spot_imgspot_img
spot_img

„Ha meg kellett volna ölni egymást, akkor is összebarátkoztunk volna”

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy igazán mesés családi film kerül néhány napon belül a hazai mozikba. Az „El a kezekkel a Papámtól!” nem csak azért különleges, mert egy egészen új műfajt teremt, hanem azért is, mert olyan nagyszerű színészek játszanak benne, mint Pindroch Csaba, aki sok mindent elárult nekünk életéről, terveiről és legújabb szerepéről is.

Pindroch Csaba neve fogalom a magyar film történetében, hiszen ki ne ismerné Várnai Tamást a Valami Amerikából vagy Mukit a Kontrollból. Talán ezért is, beszélgetni Csabával olyan volt, mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna, hiszen korábban annyi filmben láttam, hogy már szinte úgy éreztem, ismerem. Éppen volt még egy bő fél órája az esti előadása előtt, úgyhogy gyorsan elfoglaltunk egy asztalt a színház büféjében. Az interjú előtt kicsit féltem attól, hogy zárkózott lesz, de nagyon őszintén és nyíltan mesélt azon a csodálatos hangján, amit órákig képes lettem volna még hallgatni.

– A Valami Amerikában ismert meg az ország, ami után sorban jöttek a filmszerepek, ám egy ideje nem láttunk filmekben. Mi történt?

– Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de tény és való, hogy olyan tíz évvel ezelőttig évente 3-4 filmben mindig szerepeltem, aztán egyszer csak, mintha egyik pillanatról a másikra elvágták volna. Sokáig nyomultam és dörgölőztem, aztán elengedtem az egészet és már nem is zavar. Egy forgatás nagyon megterhelő tud lenni – hiába viszik oda az embert és etetik-itatják – azért az kőkemény 12 óra munka, és utasítottam már vissza komoly tévés sorozat főszerepet, mert láttam, hogy nem fog beleférni, az esti előadás mellett úgy, hogy minden este játszom. Az, hogy kevesebbet forgatok nem volt egy tudatos döntés, az nem rajtam múlt. De az már igen, hogy nem szórom szét magam, és nem vállalok más színházban munkát, hogy többet tudjak a gyerekeim közelében maradni. Viszont nem unatkozom, továbbra is játszom színházban, a saját előadásommal járom az országot, a feleségemmel is van egy közös előadásunk, illetve több projekt is…

– És most szerepelsz az „El a kezekkel a papámtól!” című mozifilmben. Hogyan kerültél a filmbe?

– Megkeresett Rónay Dóri, akit vagy már 25 éve ismerek, és elmondta, hogy rám gondolt az egyik szerepre. A castingon úgy éreztem, hogy nem sikerült jól, de aztán Kata (Dobó Kata, rendező – szerk.) felhívott, hogy nagyon szeretnék, ha jönnék.  Jól esett a bizalom, nagyon örültem a felkérésnek és jól éreztem magam a forgatáson. Remek film lesz, amelynek nagyon különleges világa van: egyszerre elegáns és futurisztikus az egész, amilyet még magyar filmben nem láttam se, mint alkotó se, mint néző. Egy igazi tarka-barka színes mesejáték, egy egészen új műfaj és ettől nagyon izgalmas.

– Milyen volt együtt dolgozni Dobó Katával? Volt már közös munkátok korábban?

– Soha nem dolgoztunk még együtt, és nagyon tetszett, ahogy szolgálta a művet. Látszott, hogy ez a történet nem az ő önmegvalósításáról szólt, hanem azokról, akiknek szól a film: a gyerekekről és a családokról. Nem egy rendezői hatalomgyakorlás volt, hanem olyan, mintha egy klubdélutánon mindenki azért tenne-venne, hogy a gyerekeknek jó legyen – persze azért van egy vezér (nevet – szerk.). Nem volt semmi feszültség. Csak készültünk egy olyan filmre, amin nem csak a gyerekek szórakoznak majd jól, hanem a felnőttek is. És ez nagyon ritka szerintem.

Dobó Kata-Pindroch Csaba
Dobó Kata és Pindroch Csaba az El a kezekkel a Papámtól! című film forgatásán. Fotó: Bara Szilvia

– December elején kerül a mozikba, a karácsonyi hangulat kellős közepén. Mennyire van hatással a családi életetekre karácsonykor a színház és a film?

– Amikor valamelyik társulat tagja az ember, akkor ez egy csúcsidőszak, és december 26-tól 30-áig megállás nélkül játszunk, de ennek most itt vége. Lesz december 17-én és 18-án a „Segítség, megnősültem” című önálló estem Debrecenben és Budapesten, 27-én és 28-án pedig Miskolcon és Győrben, de különben semmi más. Szabad leszek, mint a madár.

– Ennek a szabadságnak az egyik oka az is, hogy eljöttél a Thália Színházból. Miért döntöttél így?

– Az ilyen kapcsolatokat nem pap előtt szentesíti az ember, ez nem egy holtodiglan-holtomiglan, szóval nincs ebben semmi különös. Gyönyörű időszakot töltöttem el itt, de egy idő után már azt éreztem, hogy ugyanazokat a köröket futom, és talán meg is rekedtem valahol. Ez a hangulat kihatott a munkámra, ezen keresztül pedig az alakításaimra is, és nem tudtam rajta változtatni. Ezt pedig semmiképp sem akartam. Úgyhogy változásra volt szükség.

– Negyven felett az ember amúgy is abban a korban van, amikor átértékelődnek a dolgok, és rájön arra, hogy változtatni kell…

– Persze. De ahhoz, hogy az ember változtatni tudjon, ki kell lépni a komfortzónájából. Az én esetemben úgy is ki lehetett volna lépni, hogy megvívok bizonyos harcokat – és nem csak önmagammal – de nem akartam erre már energiát fordítani. Viszont nem csuktam be minden ajtót magam mögött, két főszerepemet megtartottam, megtarthattam, és továbbra is mindenkit nagyon szeretek ott.

– Milyen terveid vannak?

– A feleségemmel mindenképpen szeretnék valamiben együtt dolgozni ugyanúgy, mint a házimunkában. (nevet – szerk.). A színpadon már többször próbáltuk a közös munkát és nagyon jól működik, a mai napig dolgozunk együtt. A feleségem nem tipikus fejlődésű gyerekeket is tanít, amiben szintén partner vagyok, az önálló estemmel és a kétszemélyes darabunkkal, a „Mr. és Mrs.”-szel pedig csodákat élünk meg. Ezeknél nem kell osztozkodnom, osztozkodnunk sem a sikerben sem a sikertelenségben, minden a mi felelősségünk, és ez nagyon motivál. Azt látom, hogy most egy darabig biztos, hogy nem lesz napirenden az életemben a társulati lét, a saját utamat szeretném járni. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő…

– Egyébként melyik áll hozzád közelebb: a film vagy a színház?

– A színház. Az a csoda, amit a színház ad. Amikor másfél hónapig dolgozik velünk egy rendező, és a premieren legördül a függöny onnantól kezdve miénk a darab. Ez aztán az igazi szabadság. Persze nem rúgjuk fel a korlátokat, de a finomhangolás már a miénk. Egy forgatáson viszont, ha azt mondja, a rendező, hogy vége, onnantól kezdve már közöd nincs hozzá, azt csinálnak vele, amit akarnak. Lehet, hogy jobb leszel, lehet, hogy rosszabb. A színház állandó, egy színész ott tud kibontakozni. Egy film soha nem a színész sikere, hanem a rendezőé. Most kacsingatok a televíziózás felé is, mert látom, hogy lassan beérik az idő a kicsit kifinomultabb műsoroknak, sorozatoknak is. Ezt az időt nagyon várom.

– Az „El az kezekkel a papámtól!” Szilágyi doktorának karaktere, aki a főhős barátja, mennyire áll közel hozzád?

– Szilágyi doktorral semmilyen párhuzam nincs köztünk. Az ő legfontosabb kapcsolódási pontja a barátja, rajta keresztül ismerjük meg. Ő a külső szemlélő, az okos barát, akinek ott kell lennie a másik mellett. Mert ugye a barát az, aki akkor van veled, amikor máshol lenne dolga, úgyhogy ilyen értelemben Szilágyi doktornak is ez a dolga. Ő is a barátja mellett van, hogy jól döntsön. A sors fintora egyébként, hogy az Andrást játszó Bokor Barnával tényleg nagyon jó barátok lettünk. Az első pillanattól kezdve olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást.

– Te is ilyen barát vagy, mint Szilágyi doktor, aki mindig ott van, ha szükség van rá?

– A régi barátságaim szinte testvéri kapcsolatok. A barátaimmal mindig meghallgatjuk egymást, és szerintem nagyon fontos, hogy normálisan tudjunk egymással beszélni. A Barnával kialakult barátságnak a valóságban nem egy szerelmi téboly a mozgatórugója, mint a filmben, de mégis tovább éltük a szerepet és ötvenszer többet beszélgetünk, mint a filmben. Van, amikor ő hallgat és van, amikor én. De alapvetően a mi pályánk olyan, hogy igazából itt csak projektalapon születnek barátságok. A forgatásokon olyan emberekkel találkozol, akikkel nincs harc. Egy társulaton belül amikor a csapategység néha felbomlik, mert a rendezők az egyiket kiemelik, a másikat letolják, és ezáltal kis kimondatlan csörték alakulnak ki egymás között, ott azért ezek a barátságok nem tudnak megerősödni. Barnával ezért könnyű dolgunk volt ebben az ún. projektben. De valószínűleg, ha nem egymás barátait játszottuk volna, hanem meg kellett volna ölni egymást, akkor is összebarátkoztunk volna.

Pindroch CSaba-el a kezekkel a papámtól
Fotó: Bara Szilvia

– Család és munka mellett van időd a barátaidra?

– Főleg telefonon, sajnos… Ahogy jöttek a gyerekek, leszűkültek a közös programok, de én például soha nem vágytam olyasmire, hogy hetente egyszer elmegyünk focizni vagy sörözni.

– Mennyire határozza meg a gyerekeitek életét az, hogy mindkét szülőjük színész?

– Semennyire. Mivel egy hónapban csak néhány alkalom van, amikor mindketten játszunk, akkor meg tudjuk oldani bébiszitterrel, de egyébként szerencsére sokat tudunk velük lenni. Elég mediterrán-típusú gyerekek, nem az van, mint az én gyerekkoromban, hogy már aludtam, amikor este anyukám – aki boltvezető volt – hazajött. Ők este tízkor még simán csiripelnek.

verebes-pindroch
Fotó: Verebes Linda és Pindroch Csaba

– Mindig három gyereket terveztetek?

– A feleségem megmondta, amikor összekerültünk, hogy három gyerekünk lesz és így is lett. Nem terveztük se azt, hogy kettő, se azt, hogy négy, de így kerek az életünk. A gyerek a legnagyobb ajándék, és minél több van belőlük annál jobb. Ennek van értelme.

– Feleségeddel, Verebes Lindával nagyon jól működtök együtt, nem csak a magánéletben, de a munkában is. Mi a titkotok?

– Igazi szövetségesek vagyunk, Ő életem párja. Nem látom esélyét, hogy ezt valaha bármi felrúgja. Aztán lehet, hogy csak simán szerencsések vagyunk, nem tudom… Amikor az ember belemegy egy kapcsolatba, akkor általában azt gondolja, hogy ő lesz az életem párja, de ha nem passzoltok, akkor nem működik.  Mi viszont passzolunk és folyamatosan meg tudjuk haladni önmagunkat, és ami még nagyon fontos szerintem, hogy tudunk a másikra figyelni. Minden szempontból nagyon fontos számunkra a hűség, és nem csak a testi, mert mint minden szövetség a történelemben, ez is ezen múlik. Szeretjük egymást, ennyi.

Itt további érdekes olvasnivalót találsz:

PICi babák – Hatalmas hősök

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!