„Egy ilyennel anya is eljárna!” – hangzott a kijelentés, amikor beálltam a tesztautóval a garázsba. Szóval a Honda Jazz még mindig tudja, mit csinál.
A Jazz már-már fogalommá vált, ami nem csoda. Tökéletesen betalált a célcsoportnál, jól teszi a dolgát. Feltűnésmenetesen szolgál a hétköznapokban, praktikus, a Magic Seat ülésrendszerhez pedig ódákat zengnek a családok, babakocsikat pakoló anyukák. Nem csodálkoznék, ha akadnának óvodák, ahol ülésrendet is emlegetnek „Mágikus Ülésként”. Baba- és gyerekgenerációk köszönhetik mindennapi kilométereiket a Jazznek.
Élvezetes vezethetőség? Felejtős. A Jazz sosem volt egy sportos fajta, élettere a város és elővárosi dzsungel. Emlékszem, az előző modellciklusnál bevezetett hatodik sebességfokozat sem javított érdemben az autópálya-tempónál betolakodó motorhangon, mindez a túl rövid áttétel miatt. De mekkora öröm volt betenni a mountain bike-ot úgy, hogy nem kell levenni az első kereket, csupán ledönteni a hátsó üléstámlát!
Eltelt pár év, most éppen a babakocsi-gyerek-bevásárlás alkotta végeláthatatlan Bermuda-háromszög jelenti a mindennapi kihívások gerincét. Az aktuális Jazz pedig nem ehhez a feladathoz nőtt fel, hiszen ezt eddig is remekül tudta, hanem „autósságban” lépett szintet. Aminek szó szerint ára van.
Mondhatni felnőtt a feladathoz. Autópályán is komfortosan lehet vele közlekedni, utasterének megjelenése korhű nívót képvisel, a kabin helykínálatára eddig sem lehet panasz és továbbra sincs. Négy felnőtt is kényelmesen elfér benne, számos tárolórekesz és palacktartó, USB csatlakozók hátul is, érintőképernyő Android Autóval és Appler Car Play-jel.
A 298 literes csomagtér ugyan nem gigászi, de remekül bővíthető a 60:40 arányban dönthető hátsó ülésekkel, és a hátsó üléspad alatti zugba is berakhatunk pár csomag pelenkát. (Utóbbit nem próbáltam, pedig így utólag belegondolva érdemes lett volna.) A belbecs tehát adott, a külső is kifejezetten kívánatos a (441 ezer forintba kerülő) kéttónusú Surf Blue fényezésnek és az álterepes kiegészítőknek köszönhetően.
Milyen vezetni?
Sallang- és érzelemmentes. Méretéből fakadóan is kitűnően illeszkedik a városi kirakóba, visszajelzésektől mentes kormánya könnyen tekerhető, futóműve téligumikkal is hatásosan szűri ki az úthibákat. Az osztott A oszlop nagyszerű panorámát tár elénk, és mindaddig hibridautósan meghitt csendben autózhatunk, amíg nem lépünk oda jobban az 1.5 literes, 98 literes benzinmotornak.
Amint ez megtörténik, kellemetlen szólam tolakodik be az utastérbe. Ezért is jobb, ha tartjuk a kényelmes flow-t, és helyette a 107 lóerős elektromos motorra bízzuk magunkat, amíg csak lehetséges. A terhelésre kellemetlenné váló motorhang mellett a sávtartó asszisztens működése volt a másik fájó pont. Idegesen reagált (túl) minden úthibát és gyengén felfestett szakaszt, csipog, jelez, hogy „térjünk észhez”. Én inkább kikapcsoltam – amihez nem elég egy gombnyomás, almenübe kell látogatni. Ugyanakkor örömteli a kúszást megakadályozó Brake Hold funkció megléte; kár, hogy minden egyes indulásnál meg kell nyomni a gombot az aktiválásához és nem jegyzi meg a rendszer.
A 9,9 másodperces gyorsulástól egyetlen anyukának sem lesznek csigolyapanaszai, de van elég erő a Jazz Crosstarban ahhoz, hogy időben odaérjünk a 19 órás zárás előtt. A 173 km/órás végsebesség is rendben van papíron – komoly családi vészhelyzet kellhet a kipróbálására. 5,2 literes átlagfogyasztásából könnyedén faraghatnak kedvezőbb időjárási körülmények között a balerina-finomságú lábmunkával megáldott sofőrök.
Összességében tehát a Jazz továbbra is hozza azt, aminek köszönhetően elődei naggyá tették, csak egy fokkal érettebben, finomabb és szofisztikáltabb tálalásban. Ennek pedig ára van: a kizárólag Executive felszereltségű Crosstar listaára 8 789 000 forint, egy-két extrával pedig lazán 9 millió fölé tornázzuk az összeget.
Apropó, neked mi volt a jeled az oviban? Nekem fenyőfa.
(A fotók Olympus E-M5 Mark III fényképezővel készültek.)
