A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján muszáj hangsúlyoznunk, hogy mindenkinek joga van a biztonsághoz! Nemtől függetlenül sajnos bárkit érhet bántalmazás, de olyan világban élünk, amiben többségében nők ellen követnek el erőszakot. Gondolkodjunk el azon, hogy pontosan mitől is kell megvédeni a nőket? Engedjétek meg, hogy megosszam egy személyes történetemet. Szilveszter estéjén történt…
Már lábujj-lefagyós idő volt, ezért úgy döntöttem, hogy taxival megyek drága barátnőmhöz, akit nagyon szeretek, de legalább annyi bosszúság volt bennem, mint egy főgonosz Disney karakterben, amikor kiderült, hogy a világ másik végére szervezett szilveszteri bulit. Nem mondom, hogy nem szeretem a telet vagy a hideget, mert egy fullasztó nyár után jól esik fellélegezni és hát végre van funkciója annak a négy darab vastag téli kabátnak, amiből egy is elég lenne, de hogy is fogalmazzak… Olyanok vagyunk a téllel, mint két nagyon távoli unokatestvér. Egymás életében vagyunk, ha akarjuk, ha nem. Ha már nagyon régen láttuk egymást, akkor kifejezetten kíváncsiak vagyunk a másikra, de amikor végre találkozunk, akkor bőven elég fél óra együtt. Az előttem álló út viszont több volt, mint fél óra, úgyhogy hívtam egy taxit.
Harminc fölött, de ötven alatt volt a férfi sofőr kora. Beszálltam mögé, elindultunk, minden rendben volt, aztán megszólalt. Itt már éreztem, hogy ez egy nagyon hosszú út lesz, még annál is hosszabb, mint amit a Google írt útidőnek. Habár az eseményeket csak kívülről szemlélőknek nem tűnhetett sokkal hosszabbnak az út a kelleténél, ők nem kerültek egy másik dimenzióba a sofőrrel, ellenben velem. Tipikusan az a beszédes fajta volt, akinek nem kell, hogy reflektálj arra, amit mond, sőt, ha megpróbálod, akkor se hagyja. Ő beszélt, én udvariasan hümmögtem, néha hagytam, hogy a kanyarokban és fékezéskor billegjen a fejem, hogy úgy tűnjön bólogatok. Így utaztunk hosszú percekig.
Néztél már nagyon hosszú ideig egy szoborra, arra várva, hogy hátha megmozdul? Út közben elbambultam, és valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy szobor, mert amikor megütötte a legidiótább kijelentés a fülemet, akkor hirtelen megmozdultam. A taxisra néztem, ő pedig úgy nézett vissza rám, mintha valóban egy olyan szobor lennék, akit bámulnak, hátha megmozdul, de mindenki tudja, hogy úgy se fog megmozdulni, én viszont mégis megmozdultam, amitől a vér is meg más is megfagyott a taxisban. Nem akartam ráijeszteni, de itt már nem tudtam csendben maradni.
Elmesélte a taxis, hogy van egy kislánya, aki körül úgy érzi, hogy szükség lenne erős fiúkra. Fiúkra ahhoz, hogy megvédjék. Hogy minden fiúnak bunyóznia és gyúrnia kellene. Agresszívnak kell lenniük, beleállósnak. Egész egyszerűen fizikailag erősnek kell lenniük, hogy megvédjék a lányokat. Én erre tettem meg az ominózus mozdulatomat és csak annyit kérdeztem:
Kitől kell megvédeni a lányokat?
El kezdte magyarázni, hogy hát az erőszakos fiúktól, akik nem értenek a szóból, agresszívan beleállnak… óóó. Leesett neki.
Legyen erős a férfi, hogy megvédje a nőt egy másik erős férfitól? Nem is azon voltam fennakadva (pedig lehettem volna) hogy azt fejtegette, hogy a „férfi legyen erős” miközben a lány miért ne lehetne az. Azért akadtam ki, mert olyan világban élünk, ahol minden nehézség mellett még egymás életét is megnehezítjük és mások elfogadhatatlan viselkedése miatt kell „erősnek lenni”.
Miért nem a probléma forrását kezeljük? Miért csak védekezni próbálunk? Miért nem foglalkozunk azokkal, akik felhatalmazzák magukat a bántalmazás akár csak lehetőségére? Férfiak harcolnak férfiakkal, de a nők sérülnek. Hol igazságos ez? Bántalmazás azonban bárkit érhet, többségében viszont nők vannak kitéve férfiak által, utcán vagy családon belül elkövetett erőszaknak. Erről részleteket és a segítségkérés lehetőségéről a NANE oldalán olvashattok.
