Ezen a héten népzenét és színházi előadásokat ajánlunk az esti kijárási tilalom enyhítésére. Online kultúra egyenesen a színházból!
Zene
Hagyományok Háza – Néptánc, népzene az otthon kényelmében!
Az alapításának huszadik évfordulóját 2021-ben ünneplő Hagyományok Háza az adventi időszakban folyamatosan bővülő online műsorfolyammal várja a nézőket. Színpadi táncelőadásokat, koncerteket közönsége otthonába viszi a Hagyományok Háza a SzínpadON című online programsorozatával, amelynek keretében a Magyar Állami Népi Együttes két nagysikerű előadásával és két különleges népzenei koncerttel nyújt majd felhőtlen kikapcsolódást!
December 9-én az együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadása kerül műsorra, amelyben a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatják be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. December 11-én a Szokolay Ádám, zongoraművész, a Bartók-világverseny győztese és Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész előadásában csendülnek fel Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai zongorával és pásztorfurulyákkal.
A SzínpadON online programsorozat zárásként december 16-án a Duna Művészegyüttes zenekara és az együttes vendég szólóénekese, Navratil Andrea közös népzenei koncertjén a zoboralji, szatmári, moldvai és széki összeállítások mellett elhangzik majd egy részlet a társulat Szerelmünk, Kalotaszeg című nagysikerű műsorából is. A népzenei koncertet Kovács Norbert Cimbi és Gasler Beáta tánca teszi teljessé.
A prémium minőségű felvételek az online előadást követően 24 órán át elérhetők, és két kategóriában is válthatók kedvezményes jegyek.
Fonó – Adventi énekek, gyimesi est, Novan Experiment
Az adventi vasárnapokon
Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője adventi énekeket tanít videósorozatban,
amelybe bárki bekapcsolódhat. Az oktatóvideókban a népdalénekes lépésről lépésre segít elsajátítani a dallamot és szöveget, az utóbbit a video szöveges részében is közzé teszik. A zenét Nyitrai Tamás (hegedű), Danhauser Pál (kontra) és Lelkes András (nagybőgő) szolgáltatja. Az adventi énekoktatások december 6-án, 13-án és 20-án lesznek 18 óra 30 perctől.
Szerdán, december 9-én a 2008-ban alakult Berka együttes érkezik, amelynek tagjai sokat foglalkoztak az igen változatos moldvai csángó dallam- és táncrepertoárral az elmúlt évtizedben. E tájegység iránti szeretetüket és tiszteletüket immár egy évtizede tartó, kéthetente megrendezésre kerülő táncházsorozatukkal fejezik ki. Repertoárjukban nem csak a „klasszikus” moldvai dallamok, hanem eldugott, kisebb falvak feledésbe merült, még nem hallott dallamai is helyet kapnak.

Őket a budapesti Tázló együttes követi, amely több évtizede gyűjti és játssza a Kárpátokon túl élő moldvai magyarság hagyományos zenéjét, nagy gondot fordítva az eredeti játékmód és stílus elsajátítására. Muzsikájukban a hagyományos zenei anyagot modern hatásokkal ötvöződik. December 12-én a Dobroda zenekar és a Mezőség Band lép fel a Fonó virtuálisan látogatható színpadán.
Az online koncertek a Fonó Facebook csatornáján és a Youtube-on, az élő közvetítések a Fonó Facebook csatornáján érhetők el.
Müpa – meglepetés minden nap
December 1. és 24. között mindennap kinyílik a Müpa digitális adventi kalendáriumának egy-egy ablaka. Mögötte pedig minden alkalommal irodalmi különlegességek, klasszikus és könnyűzenei csemegék vagy exkluzív, eddig soha nem látott felvételek lesznek elérhetők.
Podcasttel, playlisttel vagy koncertvideóval kedveskedik a közönségnek az intézmény.
Bizonyos felvételeket csak a Müpa+ hűségprogram tagjai nézhetnek meg teljes egészében, ezért érdemes ingyenesen regisztrálni.

Színház
Pesti Színház
Marius von Mayenburg A kő című drámájában a 20. század történelme bontakozik ki egyetlen család, ház, illetve kő történetén keresztül. A generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, ezzel rámutatva valamire saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből.
Heidrun 1993-as hazatérése a drezdai szülőházába előhozza a keserű emlékeket, vele együtt pedig visszarepít 1935-be, ’45-be, ’53-ba és ’78-ba, amikor is először tér vissza oda, ahonnan másfél évtizeddel korábban elmenekült. Visszatérésének oka az, hogy magával vigyen valami fontosat, amit annak idején hátrahagyott.

Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatója kimerevítve az időt egy-egy pillanatban mutatja be a szereplők egymáshoz és a múlthoz fűződő viszonyát, a társadalomban elfoglalt pozíciójukat, politikai harcokat, miközben egyre többet tudunk meg a kőről is, amit egykor bedobtak a ház ablakán.
A darabban fellép Nagy-Kálózy Eszter, Szilágyi Csenge, Hegyi Barbara, Telekes Péter, Antóci Dorottya és Majsai-Nyilas Tünde.
A kő december 5-én látható az e-Színház oldalán élő stream premierként.
Pintér Béla és Társulata
Pintér Béla és társulatának egyik legnépszerűbb előadására szinte lehetetlen volt jegyet szerezni, most azonban nem kell a nézőtér befogadóképességeihez alkalmazkodni.
Két alkalommal is bemutatják online a Szívszakadtigot december 6-án és 9-én.
Borbély Emőke (Stefanovics Angéla) életét csak egy új szív mentheti meg, mint ahogyan a szerelmét is, aki előrébb van a várólistán. A morális és közéleti problémákat is boncolgató előadás ezúttal az egészségügy korrupcióval terhelt mocskaiba ássa bele magát. Dr. Hovány Dénes szívsebészt maga Pintér Béla játssza.
Az előadást a Filmworks rögzítette négy kamerával. A felvétel a stream napján éjfélig lesz elérhető, ha valaki esetleg lemaradna a 19 órás kezdésről, bármikor becsatlakozhat később is.
A darabot a THEALTER Fesztivál és a Színházi Kritikusok Céhe is díjazta. Az eredeti tervek szerint tavasszal végleg búcsúzott a nézőktől.
A Szívszakadtig streamjére jegyek a jegy.hu rendszerén keresztül válthatóak.
Operett Online – Csárdáskirálynő
Kálmán Imre egyik legismertebb operettjével indítja streaming szolgáltatását a Budapesti Operettszínház. A Csárdáskirálynőt hét kamerával, HD minőségben rögzítették.
Bár a színházi előadás élményét nem pótolhatja semmi, de a közvetítéseknek is megvan az előnye: olyan közel viszi a nézőket a darabhoz, ami a színházban nem lehetséges.
A modern filmes technológiával olyan pillanatokat és rezzenéseket lehet megmutatni, melyeket a nézőtérről nem lehetne felfedezni. Az online nézőtéren viszont mindenki közelről élvezheti.
Kálmán Imre művét Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják az online nézők. A sikerdarab tele van vidámsággal, könnyedséggel és komikummal. A szereposztást ismert operettsztárok és fiatal tehetségeink gazdagítják, a főbb szerepekben Kiss Diána, Homonnay Zsolt, Széles Flóra, Dénes Viktor és Földes Tamás lesznek láthatóak.

A darabot a megszokott színházi ritmusban tekinthetik meg a nézők: a most szombati Csárdáskirálynő este 7-kor kezdődik, és csak az előadás időtartamára lesz látható. Terveznek a későbbiekben délutáni és hétköznapi közvetítéseket.
A Csárdáskirálynő december 5-én 19 órakor lesz látható 3.900 forintos jegyárért. Lehetőség van családi (8.000 forint) és támogatói jegy (10.000 forint) vásárlására is az alábbi oldalon. Az előadás a stream napján 23 óráig érhető el, hossza 160 perc.
(via Fidelio, port.hu)