszakai látogatások. A látogatók biztonsága érdekében ez a hagyomány némileg módosul: az államalapítás ünnepének hetében, augusztus 17-19. között mindennap egészen 21 óráig fogadja a látogatókat a Nagytemplom, ezzel is kerülve az éjszakai látogatások során jellemző tumultust.

A templomban továbbra is rendelkezésre áll kézfertőtlenítő a látogatók számára, és a belépőjegyek érintésmentes, online vásárlása is lehetséges, az esti látogatások idején is.

Forrás: turizmus.com
Fotó: Vist Debrecen

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!