Máté Andrea okleveles pszichológus, aki elsősorban pánikrohamokkal és testsúly-optimalizációval foglalkozik. Ő maga is küzdött a pánik lidércével. Maga is megtapasztalta többször is, hogy milyen kiszolgáltatottság, reménytelenség keríti hatalmába az embert a pánikroham alatt. PánikStop! címmel saját tapasztalatokra épülő kiadványt jelentett meg. Ebben olyan módszereket és trükköket sorakoztatott fel, amelyek neki is segítettek.
Mivel egyre többeket érint a téma, elmerültünk mi is benne. Máté Andreával a pánikrohamok természetéről, lefolyásáról és kezeléséről is beszélgettünk.
– Nemcsak szakemberként látod a pánikrohamok természetét, lefolyását, hanem belülről is, hiszen te is többször megtapasztaltad. Nálad mi váltotta ki az első rohamot?
– Nagyon zűrös, lelkileg és mentálisan is megterhelő időszak előzte meg az első pánikrohamomat. Szakdolgozatírás, államvizsga, munkával kapcsolatos túlhajszoltság és magánéleti válság szakadt abban az időben rám. Ezzel a felütéssel kezdődött a rohamokkal való kapcsolatom. Az egyetemi kötelezettségeimnek sikerrel eleget tettem, majd ennek örömére tartottunk egy szűk körű, családi ünnepséget, ahol az egyik családtagom feltette azt az ártatlan kérdést, hogy hogyan tervezem a jövőt, mi a tervem a továbbiakra. Erre akkor és ott nem volt még válaszom, a kérdésre sem voltam felkészülve, és lélekszinten teljesen lefagytam. Azonban nem volt időm ezzel foglalkozni – pedig jól tudtam, hogy kellene -, mivel a hajtás a munkában egyre csak fokozódott, ugyanis szorított a határidő, ezért államvizsga után ahelyett, hogy kicsit pihentem volna, még tovább feszítettem a húrt, és magasabb fokozatra kapcsoltam. Nem foglalkoztam semmi mással, a határidő vészesen közelgett, a munkát pedig be kellett fejezni. Be is fejeztem, és ahogy az utolsó mondat végére kitettem a pontot, jött is az első roham. És ezt szó szerint kell érteni. Amikor már minden feladaton túl voltam, amikor örülni kellett volna, akkor egy ismeretlen valamivel találtam szemben magamat: a testem félelmetes tüneteket produkálva vette át az irányítást, és az első döbbenettől hirtelen felfoghatatlan volt, hogy mi is történik velem pontosan.
– Ijesztő reakciója ez a testnek és a léleknek. Mi történik egy pánikroham alatt? Milyen tüneteket tapasztalhatunk?
– A pánikroham tulajdonképpen egy eltúlzott, felfokozott idegi állapot, a test fokozott „üss vagy fuss” reakciója, melynek látszólag semmi oka nincs, és derült égből villámcsapásként jelenik meg az ember életében.
Tapasztalataim szerint minden pánikrohamnak három jól elkülöníthető szakasza van. Az első szakasz a roham megjelenésének a fázisa. Ez mindenkinél más és más. Van, akinek a vérnyomás beesésével, másoknál zsibbadással, megint másoknál légszomjjal indul. Innen nagyon gyorsan eljutunk a második szakaszba, ezt én felfutási szakasznak nevezem. A rohamnak ez az a része, amikor koncentráltan tapasztaljuk meg a rohamra jellemző tüneteket. Ilyenek lehetnek például a szapora szívverés, magas vérnyomás, légszomj, valótlanság érzés, halálfélelem, remegés, izzadás és/vagy hidegverejtékezés, mellkasi fájdalom vagy nyomás, zsibbadásérzet a testen, sőt, még a megőrüléstől való félelem is a tünetegyüttes része lehet. Itt fontos megjegyezni, hogy a tünetek intenzitása tőlünk függ: minél jobban hergeljük magunkat, minél inkább a tünetekre figyelünk, annál erőteljesebben fognak jelentkezni, és maga a roham is annál tovább tart. A szakirodalom arról ad tájékoztatást, hogy a rohamok átlagos időtartama 5-től 15 percig terjed, de a valóság sajnos az, hogy egy-egy roham akár 2-3 órán keresztül is eltarthat míg sikerül eljutni a roham harmadik, megnyugvási szakaszába. Itt nagy nehezen sikerül megnyugodni és a testi funkciók is visszaállnak a roham előtti állapotba. És ennél a résznél szoktunk beleesni az ördögi körbe: önkéntelenül elkezdünk rettegni attól, hogy mikor jön a következő roham. És az egészben pontosan ez a csapda, mert ha a következő roham érkezését „várjuk”, akkor az könyörtelenül le is fog csapni ránk.
– Mérföldkő lehet az első roham? Van jelentősége, hogy mikor történik?
– Természetesen igen. Sajnos egyre fiatalabb korosztály is érintett már a pánikrohamokban, azonban elsősorban nem az a fontos, hogy mikor éljük át az első rohamot, hanem az, hogy hogyan reagálunk rá, illetve, ha gyerekekről van szó, akkor a család, hogyan reagál rá. Mindig fontos megnézni, hogy milyen életszakasz előzte meg az első rohamot, történt-e ott valami lényeges, vagy akár első látásra jelentéktelennek tűnő dolog. Sorra kell venni azokat a tényezőket, ami miatt fokozottabb stressznek voltunk vagy vagyunk kitéve, meg kell vizsgálni, hogy milyen érzelmi tartalmak kavarognak bennünk, mik azok a dolgok, amik elől menekülünk, amikkel nem akarunk szembenézni, pedig kellene. Gyerekek esetében mindezek mellett a családot is górcső alá kell venni, mert egy gyermek a családi környezet (szülők, nagyszülők, testvérek) nélkül nem értelmezhető.
– Halálközeli élményként is meg lehet ezt élni?
– Határozottan nem. Halálközeli élménynek azokat a tapasztalásokat nevezzük, amelyek során az egyén fizikailag olyan állapotba került, amibe belehalhatott volna, de ez nem történt meg. Ilyen például amikor valakinek leáll 1-2 percre a szíve, de sikerül újraindítani. A szív megállása és újraindulása között eltelt idő tekinthető halálközeli élménynek.
Pánikroham alatt szó sincs ilyenről, ugyanis roham során semmi olyan fiziológiai változás nem történik a testben, amely az életet veszélyeztetné vagy az élettel összeegyeztethetetlen volna. Viszont halálfélelmet érezhetünk pánikrohamok során. Ez a félelem mindig abból fakad, hogy az ember nem tudja, hogy mi és miért történik, önkéntelenül is attól kezd el félni, hogy itt a vég és biztosan meg fog halni. Mindezt azért, mert olyan tüneteket produkál a test, amelyek infarktusra, szélütésre engednek következtetni, ez azonban csak az agyunk „játéka”, a valóságban szó sincs ilyesmiről.
– Miért nem szabad elbagatellizálni?
– Leginkább azért nem szabad elbagatellizálni, mert a roham az nem egy ok, hanem egy okozat. Azt hisszük, hogy a semmiből tör ránk, pedig ez nem igaz. Tapasztalataim szerint mindig valamilyen élethelyzeti beakadást jelez. Ha úgy tetszik, akkor a lélek segélykiáltása: fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy ahogy most van, az nem jó, lépni és változtatni kell.
– Sokan hisztinek tartják a rohamokat, sokszor nem elég együttérző, megértő a környezet. Miért esnek az emberek ebbe a hibába?
– A pánikrohammal küzdő ember környezete általában értetlenül és tehetetlenül áll a helyzet előtt, mert nem tudják, hogy mi ez, és hogy ők, mint rokonok, barátok, munkatársak mit is kezdhetnének ezzel az egésszel. Annyit érzékelnek, hogy az érintett személy egyik pillanatról a másikra hirtelen rosszul lesz, ilyenkor lehetetlen megnyugtatni, bármit tesznek vagy mondanak az hatástalannak bizonyul. A rohamot átélőre roham során nem hatnak az észérvek, tények, beszorul a saját világába, ami mintegy burokként veszi körbe őt. Ezt a burkot pedig lehetetlen kívülről áttörni. És mivel a környezet valóban tehetetlen, egy idő után elfogy a megértés, elfogy a tolerancia és elfogy a türelem is.
– A kezelési protokollt te is tanultad a pszichológiai tanulmányaid során. Más olvasni róla, mint átélni?
– Teljesen. A tankönyvekben minden a biztonságos megfoghatatlan messzeségben van, és csak egy átfogó képet kap az ember a kórképek milyenségéről. Látod leírva a pánikroham tüneteit, de tapasztalat híján az csak lóg a levegőben. És lehetsz te a legelismertebb, legképzettebb szakemberek egyike, akkor sem fogod tudni, hogy milyen az a valóságban. Egy dolog olvasni valamiről, és a másik dolog megtapasztalni azt. A pánikroham is akkor válik valóságossá, megfoghatóvá és megérthetővé, amikor megérzed a saját bőrödön, hogy ténylegesen mit is jelent amikor 150 ütés/perces ütemmel megy a szíved, a vérnyomásod az egekben van, nem kapsz levegőt, és bár látszólag semmi nem indokolja, és a nálad is jobban kétségbeesett környezeted próbál meggyőzni az ellenkezőjéről, de te szentül meg vagy győződve arról, hogy itt a vég, ütött az órád.
– A PánikStop! kiadványodban segíteni akarsz a pánikrohamoktól szenvedőknek. Hogyan?
– A PánikStop! egy E-book, melyben gyakorlati módszertant kínálok mindazok számára, akik pánikrohamokkal és szorongással küzdenek. Egy olyan módszertani kézikönyvet írtam, mely segítséget nyújt abban, hogy hogyan lendüljünk át a lehető leghamarabb egy pánikrohamon, illetve mit tegyünk annak érdekében, hogy végleg megszabadulhassunk tőle. Az E-bookban egy rövid, a jobb megértést szolgáló elméleti áttekintés után konkrét gyakorlatokat mutatok be, amiket a rohamok alatt lehet végezni. Ezek olyan gyakorlatok, melyeket anno én is végeztem, és a klienseimmel is végeztetem őket. Végtelenül egyszerűek, és saját tapasztalataim és a visszajelzések alapján azt tudom mondani, hogy működnek. Egyetlen titkuk van csupán: csinálni kell őket!
– A tanácsaid elolvasása is segítség lehet. De miért fontos a szakemberrel való személyes konzultáció is?
– Mert egy kívülállóval történő beszélgetés mindig segíthet objektíven áttekinteni azt az élethelyzetet, amibe jelenleg bele vagyunk szorulva és vakfoltosak vagyunk rá. Egy kívülálló segítő szakember – legyen ő bárki, akit el tudunk fogadni és akiben megbízunk – érzelmileg nem elfogódott velünk szemben, tényszerűen át tudja látni a velünk történteket, és képes azt megláttatni velünk is. Onnantól pedig csak rajtunk áll, hogy meg merjük-e lépni azokat a lépéseket az életünkben, amelyekről egyébként lelkünk mélyén mindig tudjuk, hogy előbb-utóbb meg kell majd lépni őket. Egy szakember támaszunk lehet ebben a folyamatban, de azt nem szabad elfelejteni, hogy csodát tenni senki sem tud. Nincs az a szakember, segítő, aki rendbe tudja tenni helyettünk az életünket. Ezt nekünk kell akarni és nekünk kell megtenni is. Én arra buzdítok mindenkit, hogy merjen lépni, merjen segítséget kérni, mert mint mindenből, úgy a pánikrohamok világából is létezik kiút.
Készítette: R. Szabó Zsuzsa
Kapcsolódó cikkek:
A bántalmazó kapcsolatok lélektana – Interjú Bucsi Mariann írónővel
