Andy Warholt háztartási tárgyakat és hírességeket ábrázoló festményei repítették a pop art világ legmagasabb csúcsára. De hogyan vált ennyire ismertté szerte a világon?
Warhol a populáris kultúrát és a vállalati módszereket kihasználva olyan művészetet hozott létre, amely széles közönségre rezonált. A pop art műfaj alapító atyjaként alkotói kockázatvállalásaival és kitartó újításaival a vizuális művészet szinte minden területén hatalmasat alkotott. Egyedülálló divatérzéke, híressége és társasága segítette őt abban, hogy elérje a megasztárságot, amire mindig vágyott.
Andy Warhol kezdeti munkái illusztrátori alkotásai, amelyekkel megtanulta befolyásolni a közízlést. Ebből az időből származó munkái jellemzően komikusak és ornamentálisak voltak, ellentétben pop art festményeinek hideg és gépies szellemével. Sokan úgy látták, hogy Andy Warhol felemelkedése a pop art egyik fontos törekvését tükrözi: az uralkodó esztétikát és témákat bevinni a képzőművészet elit galériáiba. Warhol legnagyobb sikere az volt, hogy saját arculatát a nyilvános ikonok birodalmává emelte, ami a nagy művész hírnevének és népszerűségének egy egészen új fokát mutatja.
Csehszlovákia és Hollywood találkozása
Andy Warhola 1928. augusztus 6-án Pittsburghben született egy Csehszlovákiából származó bevándorló családban. Már gyerekkorában okos és művészi értékkel megáldott fiatal volt. Édesanyja, aki maga is amatőr festő volt, támogatta alkotói hajlamait, és kilenc éves korában megvette neki első fényképezőgépét. Visszaemlékezések szerint mentális betegségben szenvedett és hosszabb időre a házában bezárva élt. Ilyenkor rádiót hallgatott, és hollywoodi hírességek képeivel vette körül magát.
Illusztrációk és művészi technikák
Miután 16 évesen elvégezte a középiskolát, Warhol beiratkozott a Carnegie Mellon Egyetemre, ahol látványtervezést tanult. Nem sokkal a diploma megszerzése után, 1949-ben New Yorkba költözött, és kereskedelmi művészként dolgozott. Első munkája a Glamour magazinnál volt.
Az 1950-es években Warholnak már sikeres illusztrátori karrierje volt, és olyan magazinoknak dolgozott, mint a „Vogue” vagy a „The New Yorker”.
Ebben az időben változtatta meg vezetéknevét Warholáról Warholra, és úgy döntött, hogy professzionális művészként folytatja. Vállalati művészeti ismeretei és készségei nagy hatással voltak későbbi munkáira. Warhol felfigyelt a feltörekvő művészekre is, akiknek a munkái arra ösztönözték, hogy saját művészi szemléletét kitágítsa vagy akár újragondolja.
1960-ban kezdett reklámot és képregényes paneleket alkalmazni alkotásaiban. Ezeket a korai pop art darabokat érzelmesebb és művészibb technikák, jól kivehető ecsetvonások jellemezték. A technikákat állítólag az absztrakt expresszionizmus ihlette.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Konzervek, Monroe és Mao
A legtermékenyebb időszaka 1960. szeptemberében kezdődött, miután beköltözött manhattani otthonába. A reklámok és képregények témájához hasonlóan Andy Warhol festményei többnyire híranyagokból és grafikákból származó képeken alapultak. 1961-ben kezdett el dolgozni a híres Campbell’s Soup Can darabokon, majd 1962-ben selyemszitával kezdett kísérletezni.
Legkorábbi szitanyomásos alkotásait a bankjegyek elülső és hátsó oldaláról mintázta, és továbbra is ezt az eljárást alkalmazta számos képsorozat elkészítésére más fogyasztási cikkekről és kereskedelmi tárgyakról. Mindenféle címkéket ábrázolt: szódásüvegeket, kávésdoboz matricákat, a szappandobozok címkéit…
1962. őszén kezdett fotó-szitanyomatokat készíteni. A „Baseball” volt az első, amelyet aztán több olyan alkotás követett, amely gyakran megdöbbentő képeket ábárázoltak. 1964-ben Warhol átköltözött az általa „A gyár”-nak nevezett területre. Mivel ekkorra már művészként szerzett némi hírnevet, alkotótársakat tudott toborozni, akik segítették munkája befejezésében.
Warhol halállal kapcsolatos sorozatának az Orange Car Crash azon része, amellyel akkoriban a legtöbb időt töltött. Gyakran használt fel szörnyű és erőszakos fotókat a napilapokból, és fotó-selyemszitatással reprodukálta őket a vásznon. A kép ismétlődése, töredezettsége és romlása létfontosságú nemcsak a képek hatásának kiváltásában, hanem a kép erejének csökkentésében is: amikor a néző először látja az erőszakos fotót, az elkeseredés és ijedtség lesz úrra, azonban a kép újra és újra megismétlése gyengíti a kép erejét, mivel a tragédia látványa egy másik tömegpiaci képpé válik.
Warhol érdeklődése Hollywood iránt még gyerekkorában kezdődött. Leghíresebbek az Elizabeth Taylorról és Marilyn Monroe-ról készült klasszikus képei. 1963-ban aztán mozival kezdett foglalkozni, majd két évvel később, egyik kiállítása során bejelentette, hogy abbahagyja a festészetet, hogy csak a filmekre tudjon összpontosítani. Bár elképzeléseit soha nem valósította meg teljesen, számos filmet készített, amelyekben többségében a „Warholstars” szerepelt: egy eklektikus egyének csoportja, akik a „The Factory” tagjaiként elismerték szokatlan életmódjukat.
Andy Warhol számos könyvet írt, majd 1969-ben megalapította az Interview magazint. A hírességeknek szentelt magazin még a ma napig megjelenik. Az 1970-es évek nagy részében Andy Warhol alkotásai elsősorban nyomtatott Polaroid képekből készültek. A legfigyelemreméltóbb kivétel a híres Mao-sorozat, amely Richard Nixon elnök kínai útjára adott válaszként készült.
Késői évek és halála
Andy Warhol az 1970-es évek végén és az 1980-as évek újra ecsetet fogott. Ekkor olyan alkotások születettek, amelyek esetenként az absztrakció határát súrolták. Az Oxidation Painting sorozatát például rézfestékes vászonra pisilve hozott létre. Későbbi éveiben Warhol vallási témákban is alkotott: legismertebb ilyen műve Leonardo da Vinci „Utolsó vacsora” című ábrázolása, amelyben egyesítette a szentet a profánnal.
Andy Warhol 1987. február 22-én, 58 éves korában hunyt el. 1994-ben nyílt meg Pittsburgh-ben az Andy Warhol Múzeum, amely az ikonikus művész festményeinek jelentős gyűjteményét tartalmazza. A mai napig sok vita kíséri azokat a híres szitanyomásos képeket, amelyek segítették Warholt popfestővé válni az 1960-as évek elején. Halál és katasztrófa sorozatát, valamint Marilyn-képeit sokan úgy tekintik, mint a nyilvános események közepette való gyötrelmét, míg mások az „együttérzés kimerültségének” korai jeleinek tekintik őket, vagy az emberi együttérzés egyre nagyob mértékű csökkenésének.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
