spot_img
spot_img
spot_img

Hátrányba kerülnek a kártyás fizetést elutasító üzletek

-

Article Top Ad (AdSense)
A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek – közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank.

Az OTP Bank megbízásából tavaly decemberben a Magyar Target Pulzus Média Kutató Kft. végezte a kutatást, amelybe 500 magyar mikro-, kis- és középvállalkozást vont be.

A felmérésből az is kiderült, hogy az e-fizetést kínáló vállalkozások 86 százaléka már azelőtt elérhetővé tette a banki utalást vagy a kártyás vásárlást, hogy az elektronikus fizetést a vállalkozások egyes szegmenseiben kötelezővé tevő jogszabály életbe lépett. Többségük ugyan nem tapasztalt jelentős változást, de 12-12 százalékuk észlelte, hogy nőtt a vásárlók száma vagy az átlagos kosárérték.

Azok pedig, akik csak készpénzes fizetést biztosítanak, több problémával is szembesültek. Minden harmadik céggel előfordult már, hogy valaki nem tudott nála vásárolni, mert a vásárlónál nem volt elég készpénz, és szintén több mint egyharmaduknál hiúsult meg vásárlás azért, mert nem tudtak nagyobb címletből visszaadni – ismertette az OTP Bank.

bank adatai alapján rámutattak, hogy egyre több vállalkozás ismeri fel az elektronikus fizetési megoldások előnyét. Az első negyedévben a POS-terminálok száma az OTP Bank ügyfelei között csaknem 9 százalékkal, míg a SimplePay Telefonos POS-t – amikor a kereskedő mobiltelefonja funkcionál terminálként – használó vállalkozások száma mintegy 30 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!