spot_imgspot_img
spot_img

Híres emberek, akiknek beárnyékolta életét az AIDS

-

Article Top Ad (AdSense)

Ma van az AIDS elleni küzdelem világnapja, ezért most bemutatjuk azokat az ismert embereket, akik HIV fertőzéssel küzdenek és azokat is, akik elveszítették a harcot a pusztító vírussal szemben.

1988. óta december 1-je az AIDS elleni küzdelem világnapja, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét erre a veszélyes betegségre. A HIV mozaikszó a kórokozót, a humán immundeficiencia vírust jelöli, míg az AIDS (más néven szerzett immunhiányos tünetegyüttes) maga a betegség, amelyet a HIV fertőzés előidézhet.

A HIV fertőzés fokozatosan pusztítja azokat a sejteket, melyek központi szerepet játszanak az immunválasz kialakításában, így károsítja az immunrendszert, amelynek következtében a szervezet egyre kevésbé képes felvenni a harcot a kórokozókkal szemben. A betegségnek négy szakasza van: az első stádiumban már jelentkezhetnek vírusfertőzésre utaló jeleket, de ezek önmagukban még nem adnak okot gyanúra. Ezt egy panaszmentes időszak követ, amikor a HIV vírus tünetmentesen szaporodik a szervezetben. A harmadik stádiumban már károsodott az immunrendszer védekezőképessége, ezért ekkor már a HIV fertőzött nem tud ellenállni a különböző vírusoknak és baktériumoknak, ezért különböző fertőzések jelentkezhetnek. Az utolsó stádium pedig maga az AIDS. Ha a HIV fertőzött nem kap megfelelő kezelést, akkor nagyjából 10 év után az immunrendszer már olyan súlyosan és visszafordíthatatlanul károsodik, hogy kialakul az AIDS.

És most nézzük azokat az ismert embereket, akik évek óta HIV fertőzöttek:

Magic Johnson

Az 1991-ben megfertőződött legenda beismerte, hogy valószínűleg a nők százával való intim kapcsolattartás útján fertőződött meg a vírussal, ami megerősítette, hogy mindenki egyformán kiszolgáltatott a betegségnek. Közel 30 évvel a fertőzés kialakulása után Magic Johnson él és virul, és alapítványával azon dolgozik, hogy minél több városban legyen elérhető a tesztelés és minél több emberhez eljuttassák a szexuális edukációt.

Charlie Sheen

Az 55 éves színész 2015-ben az NBC Today című műsorban számolt be betegségéről. Egykor ő volt a legjobban fizetett televíziós színész, a Két pasi meg egy kicsit című sorozat egy epizódjáért 1,8 millió dollárt kapott. Aztán amikor a szerződését felmondták nyilvánosan összeomlott. A vele készült interjúk újra felhívták a figyelmet az AIDS-re, és minden idők legnagyobb számú Google keresését eredményezték.

Andy Bell

2004-ben az Erasure zenekar frontembere arra használta HIV pozitív állapotának bejelentését, hogy felhívja a figyelmet a betegség körüli tudatlanságra. A brit popénekes azóta a HIV edukációnak szenteli életét és több válogatás albumot is kiadott, hogy pénzt gyűjtsön az AIDS és a HIV kutatások előmozdítására, de a new yorki székhelyű Hetrick Martin Intézet nagyköveteként és több brit LMBT közösséget kiszolgáló szervezetnél is dolgozik.

És, akik elmentek:

Rock Hudson

A sármos színész volt az ötvenes-hatvanas évek Hollywoodjának egyik legnagyobb szívtíprója, és az első híresség, aki belehalt a betegségbe. Hódításai között szerepelt Doris Day, Julie Andrews és az örök barátnő, Elizabeth Taylor is. Házas mindössze egy rövid ideig volt, és csak azért, hogy homoszexualitását eltitkolja. 1985-ös halála egy kisebb fajta pánikot okozott Hollywoodban, mert az utolsó, Dinasztia című tévéfilmjének forgatásán csókolózott Linda Evans-szel. Szeretet barátja elvesztése arra ösztönözte Elizabeth Taylort, hogy életre hívja az Elizabeth Taylor AIDS Foundation elnevezésű alapítányt az AIDS kutatásokra.

Freddy Mercury

Fotó: mult-kor.hu

A legendás sztár 1991-ben halt meg az AIDS által előidézett bronchopneumóniában mindössze egy nappal azután, hogy nyilvánosan elismerte betegségét. A Queen együttes énekesének biszexuálitásával mindenki tisztában volt a zenei világban. Partnere, Jim Hutton szerint 1987-ben diagnosztizálták nála az AIDS-et, ezt követően pedig már szinte alig mutatkozott nyilvánosan. Mivel ekkorra már rettenetesen lefogyott, a következő évben az újságok egyre többször találgatták, hogy mi állhat egészségi állapota hátterében. Utolsó videóklipjük forgatásán már láthatók voltak a Kaposi-szarkóma (az AIDS egyik velejáró rákos megbetegedése) bőrtünetei is. Egy vasárnap estén, 1989. november 24-én estén aludt el örökre.

Anthony Perkins

Alfred Hitchcock Psycho című filmjének gyilkos szállodatulajdonosa, Norman Bates egész életében arról volt ismert, hogy nőkkel és férfiakkal egyaránt ápolt romantikus viszonyokat. „Sokan az hiszik, hogy ez isten bosszúja, de én azt hiszem, hogy azért történik, hogy megtanítsa az embereket a szeretetre és a könyörületre.” – nyilatkozta halála előtt. Felesége és két fia is mellette volt, amikor 1992-ben meghalt szintén az AIDS-hez kapcsolódó tüdőgyulladásban.

Itt további érdekes olvasnivalót találsz:

5 híres nő és 5 fontos dolog, amit tőlük tanulhatunk

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!