spot_img
spot_img
spot_img

Hét év után újra Budapesten repül Besenyei Péter

-

Article Top Ad (AdSense)

Június 26-án, hét év kihagyás után ismét Budapest fölött tart bemutatót Besenyei Péter. A műrepülő legenda a tíz év után visszatérő Red Bull Röpnapot ünnepelve emelkedik majd a magasba.

Az alkatrészek már a helyükön: minden készen áll ahhoz, hogy egy igazán parádés rendezvény koronázhassa meg 2022 nyarát – a Red Bull Röpnap ismét a legelvetemültebb kézműves repülőmérnökök elé állít izgalmas kihívást. A visszatérő, önfeledt hangulatú versenynek a BudaPart – Kopaszi-gát ad otthont június utolsó vasárnapján, a fergeteges rendezvény kiemelt vendégei közt pedig helyet kapott Besenyei Péter műrepülő is, aki 2015 óta most először emelkedik a levegőbe budapesti közönség előtt.

Az esemény sajátossága, hogy a döntőbe bejutott versenyzők saját gyártású repülőgépmodelljeiket mutathatják meg széles publikum előtt, hogy aztán egy állványról elrugaszkodva a levegőbe repíthessék azokat, bebizonyítva, hogy az őrületes kreativitás valóban képes szárnyakat adni.

Besenyei Péter, Magyarország leghíresebb műrepülő pilótája már több alkalommal is részt vett ilyen eseményen. „Zseniális ötletekkel érkeznek a versenyzők. Mind nagyon kreatívak, én anno nagy élvezettel néztem, milyen módon építik meg a kütyüket, amik végül a vízben landolnak” – elevenítette fel élményeit Besenyei, aki korábban a verseny zsűrijében is helyet foglalt.

„Voltam már zsűritag, és repültem bemutatót is a közönség előtt. A produkcióknál hatalmas élmény volt elbírálni az ötletességet, a megjelenést és természetesen a repülés előtti showt. Általában pár métert tudnak repülni ezek a szerkezetek, ezért a műsoron van a hangsúly. Ha repülni is tud valamennyit, az igazi plusz pont” – mondta a műrepülő világbajnok, aki az esemény visszatérésének alkalmából újra Budapest felett tart bemutatót.

Az otthon fabrikált csodák repülési bemutatója június 26-án, vasárnap várja az érdeklődőket a BudaPart – Kopaszi-gáton ingyen látogatható eseményként. A Red Bull Röpnap versenyzőinek produkcióját idén olyan hírességek értékelik majd, mint Liu Shaolin Sándor rövidpályás-gyorskorcsolyázó, Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Papp Szabi, a Supernem énekese, valamint Kajdi Csaba és Henry Kettner influencerek.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!