A szomszédban háború dúl, a magyar nép pedig összefogott, hogy segítsen azokon az embereken, akik kénytelenek voltak elhagyni az otthonukat, hátrahagyni a család férfi tagjait és elmenekülni a hazájukból. Az oroszok előrenyomulásával napról napra többen érkeznek, már két és fél millióan hagyták el az országot.
Hihetetlen és profin működő segélyezés alakult ki az elmúlt héten a Nyugati pályaudvarnál, és mára már a Keletinél is. Hallunk róla, hogy önkéntesek 24 órában igyekeznek a menekülteken segíteni, de hogyan kell ezt elképzelni?
Helyszíni beszámoló következik, és bevallom, annyira elragadtak az érzelmek munka közben, hogy hazavittem elszállásolni egy Ivano– Frankivszkból menekülő ukrán angoltanárnőt, Oksanát és tini lányát, Sofiát,akik 2 nap múlva tovább utaztak a rokonokhoz Portugáliába.
Harmadszor futottunk neki a családdal annak, hogy szállást nyújtsunk egy vagy két főnek pár éjszakára, akár egy négylábú kedvenccel kiegészítve. Az első két alkalommal jó szándékkal felvértezve hiába ingáztunk ide-oda a két pályaudvar között, nem volt kinek segíteni. Hiába szólt minden tudósítás arról, hogy csak érkeznek és érkeznek a menekültek, nem láttuk a tömeget, csak néhány, már valamilyen konkrét segítségre váró afrikai diákot. Egyszerűen a vonat érkezése után 2 órával kiürült a pályaudvar menekültekkel foglalkozó szárnya. Mindez köszönhető a nagyon olajozottan és remekül együttműködő civileknek és állami szervezeteknek, amelyek ideiglenes szálláshoz juttatják a napok óta úton lévő embereket, hogy kialudva magukat azután kitalálják, mit kezdjenek az életükkel.
Random vonatok
Már tudtam, hogy legközelebb meg kell várni a következő vonatot, amelynek érkezéséről pontosat sohasem lehet előre tudni. Nem csak a hivatalos menetrendben szereplő szerelvények futnak be óránként, időnként random módon elindított 5-6 segélyvonat is érkezik, amelyekről csak akkor tudnak felvilágosítást adni, ha már elindították őket a határról és úton vannak. Akkor sem a MÁV-tól tudtam meg az információkat, hanem a katasztrófavédelem nagyon empatikus és kedves munkatársaitól. Úgy tűnt, hogy ők vannak a leginkább képben, nekik legalább szól valaki, hogy vonat várható.
Senki nem marad fedél nélkül
Többek között nekik köszönhető és a fővárosnak az is, hogy egyik menekült sem marad fedél nélkül. Akit nem tudnak a vonatra várakozó civil segítők ideiglenesen a saját otthonukban elszállásolni, vagy nem talál számukra szállást a fuvar- és szállásszervezéssel foglalkozó Migration Aid, azok a helyszíni létszám felmérése után az operatív törzsön keresztül jutnak el a nagy befogadópontokhoz, megnyitott sportcsarnokokhoz, közösségi épületekhez. Két órán belül sikerül felszámolniuk a tömeget, így a vonatnyi ember ingyenes buszokkal jut el a kijelölt szállásra. Sokakat csak át kell irányítani a repülőtérre, vagy a másik pályaudvarra, esetleg a piktogrammal jelölt melegedő buszokhoz.
Rengeteg adomány
Míg a pályaudvaron keresztül eljutottam a humanitárius központnak nevezett teremben található asztalokig, többször is a kezembe akartak nyomni egy kis élelmiszercsomagot, és nem azért, mert úgy nézek ki, mint aki napok óta nem evett. Ez a helyzet pontosan azt tükrözi, hogy pont olyan emberek érkeznek hozzánk, mint mi vagyunk, normálisan öltözöttek, ápoltak, akinek pár napja még volt otthonuk, nem bombázták a hazájukat.
Önkéntes tolmácsok
A segítésnél az egyik legfontosabb szerepet az önkéntes tolmácsok töltik be. A hazánkban élő ukránok, vagy ukránul, oroszul, angolul beszélő civilek kedves mosolya, bátorító szavai és segítsége nélkül elveszve érezné magát a sok megfáradt menekült, amikor végre leszáll a vonatról. A hazánkban élő ukrán közösség tényleg kitesz magáért, számos elegáns rendezvényen, megismert ukránnal találkoztam, akik reggeltől estig segítik a bajba került honfitársaikat. Ők és mások is kék-sárga kitűzővel, vagy csak egy kézzel írt kis táblával jelzik, hogy beszélik az érkezők nyelvét vagy az angolt, hozzájuk lehet bármivel fordulni, és érdemes is. Azonnal megszólítják az új csoportot, kedvesen odalépnek az érkezőkhöz, beszélni kezdenek, szórólapot osztanak a legfontosabb információkkal.
Kikérdezik őket, mit szeretnének, mik a céljaik és ahhoz igazodva kísérik egyik vagy másik segélyszervezetek által működtetett asztalhoz, a nemzetközi jegypénztárhoz, vagy összekapcsolják őket a helyszínen lévő szállásadókkal. A megszólított sorsát egészen addig a szívükön viselik, amíg nyugodt szívvel útjukra nem bocsájtják őket.
Nagyon sok civil ingyenes fuvarral próbál segíteni. Egy rögtönzött tábla mellett várják, hogy valakit elszállíthassanak a pontos célja felé, a szállására.
Valahogy azt hinnénk, hogy csupa nagyon elgyötört és szomorú emberrel találkozunk, de még sincs olyan katasztrófa érzés, mint pár éve, amikor Szíriából a polgárháborúból menekülő szíriaiak a Keleti pályaudvar aluljáróian tanyáztak napokig.
Az adományok pedig folyamatosan érkeznek, sorban állnak az adományozók, hogy a központi raktárba leadhassák a csomagjaikat. Láttam elegáns idős házaspárt, trendi, dizájn cuccokba öltözött fiatal srácot még trendibb kutyával, és sok-sok jólelkű átlagembert.
Valójában nagyon megható ez a hatalmas, jótékony forgatag. Valószínűleg az érkezők sem számítanak ilyenre, csodálkoznak, és persze valamennyire bizalmatlanok is. Félnek az ismeretlentől, nehezen fogadják el a segítséget, és talán ők sem hiszik el, hogy ez nem álom, ez a magyar valóság. Valóban ennyien szeretnének nekik önzetlenül segíteni.
