spot_imgspot_img
spot_img

Hipp-hopp, jön Vuk!

-

Article Top Ad (AdSense)

Szállj fel velünk a nosztalgia-vonatra! Néha jó érzés visszaemlékezni a kedves, vicces és szívmelengető, régi magyar mesékre, amik már több generáció szívébe lopták be magukat.

Hipp-hopp, jön Vuk!

Ki ne szeretné az aranyos kis Vukkot? Ő, aki az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély, sokat tanul kisróka létére és mi is sokat tanultunk tőle az életről, a halálról, a magányról és a barátságról. Fekete István talán akkor még nem is sejtette, hogy egy örök klasszikust vetett papírra, amit aztán Daragay Attila a képernyőre varázsolt. 41 éve, ezen a napon mutatták be a Vuk című egész estét magyar rajzfilmet.

A mese bemutatását követően 2,4 millió szem tapadt a képernyőkre, ezzel az 1980 utáni magyar filmgyártás legnézettebb alkotása lett. Nem tellett sok időbe, hogy ne csak a magyar gyerekek otthonát színezze meg a kisróka története. The Little Fox címen hamar kiadták angolul is.

A mese nem lenne igazi a főcímdala nélkül. Az ikonikus dal szövegét Szenes Istvánnak, a zenéjét Wolf Péternek, a fülbemászó előadást pedig az akkor még 7 éves kislányának, a ma már elismert énekesnőnek, Wolf Katinak köszönhetjük. Felragyog az ég is, felkiáltok én is: Hipp-hopp, jön Vuk!

A híres egyfejű

Kép: Wikipédia

Ha klasszikus, régi magyar mesékről van szó, akkor talán elsőre fel sem tűnik, hogy mennyire változatos alkotások szépítették a gyerekkorunkat. A rajztechnikától kezdve, a történeteken át mindegyik önmagában egy egyedi műalkotás. Van azonban, hogy egy meséhez nincs is szükség animációra, tollra vagy ceruzára, csak pár kézre és pár kedves figurára.

Süsü, a sárkány nemzetközileg is elismert bábmusical. Csukás István képzeletének a szüleményét végig a jószándék vezérelte. Süsüt jósága miatt kigúnyolják a testvérei, apja pedig kitagadja, ezért kénytelen továbbállni. Az emberek földjére téved és furfangos kalandok árán ő lesz a birodalom Fő-fő és Udvari Mindenes Sárkánya.

Kicsit sajnálom, hogy 8 év alatt csak 9 részt élt meg. Süsü, aki úgy érezte, hogy vidám lelkét senki sem érti, se gyerek, se nő és se férfi, barátokra lelt a sorozat alatt. A legvégén pedig még a szerelem is rátalált.

A macskák réme

Kép: YouTube

A változatos alkotásokról beszélve, nekem egyből eszembe jut Frakk, a macskák réme. A különleges, addig még annyira nem látott papírkivágásos animáció miatt nem csak a történet, de a képivilág is eszméletlenül játékos, fenntartja a figyelmet.

Irma néni két szemtelen macskája, Lukrécia és Szerénke az őrületbe kergetik Károly bácsit, aki emiatt befogadja Frakkot. A kutya feladata, hogy rendbe tegye az elkényeztetett macskákat, ami nem könnyű. A folytonos civakodás, incselkedés és káosz megszínezi az idős házaspár életét és valljuk be, hogy a miénket is.

Hogy lehet egy ilyen egyszerű koncepció ennyire szórakoztató? A sorozat írója, Bálint Ágnes saját életéből inspirálódott. A valóéletben is két, folyton civakodó macska vette őt körül és állítólag vejének volt egy vizslája, akit 100 forintért vett egy sintértől. Ők inspirálták a mesét, ami annyira valóságos, hogy könnyen tudunk vele azonosulni.

A leghíresebb magyar család

Kép: YouTube

A magyar történelem talán legismertebb családja a Mézga család. Európa szerte, de még Kubában is imádják őket. A családfő, Mézga Géza nyakán van a csacsika család, ami mindig belekeveredik valamibe. Nem véletlen, hogy felesége, Paula az akciódús napok végén elgondolkodik, hogy mégis Hufnágel Pistihez kellett volna hozzámennie. Két gyerekük van, Kriszta, a szabadszellemű és Aladár, a zseni.

Az első szériában Aladár felveszi a kapcsolatot a család 30. századi rokonával, MZ/X-szel, aki fényposta segítségével különös dolgokat küld. A második szériában Aladár éjszakánként kisurran beszélő kutyájával egy kis űrutazásra. A harmadik szériában földkörüli útra megy az egész család. A negyedik széria sajnos pénzszűke miatt csak 2 részt tud felmutatni.

Ezek a nem hétköznapi, vicces sztorik semelyik másik családban nem fordulnak elő, mégis valahol tudunk velük azonosulni. Az egész család belopta magát a szívűnkbe. Ha Paula nem is mindig, de mi azért örülünk neki, hogy Mézga Gézához ment feleségül.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!