Így kapcsolódhatunk ki, ha túl sok volt a kütyüzés

-

Idén minden eddiginél több időt töltöttünk digitális eszközeink társaságában, hiszen online tanultunk, dolgoztunk, vásároltunk és szórakoztunk. Ezzel párhuzamosan sokan elkezdték érezni az állandó online lét negatív hatásait: a folyamatos készenlét miatti stresszt, a képernyőfény okozta szemfáradtságot, a nehezebb elalvást. Mire érdemes odafigyelnünk, hogy az otthon töltött idő alatt is egészséges egyensúlyt tartsunk a kütyüzésben? Az LG szakértői most segítenek abban, hogyan kapcsolódhatunk ki úgy, hogy közben továbbra is maximálisan kihasználjuk a technológia nyújtotta lehetőségeket.
Figyeljük magunkat
Azért, hogy tisztában legyünk azzal, valójában mennyi időt is töltünk digitális eszközeink nyomkodásával, érdemes felügyelnünk saját szokásainkat. Egyes eszközökön gyárilag elérhető a képernyőidő-funkció, amellyel napokra vagy hetekre lebontva akár percre pontosan is követhetjük, mennyi időt töltöttünk a kijelző előtt. Ha gyárilag nincs ilyen megoldás az eszközünkön, számos alkalmazás kínál hasonló szolgáltatást – ilyen például az AntiSocial, ami megmondja, hogy mennyi időt töltünk el a közösségi felületeken, milyen alkalmazásokat használunk, sőt azt is, hogy hányszor oldjuk fel a telefont.
Tudatosan a kék fénnyel
A képernyők, kijelzők által kibocsátott ún. nagy energiájú, káros ibolyakék fény irritálhatja a szemet, koncentrációs problémákat, fáradékonyságot és fejfájást okozhat, de hosszú távon a teljes bioritmusunkat is felboríthatja azzal, hogy csökkenti az elálmosodásért felelős melatonin hormon szintjét. Tévé esetén ezért érdemes olyan kijelzőtípust választanunk, amely kevesebb kék fényt bocsát ki és nem vibrál – a német TÜV Rheinland szerint ilyenek például az LG OLED tévéinek paneljei. A mobileszközök esetében fontos az időzítés: a pihentető alvás érdekében 1-2 órával lefekvés előtt már ne nyomkodjuk okostelefonunkat vagy tabletünket, használjuk a komfort nézet vagy kékfényszűrés-funkciót, vagy simítsunk kékfényszűrő fóliát a képernyőre. Az LG szakértői szerint a fólia nem jó választás azonban monitorok esetén, hiszen a munka során fontos lehet, hogy az eredeti színeket lássuk. Mivel ezeket hosszú órákon keresztül, folyamatosan és közelről nézzük, fontos, hogy a fényerőt és a kontrasztot megfelelően állítsuk be – a túl sötét képernyő ugyanis pont olyan fárasztó lehet a szemnek, mint a túl erős fény. Ha meg akarjuk óvni magunkat a kék fény káros hatásaitól, munkához a legjobb választás egy dioptria nélküli kékfényszűrő szemüveg.
Szervezzünk tudatosan
A folyamatosan rezgő, villogó, csipogó eszközeink ritkán adnak lehetőséget arra, hogy elmélyüljünk egy feladatban. Próbáljuk meg tudatosan megszervezni digitális jelenlétünket is: ne indítsunk el egyszerre három programot és ne használjunk párhuzamosan ugyanarra a feladatra két különböző készüléket. Ugyanígy fontos észben tartanunk, hogy a figyelmünkért versengő barátok, kollégák és családtagok sürgős esetben valószínűleg felhívnak majd, és nem fogunk lemaradni semmiről, ha egy kicsit kikapcsolunk. Ha határokat szabunk online jelenlétünknek, hatékonyabban és stresszmentesebben zajlanak majd a mindennapjaink.
Relaxáljunk digitálisan
Az értesítéseket kikapcsolva digitális eszközeinket is használhatjuk kikapcsolódásra. A 7Mind nevű alkalmazásban például 7 percen keresztül kifejezetten meditációs és relaxációs feladatokat kapunk. A rendszeresen végzett gyakorlatok hosszú távon segítenek abban, hogy könnyebben tudjunk fókuszálni a feladatainkra anélkül, hogy minden digitális eszközünk elterelné a figyelmünket. Segítenek továbbá leküzdeni azt a vágyat, hogy azonnal válaszoljunk minden üzenetre, így egy idő után nem fog zavarni, ha kimaradunk egy beszélgetésből vagy nem elsőként veszünk észre egy státuszfrissítést.

Fotó: Unsplash
Kapcsolódjunk ki fizikailag
Érdemes az eszközeinket félretéve napi 1-2 órán át olyan tevékenységet végezni, ami nem igényel képernyőt: ilyen lehet a főzés, az olvasás, a jógázás vagy bármilyen kézműves tevékenység. Válasszunk olyan aktivitásokat, amik feltöltenek minket, hogy a munkához visszatérve fókuszáltabbak, produktívabbak és energikusabbak legyünk. Ez azért is fontos lehet, mert a munkánk már nem csak a számítógépeinken, hanem a mobilunkon is folyamatosan velünk van, ez pedig az otthon töltött idő alatt észrevétlenül kitolhatja a munkaórákat. Azért, hogy a munkát és az online kikapcsolódást mentálisan is el tudjuk választani egymástól, érdemes ezt a szünetet közvetlenül a munkaidő végére időzíteni.
Kategória:

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!