spot_img
spot_img
spot_img

Idén tilos szilveszteri bulit tartani – Január 11-ig meghosszabbították a kijárási korlátozást

-

Article Top Ad (AdSense)

„Szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos, hogy mi is legyünk.” – Orbán Viktor szerint így reagáltak a járványügyi szakemberek a kijárási korlátozások enyhítéséről folytatott tárgyalásokon. Ennek eredménye az újabb hosszabbítás, január 11-éig már biztosan a jelenlegi szabályozások szerint kell alakítanunk az életünket – jelentette be a miniszterelnök ma délutáni közleményében.

Otthon pukkan a pezsgő 2020-ban

Már biztos, hogy nem a megszokott újévkezdéssel számolhatunk 2021-ban. A kormányzati döntés alapján december 31-én a szilveszteri bulikat és utcabálokat tilos megtartani. A miniszterelnök hozzátette, hogy egy jó buliért nem érdemes kockára tenni mindazt, amiért hónapok óta harcolunk. Egy kivétel lehet ezalól a december 24 – azaz a Szenteste. Az erre a napra vonatkozó esetleges lazításról a járvány alakulásának függvényében később hoznak döntést.

Fotó: Minibusz

Orbán Viktor december 7-ei bejelentését azzal kezdte, hogy az este 8 és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalom, és minden novemberben bevezetett szigorú intézkedés érvényességét meghosszabbították január 11-ig. A kórházak leterheltsége változatlanul fennáll, a járványügyi adatok eléggé aggasztóak az utóbbi hetekben és a szakemberek is egyhangúan nyilatkoztak: a szigorú intézkedéseket továbbra is fenn kell tartani a vírus megfékezésének érdekében.

Az esetleges karácsonyi enyhítésről december 21-én adnak tájékoztatást. Az ünnepi összejöveteleket tekintve legfeljebb 10 fő most is részt vehet családi vagy magánrendezvényeken.

Vannak méltányossági helyzetek

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi történik akkor, ha rajtunk kívül álló okok miatt szegjük meg a kijárási korlátozásokat? Előfordulhat, hogy forgalmi okok következtében nem érünk haza 20:00 órára, ilyenkor ugyanúgy jár a büntetés, vagy a hatóságok elengedhetik a szankciókat? A legjobb példa erre egy péntek délutáni dugó, vagy egy baleset miatti lezárás, mindkettő akár több óra plusz menetidővel is járhat.

Fotó: Borsod24

„Természetesen a mindennapi életünkben vannak olyan élethelyzetek, amikor valaki meg akar felelni a kijárási tilalom szabályainak, de olyan előre nem látható ok történik, mint például egy olyan forgalmi esemény, amely alapján nem ér haza a kijelölt időpontig. Rendőreink ezekben az esetekben méltányosságból eltekintenek a szankCió alkalmazásától.”- nyilatkozta Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Hamarosan indul a vakcina-előjegyzés

A közeljövőben elérhetővé válhat a magyar emberek számára is a vakcina. Müller Cecília, országos tisztifőorvos szerint ez a járvány kezelésében egy óriási eszköz, és jelentősen pozitív irányba billenti majd a járványhelyzetet. Azt is hozzátette, hogy a kormány minden olyan vakcináról folytat tárgyalásokat, amely megfelel a hivatalos engedélyeztetési eljárásoknak.

Ahogy Szlávik János korábban kifejtette, az oltás ingyenes lesz és csak annak adják be, aki az oltakozási szándékot előzetesen közli a hatóságokkal. Hamarosan indul vakcinainfo.gov.hu weboldal, ezen a felületen lehet majd jelezni, ha igényt tartunk a vakcinára. Ezen kívül széleskörű tájékoztatást tesznek közzé az elérhető oltóanyagokról és a beadatás menetéről is.

Az internettel nem rendelkező, idősebb generációt a tisztifőorvos levélben kereste meg, hogy a nyugdíjas lakosság is tudja jelezni, ha szeretné megkapni az oltást. Ezt a levélhez csatolt válaszborítékban meg is tehetik a 60 év felettiek. A vakcinák beadása a már meghatározott oltakozási sorrendet figyelmbe véve történik majd. Elsőbbséget élveznek a koronavírus elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozók, majd őket követik az idősek és a krónikus betegek.

Magyarországon az orosz vakcina

Magyarországon jelenleg az orosz Szputyik V oltóanyag van jelen. Müller Cecília a Kormányinfón elmondta, az egészségügyi hatóságok jelenleg is tanulmányozzák a vakcinát, mely rendkívül nagy szaktudást igénylő feladat. Ezen kívül a héten az egyik kínai oltóanyag dokumentációja is megérkezik Magyarországra, ami teljesen már elven működik, mint az orosz típus. Hangsúlyozta, hogy az összes létező oltás gyártójával tárgyal a magyar kormány és egyszerre több lehetőség közül választhatunk majd.

Fotó: The Scientist Magazine

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az első hivatalos oltás a Pfizer és a BioNTech vakcinája lesz, amivel már meg is kezdődött a veszélyeztetett lakosság tömeges oltása Nagy-Britanniában. A tervek szerint elsőként az idősotthonok lakóit és személyzetét oltják be, majd a 80 felettieket és az egészségügyi dolgozókat. Nagy-Britannia 40 millió dózist vett a vakcinából, mely a kísérletek során 95 százalékos hatékonyságot mutatott. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója az engedélyezést történelmi pillanatnak nevezte a koronavírus ellen vívott harcban.

Megtudtuk, hogy meddig fertőz a koronavírusos beteg

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!