Hihetetlen, de Jennifer Garner ötvenéves lett

-

Ötvenéves lett a fiatalos színésznő, aki az elmúlt időszakban ismét címlapokon szerepelt, ám nem maga miatt. Volt férje, Ben Affeck újra összejött egykori menyasszonyával, Jennifer Lopezzel, mindenki kiváncsi volt, mit gondol a kapcsolatukról.

Nehéz kezdet

A Golden Globe-díjas amerikai színésznő, producer Houstonban született 1972április 17-n. Háromévesen kezdett még balettozni, és bár szeretett táncolni, nem akart balerina lenni. Kémiát tanult az egyetemen, de belekóstolt a drámába és ez jobban tetszett neki. A Yale University-n folytatta drámai tanulmányait, majd  New York-ban elhatározta, hogy színész lesz. Beugró színészkét kezdte, és eleinte csak 150 dollárt keresett egy héten ezért a munkáért. 2001-ben a Pearl Harbor – Égi háború című filmben mellékszerepet kapott, ami után beindult karrierje.

Láthattuk 2001 és 2006 között az ABC Alias című akcióthriller-sorozatában, ahol a főszereplőt alakította, Sydney Bristow CIA-ügynököt. Sorozatbeli munkásságával Golden Globe- és Screen Actors Guild-díjat nyert, továbbá négy alkalommal jelölték Primetime Emmy-díjra.

Magánélet

2005-ben feleségül ment  Ben Affleckhez, három gyermekük született. Violet 2005-ben, Seraphina 2009-ben, Samuel 2012-ben. Tíz évvel később, amikor kiderült, hogy férje a babyszitterrel megcsalta különköltöztek, majd 2018-ban elváltak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BEN AFFLECK (@affleck_ben__) által megosztott bejegyzés

A színésszel továbbra is jóban maradt a három közös gyermek miatt, együtt jártak templomba, és még az sem tántorította el tőle, hogy Affeck alkoholizmusa fő okának őt jelölte meg. Válásuk után ismét ő vitte be az újabb rehabilitációra gyermekei apját.

Az elmúlt időszak nem a munkájától, hanem a magánéletétől volt hangos. Ismét címlapokon szerepelt és azért mert volt férje, összejött egykori menyasszonyával, Jennifer Lopezzel. Húsz évvel ezelőtt jártak először jegyben, és április elején a színész ismét megkérte Lopez kezét, állítólag a fürdőkád mellett ereszekedett féltérdre.

Az egész világ kíváncsian várta, hogy mit szól hozzá az első Jennifer, aki állítólag örül exe boldogságának és annak, hogy az énekesnő pozitív hatással van gyermekei apjára.

 

Garner a kertészkedés, kirándulás és kick-box mellett jelenleg az anyaságban éli ki magát, szigorú szülő. Legidősebb lányának például megtiltotta, hogy Instagram-oldalt csináljon, nem akarja, hogy már ebben a korban a média negatív üzenetével szembesüljön.

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!