spot_img
spot_img
spot_img

Holnap rendezik meg a III. Érdi Vágtát

-

Article Top Ad (AdSense)

Egész napos jótékonysági rendezvénnyel, érdekes családi programokkal várják a gyerekeket és felnőtteket a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. Július 18-án, idén már harmadjára rendezik meg az Érdi Vágtát, ismert művészek társaságában. Az esemény keretén belül állandó programok között szerepel: kézműveskedés, sétalovagoltatás, kirakodóvásár, kisállat simogató, habfürdőzés a tűzoltóság közreműködésével.

A programot színesíti a Hunyadi 1456 Történelmi musical koncert változat a Magyar Történelmi Színház közreműködésével. A nap házigazdája: Sipos Imre, színművész. Több év után az idén, újra lesz a Nemzeti Vágtán sztárfutam, és annak előfutamát Simonpusztán tartják vasárnap, a színészek már szombaton is tréningeznek. A résztvevő művészek a következők: Bács Péter, Krajnik-Balogh Gábor, Nagy Ervin, Sipos Imre, Széchenyi Krisztián. Napközben a nemrég lesérült Varga Viktor is fellép a színpadon.

A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület várja a családok apraját-nagyját, hiszen a jótékonysági eseményen biztosan mindenki megtalálja a kedvére való programokat. Simonpusztán minden alkalommal az események teljes körű képet nyújtanak lovas kultúránkról, múltunkról és történelmünkről egyaránt. A szervezet a magyar kultúrát, hagyományokat helyezi az előtérbe, további célja, hogy hazánk kiemelkedő történelmi eseményeit jobban megismerjük, továbbá hogy a mai rohanó világban közelebb kerüljünk a lovakon keresztül a természethez, az állatszeretethez. 

Kapunyitás: 10.30

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!